Századok – 2015
2015 / 5. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Juhász József: Magyarok és szerbek, 1918-2012. Együttélés, múltfeltárás, megbékélés - Hungarians and Serbs, 1918-2012. Coexistence, Revealing the Post, Reconciliation
1302 TÖRTÉNETI IRODALOM bizonyítja jobban, mint hogy eme kezdeményezés egyik eredményét, jelen kötetet a szerkesztő, egyben az egész kezdeményezés inspirátora és a Vegyes Bizottság akkori magyar társelnöke, Glatz Ferenc akadémikus 2013. június 25-én a Szerb Nemzeti Könyvtárban a két államfő jelenlétében mutathatta be. A Magyarok és szerbek, 1918-2012 egyfelől dokumentum-kiadvány, amely a Vegyes Bizottság, ill. annak magyar tagozata munkáját reprezentálja, másfelől pedig tanulmánykötet, amely a két nép és állam kapcsolattörténetének az első világháború végétől a második világháború végéig tartó szakaszát mutatja be. Egy tragikus korszakot, amelyben hol az egyik, hol a másik állam okozott súlyos, máig ki nem hevert sérelmeket a másik nemzetnek, s amely sérelmek egyike, az 1944-45-ös magyarellenes bosszúhadjárat évtizedeken át előbb teljesen elhallgatott, majd feldolgozatlan és megkövetetlen maradt. A kötet tanulmányai az MTA Történettudományi Intézete és Társadalomkutató Központja, valamint az Európa Intézet szervezésében 2011. szeptember 30-án Budapesten megtartott, Az együttéléstől a tömeggyilkosságokig a Balkánon a 20. században c. nemzetközi konferencián elhangzott előadások közül kerültek ki, amelyeket kiegészítenek a Vegyes Bizottság felkérésére készült további írások. Ezek együttesen átfogó képet adnak mind a Vegyes Bizottság munkájáról (az 1941-1948 közötti magyar-szerb viszony feldolgozása), mind annak tágabb kontextusáról (út a második világháborúhoz, a délszláv térség helyzete a háború éveiben, a Tito-rezsim berendezkedését kísérő megtorlások). A kötet szerkezetileg két nagy egységre és három fejezetre oszlik: az első két fejezet (Ut a II. világháborúhoz; A világháborúban) tartalmazza a szaktanulmányokat, míg a harmadik fejezet (Akadémiai múltfeltárás) a Vegyes Bizottság működését dokumentálja. A két első fejezet húsz váltakozó terjedelmű (néha csak rövid összefoglalóként megírt), és nem mindig hibátlan (már az MTA elnökének előszavában azt olvashatjuk, hogy Magyarország 1941-ben hadat üzent Jugoszláviának), de tartalmilag egyaránt értékes munkát tartalmaz. A tanulmányok között vannak átfedések, több szerző is kitér egy-egy témára, de ez sokszor kifejezetten hasznos, különösen amikor magyar és szerb véleményeket is olvashatunk ugyanarról a kérdésről. Megbékélési projekthez illően nemes gesztus volt annak a szerkesztési alapelvnek az érvényesítése is, hogy mindkét oldal elsősorban a „saját” bűneivel vessen számot. Ebből fakad, hogy az 1941-es magyar bevonulás során elkövetett atrocitásokkal, a hideg napokkal és a zsidóság sorsával a legtöbbet magyar szerzők foglalkoznak (A Sajti Enikő, Pejin Attila, Stark Tamás), az 1944-45-ös bosszúhadjárattal pedig két szerb kutató, Gojko Maiovié és Zoran Janjetovié. A kötet az „egyszerű olvasó” vélhető politikai várakozásaival ellentétben nem közöl „teljes és végleges” adatokat a magyar áldozatok számáról, sem arról, hogy közülük hányán lehettek résztvevői valamilyen valódi 1941-1944-es bűntettnek. Ilyen listák összeállítása nem volt és a kutatások adott szintjén nem is lehetett célja a kötetnek. Azonban a könyv elolvasása alapján reálisnak tekinthetjük a bizottság jelenlegi magyar társelnökének, Kocsis Károly akadémikusnak az MTA honlapján olvasható becslését, amely szerint 13-14 ezerre tehető a magyar áldozatok száma (http://mta.hu/mta_hirei/teljesnek-tekintheto-a-delvideki-magyar-aldozatok-nevsora-136548/). Glatz Ferencnek az első és a harmadik fejezetet bevezető tanulmányai (Történelmi együttélés és európai jövő; Megbékélés, de hogyan1?) a kötet teoretikus szempontból is legfontosabb részei közé tartoznak. A multikulturális társadalmak sajátosságait felvillantva a szerző bemutatja a második világháború utáni európai megbékélési folyamatokat, érvel azok kárpát-medencei és a tágabb közép-kelet-európai követése mellett, s összefoglalja a térség megbékélési programjaira vonatkozó nézeteit. Alaptézise, hogy a térség népeinek ma — s az elmúlt 200 évben lényegében most először — több a közös érdeke, mint az érdekellentéte, ám az európai integráció kínálta előnyöket többek között azért nem tudják kiaknázni, mert az elmúlt évszázadok meg-megújuló etnikai-vallási konfliktusainak emléke fájón él bennük; sőt ezek a konfliktusok részben még ma is fennállnak. Ezért ahhoz, hogy mai érdekeinket felismerjük és a jövőre nézve sikeres programokat alkothassunk, először a lelkekben kell békét teremteni. A megbékélés alapja pedig az őszinte múltfeltárás, a kölcsönös beismerés és bocsánatkérés, ill. a korrekt kisebbségpolitika. Glatz Ferenc az MTA Történettudományi Intézetének igazgatójaként ezért indította meg 2007-ben, az Európai Unió délkeleti bővítésével párhuzamosan a történeti megbékélés regionális programjait, közöttük nagy hangsúlyt fektetve az 1944. őszi magyarellenes bosszúhadjárat miatt neuralgikus magyar-szerb relációra. A kezdeményezés idővel politikai döntéssé érett: 2009. október 12-én a két akkori államfő, Sólyom László és Boris Tadié budapesti találkozójukon megállapodtak a két nemzet 1941-1948 közötti kapcsolatait feltáró közös akadémiai testület létrehozásában. Ennek alapján 2010-ben az MTA és a SANU (Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia) el-
