Századok – 2015

2015 / 6. szám - KÖZLEMÉNYEK - Völgyesi Orsolya: Túlélés vagy megújulás? Himfy Ferenc káplán és a katolikus alsópapság szerveződései az 1940-es, 1950-es évek fordulóján

1456 VOLGYESI ORSOLYA eskütétel után vetettek papírra.37 A dokumentum saját bevallása szerint közös megbeszélések, elmélkedések eredménye, egy közösség alkotása: egyfajta hely­zetkép a magyar egyház állapotáról, mulasztásairól és lehetőségeiről. Szerzői Bulányi, Török Jenő, Juhász Miklós, Eglis István (Himfy szerzősége kérdéses: Török Jenő vallomása szerint részt vett a megszövegezésben, Juhász szerint azonban nem, éppen ezért tudott közvetíteni az Endrey Mihály és köztük kiala­kult feszültség feloldásában, Endrey ugyanis sérelmezte a szóban forgó munká­ban leírtakat).38 Az írás mottója Máté evangéliumából származik: „Keressétek először az Isten Országát és az O igazságát...”39 (Az Isten országa kifejezés kulcsfogalom lesz majd később Bulányi és a Bokor-mozgalom teológiájában.) A dokumentum, bár a legnagyobb tisztelet hangján szólt a püspöki karról, mégis komoly kritikát fogalmazott meg vele szemben: „Amikor fiúi engedelmesség­ben vagyunk főpásztoraink iránt, mégsem mellőzhetjük a közelebbi és távolab­bi egyházpolitikai ténykedések bíráló boncolgatását, az említett alapszempont és kizárólag teológiai (szentírási, szenthagyományi) szempontok szerint, egyes egyedül a levonandó tanulságok kedvéért — még mindig nem egészen késő — és természetesen eleve alávetve minden szavunkat az egyedül illetékes Szent­szék ítéletének. Addig azonban saját lelkiismeretünk szavára kell hallgat­nunk.”40 Az írás abból indul ki, hogy az elmúlt hetek drámai eseménysorozatá­val új szakasz kezdődött a magyar egyháztörténelemben. Az új szakasz nyitá­nya véleményük szerint az Állami Egyházügyi Hivatal felállítása és Kossá Ist­vánnak a hivatal élére történt kinevezése. Első felvonás a Grősz-per, a második az első vikárius generálisi (általános helynöki) kinevezések: Beresztóczy Mikló­sé Esztergomba, Szécsi Antalé Csanádba, valamint az új irodaigazgatóké. „Okulva a csehszlovák szakadást kiküszöbölő lengyel példán püspökeink, igen helyesen simán kinevezték azokat az előterjesztett jelölteket, akik ellen kánoni 37 A dokumentum megtalálható: BFL XXV 4.f. 1961-9237. Kertész Tivadar és társai bizonyíté­kai között. Török Jenő vallomása szerint 1951 augusztusában az általuk vezetett papi csoport a pia­rista kápolnában gyűlt össze, ahol Halász Piusz ciszter szerzetes tartott számukra lelkigyakorlatot, majd másnap az örmény kápolnában Török tartott beszámolót az aktuális helyzetről, beszámolóját a Papi rekollekciós elmélkedések alapján tartotta, tehát ekkor ismertette először szélesebb körben an­nak főbb állításait. BFL XXV 60. e. 1953-002191. 38 „Egyébként az u. n. »papi csoport« munkájába is bekapcsolódott és gyakran megjelent össze­jöveteleinken. Több alkalommal elmélkedést, előadást is vállalt. Ezek — már említett érdeklődési kö­rének megfelelőleg — pedagógiai tárgyúak voltak. Tudom, különösen az u. n. »nehéz esetekkel«, a nehezen kezelhető emberekkel foglalkozott ilyen előadásaiban szívesen. 1952 tavaszán egyik egyete­mistákból álló csoportom vezetésére is megkértem, mert nem tudták velem összeegyeztetni idejüket. Ezzel a csoporttal többször szobámban is találkozott. Egy másik csoportjáról is tudok. Mindannyi­unk közül Endrey A.C. igazgatóval ő volt a legbarátibb kapcsolatban. Tőle tudom azt is, hogy Endrey nagyon rossz néven vette a »Tájékozódás« című egyházpolitikai brossúrát, és igen kemény kifejezés­sel illette annak szerzőit. Himfy diplomata, egyeztető természetének megfelelően igyekezett Endreyt kiengesztelni velünk, több alkalmat teremtett arra is, hogy baráti találkozás formájában én is köze­lebb kerüljek hozzá. Ezeken a találkozásokon azonban, minthogy mások is voltak jelen, nem esett szó a csoportmunkáról. Inkább csak a személyes jó viszony elmélyítését szolgálták. Himfy annál is inkább tudott közvetítő szerepre vállalkozni Endrey és az említett brossúra szerzői között, mert ő nem vett részt azon a megbeszélésen, amelyiken vázlata és gondolata megszületett.” ÁBTL V-140907/1 Juhász Himfyvel kapcsolatos vallomását 1. 61. skk. 39 Papi rekollekciós i. m. 1282. 40 Uo. 1282.

Next

/
Oldalképek
Tartalom