Századok – 2015
2015 / 5. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Juhász József: Magyarok és szerbek, 1918-2012. Együttélés, múltfeltárás, megbékélés - Hungarians and Serbs, 1918-2012. Coexistence, Revealing the Post, Reconciliation
1304 TÖRTÉNETI IRODALOM horvátok álltak, akiknek sok szempontból nagyon hasonló nézeteik voltak a háború utáni Jugoszláviáról. Azt is megtudhatjuk, hogy a szerbek iránt teljesen bizalmatlan Tito igyekezett mindenhová horvátokat kinevezni. A vajdasági katonai közigazgatásért ténylegesen felelős „horvát triumvirátusnak” pedig (Tito, Ivan Rukavina és a magyar származású Kosta Nad) egyebek mellett az volt a stratégiai célja, hogy „üres teret” biztosítson a szerbek belső áttelepítéséhez (azaz a Vajdaságba Jugoszlávia azon részeiből — Maiovié felsorolása alapján Ószerbián és azon a Szlovénián kívül, ahol gyakorlatilag amúgy sem éltek, minden honnan — , ahol nem kívánatos elemnek tekintették őket). Ezúttal nem mennénk bele ezeknek a kötet tárgyához közvetlenül nem kapcsolódó fejtegetéseknek az elemzésébe; inkább tekintsük úgy, hogy felhívják a figyelmet arra, miszerint valóban helyesebb a bosszúhadjáratot jugoszlávnak, mint szerbnek nevezni. Stefan Troebst Helyreállítható-e a multietnikus társadalom? c. tanulmánya a kötet teoretikus szempontból egyik legfontosabb írása. A szerző a címben megfogalmazott kérdésre a nacionalizmus és az erőszak viszonyát taglaló társadalomtudományi paradigmák és az 1991 utáni gyakorlati tapasztalatok alapján keres választ. Konklúziója hűvösen pesszimista, de elfogadható: egy háború és erőszak által szétrombolt multietnikus társadalmat nem lehet helyreállítani, legfeljebb — hosszú távon és kedvező körülmények esetén, generációváltást, politikai kitartást és anyagi ráfordítást feltételezve — az újraépítését lehet remélni. A szaktanulmányok sorát két vajdasági „tudósítás” zárja. Forró Lajos A 183-as fond c. írása a Vajdasági Levéltár kutatási lehetőségeiről ad számot, Teleki Júlia Magyar Holokauszt c. személyes hangvételű visszaemlékezése pedig a csúrogi megtorlást, valamint a későbbi kutatómunka szakmai és politikai kálváriáit idézi fel. A kötet harmadik fejezete (Akadémiai múltfeltárás) a Vegyes Bizottság dokumentumaiból ad válogatást, elsősorban a magyar tagozat munkájára koncentrálva. Közli Glatz Ferenc már hivatkozott programadó tanulmányát (Megbékélés, de hogyan ?) és a tagozat hároméves munkájáról az MTA elnöke részére készített összefoglalóját, Vojislav Stanovčić szerb társelnök egyik beszédét, kutatási beszámolókat (Fodor István, Mezei Zsuzsanna, A. Sajti Enikő, Gecsényi Lajos), valamint több, a szerb tagozattal és a vajdasági magyar intézményekkel kötött egyezményt és közösen kiadott nyilatkozatot. A kötet egyik legnagyobb érdeme a kétnyelvűség, a tanulmányok magyar és angol nyelvű megjelentetése. Ezzel lehetővé vált, hogy ezt a szakmai és politikai szempontból egyaránt fontos könyvet az itthoni és a vajdasági magyar olvasókon (és egy maroknyi magyarul is tudó szakmabelin) kívül megismerhesse mind a szélesebb szerb olvasóközönség, mind a nemzetközi történész-közösség. Azonban a kötet jellegéből adódóan szerencsésebb lett volna a magyar-szerb kétnyelvűséget választani, vagy legalább a tanulmányokat szerb rezümével ellátni. Meg kell jegyezni azt is, hogy a magyar és angol nyelvű változatok nem mindig azonosak. Ez egyes esetekben akceptálható: a magyar olvasó érti a „még hidegebb napok” jelentését, ezért elfogadható, hogy a hozzá fűzött magyarázat csak az angol változatban szerepel (360. 1. lábjegyzet). Az viszont joggal kérdezhető, hogy a Gajger-tanulmány magyar változata miért lett lényegesen rövidebb, mégpedig jelzés nélkül, az angol változatnál (169-176.), vagy miért hiányzanak a 2011. májusi vegyesbizottsági dokumentumok fordításai (a belgrádi nyilatkozat esetében a magyar, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanáccsal kötött szabadkai megállapodás esetében az angol - 371-376. old)? A kötetet számos (és részben színes) szövegközi térkép és fotográfia, valamint néhány táblázat és grafikon illusztrálja, majd két kronológia zárja. Ezek igen informatívak, meggyőzően támasztják alá a tanulmányok tartalmát, a fényképek pedig jól érzékeltetik az események miliőjét. Ezzel a szakmai hasznosságuk mellett jót tesznek a tipográfiailag egyébként is igényes kiállítású, mutatós kötet küllemének és „fogyaszthatóságának”, s remélhetőleg hozzájárulnak ahhoz, hogy a szélesebb olvasóközönség is kézbe vegye (vagy szívesebben vegye kézbe) a könyvet. Azonban nem mentesek a pontatlanságoktól. Az európai integráció 1958-2013 c. térképen pl. (35.) Horvátország EU-n kívüli államként van feltüntetve. Ez még akkor sem szerencsés, ha tudjuk, hogy a kötet szerkesztési munkálatai a hivatalos horvát belépési dátum (2013. július 1.) előtt lezárultak, mert a horvát csatlakozás akkor már nem volt kérdéses. Nyilván az 1920 utáni kelet-közép-európai területi problémákat bemutató térképtől sem várható el minden egyes vita tételes feltüntetése, de éppen a kötet jellege miatt furcsállható, hogy magyar-jugoszláv relációban csupán a Bácskát nevesíti (48.). A képaláírások sem mindig precízek. A háromhatalmi egyezményhez való jugoszláv csatlakozás aláírásánál pl. (113.) Cvetković mellett nem Cincar-Markovió látható, hanem Ribbentrop. A 221. oldalon szereplő fénykép, legalábbis ha valóban 1944. november 2-án készült,
