Századok – 2015
2015 / 5. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Juhász József: Magyarok és szerbek, 1918-2012. Együttélés, múltfeltárás, megbékélés - Hungarians and Serbs, 1918-2012. Coexistence, Revealing the Post, Reconciliation
TÖRTÉNETI IRODALOM 1303 nőkéi felkérték Glatz Ferenc és Vojislav Stanovčić akadémikusokat a Magyar-Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság létrehozására és társelnöki feladatainak ellátására, majd 2011. január 6-án hivatalosan is megkezdte munkáját a magyar tagozat (honlapja: http://www.magyarszerbmult.hu). Jelen kötet lényegében a Vegyes Bizottság „időközi munkajelentése”, amelyet remélhetőleg újabbak követnek majd, mivel a bizottság (amelynek magyar tagozatát 2014. január 28. óta, mint már említettük, Kocsis Károly akadémikus vezeti) mandátuma 2015 végéig érvényes, így az továbbra is működik. Arnold Suppan Út a II. világháborúhoz Kelet-Közép-Európában c. írása a térség 1920-30-as évekbeli fő trendjeit összefoglalva megfelelő alapot, jó bevezetést nyújt a kötet további tanulmányaihoz. Dujmov Milán A Budai Szerb Ortodox Püspökség történetét bemutatva a magyarországi szerbség életének egy fontos szeletébe nyújt bepillantást. Pál Tibor két írással is szerepel a kötetben. Az Impériumváltás és a Bácska egy rövid áttekintés az 1920-30-as évek demográfiai folyamatairól, a Bácska a világháborúban pedig az 1941-44-es időszak összefoglalása. Hornyák Árpád munkája {Jugoszláv-magyar államközi kapcsolatok, 1920-1941 ) a kötet egyik legalaposabb és legjobban dokumentált tanulmánya. Különösen tanulságos az örökbarátsági szerződéshez vezető útnak (az érdekelt, köztük nagyhatalmi felek eltérő, de az adott pillanatban komplementer szempontjainak) a bemutatása. Sipos Péter Jugoszlávia felosztása 1941-ben c. tanulmánya részletes és árnyalt képet ad a délkelet-európai térségben 1940 nyara és 1941 tavasza között zajló folyamatokról, a német dominancia abszolúttá válásáról, ami ellehetetlenítette a „fegyveres semlegesség” magyar külpolitikai platformját. Ablonczy Balázs ( Teleki Pál dilemmái) és Szakály Sándor (A Délvidék visszafoglalása és a magyar katonai vezetés) ezt a szálat folytatva Magyarországnak az 1941. áprilisi intervencióba való belesodródását/bekapcsolódását vázolja fel. Sokcsevits Dénes A Független Horvát Állam, 1941-1945 és Vladimir Gajger Emberveszteség Horvátországban 1941-1944 c. tanulmányai nem kapcsolódnak közvetlenül a kötet tárgyához, nem tárgyalják a magyar-szerb relációt. Ennek ellenére a kötet legfontosabb írásai közé tartoznak, mert képet adnak a délszláv térségben a világháború idején zajló általános folyamatokról. Hasonlóképpen a kötet legfontosabb és legszínvonalasabb munkái közé tartozik A. Sajti Enikő Az újvidéki razzia elő- és utótörténete c. tanulmánya, amely átfogja a Délvidék egész történetét 1941 áprilisától 1944 elejéig. Bemutatja a magyar bevonulást, katonai közigazgatást és a razziát (amelyek együtt 6-7,5 ezer civil áldozatot követeltek), valamint a Kállay-kormány békéltető lépéseit (1943-as per, kisebbségpolitikai gesztusok), rámutatva azok 1944 őszi teljes lenullázódására, mert „a győztesek az első hónapokban nem ismertek irgalmat”. Pejin Attila ( Zsidósors a Vajdaságban, 1920-1945) és Stark Tamás (A zsidóság összegyűjtése és táborba szállítása) pedig a délvidéki zsidóság negyedszázados történetét foglalják össze, megállapítva hogy a visszacsatolt területeken a holokauszt legalább 13 ezer áldozatot követelt. A fejezet három következő írása szerb történészek tollából való, s különösen érdekesek abból a szempontból, hogy bepillantást engednek a szerb történetírás álláspontjaiba és a téma kutatásában elért eredményeibe. Srđan Cvetkovié a magyarellenes akciókkal közvetlenül nem foglalkozik, de A leszámolás, „likvidálás” korszaka, 1944-1953 c., a háború utáni szerbiai politikai elnyomás jellegét és mechanizmusait bemutató munkája felvázolja azt az általános politikai, intézményi és morális hátteret, amelybe a magyarellenes tisztogatások illeszkedtek. Zoran Janjetović Kisebbségi sors a II. világháború végén c. komparatív elemzése a jugoszláviai németek és magyarok helyzetének korrekt és tárgyszerű bemutatása. A megtorlás mértékét illetően óvakodik a számháborúskodásba való belebonyolódástól, mondván hogy a kivégzések kivizsgálása még nem tekinthető befejezettnek (s ebben igaza van). Ugyanakkor az általa idézett adatok alapján az vélelmezhető, hogy szerinte a „bosszú első hullámának” (1944 ősze) a két kisebbségből 10 ezernél többen (külön-külön) nem eshettek áldozatul. Gojko Maiovié Katonai igazgatás a Vajdaságban (Bánát, Bácska és Baranya), 1944-1945 c. írása is több szempontból gazdagítja az akkori vajdasági történésekről szóló ismereteinket. Ugyanakkor a szövegnek vannak vitatható (ha nem is mindig racionális mag nélküli) kitételei, nem is a kisebbségek helyzetét illetően (ebből a szempontból a tanulmány elfogadható), hanem inkább a szerbség és a titói Jugoszlávia viszonyával kapcsolatosan. De ezek sem haszontalanok, mert érzékeltetik a mai szerb történettudományt jelentős mértékben átható horvát- és jugoszláv-ellenes attitűdöt. Megtudhatjuk pl., hogy a „két felszabadító mozgalmat” (említés nélkül marad a csetnikek elhatalmasodó kollaborációja) Jórészt” — sőt az angol változat szerint „almost exclusively” — szerbek alkották. Ennek ellenére az 1944. nyári „nagyhorvát puccs” (az emigráns kormány átalakítása) után Tito és Šubašić személyében immár mindkét kormány élén
