Századok – 2015
2015 / 5. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Juhász József: Magyarok és szerbek, 1918-2012. Együttélés, múltfeltárás, megbékélés - Hungarians and Serbs, 1918-2012. Coexistence, Revealing the Post, Reconciliation
TÖRTÉNETI IRODALOM 1301 jutottak el Szentpétervárra és Oroszországba, majd utóbb egészen Kazanyba. Más európai koronáik kapcsán ugyanakkor Schmeizel elsősorban a francia Carolus Paschalius 1610-ben Párizsban megjelent Coronarum Libri X, azaz 10 könyv a koronákról című művére támaszkodott. Mindez még akkor is igen figyelemreméltó, ha az orosz fordító érthetően nem ismerte sem Révay Péter nevét, sem 1659-ben megjelent latin nyelvű munkáját, így a latin de Rewa személynevéből — nem tévedés — egyenes köznevet, derevót, azaz oroszul ’fát’ formált. Ugyanakkor a magyarországi kutatás nagy adóssága, hogy míg most az orosz kézirat és magyar fordítása révén részben még Schmeizel latin koronatörténeti munkája is elérhetővé vált a magyar tudományos közönség számára, addig Révay korona- és országtörténeti művének megjelentetésével (amely Schmeizel egyik, ha nem legfőbb forrása volt a magyar korona bemutatásához) még adós a kutatás. Reményeink szerint azonban már csak igen rövid ideig. Tóth Gergely munkásságának köszönhetően ugyanis éppen napjainkban kezdjük felfedezni és újraértelmezni a Monarchiát (vö. Tóth Gergely : Lutheránus országtörténet újsztoikus keretben: Révay Péter Monarchiája.. In: Clio inter arma. Tanulmányok a 16-18. századi magyarországi történetírásról. Szerk. Tóth Gergely. Budapest 2014. [Magyar Történelmi Emlékek, Értekezések] 117-147.), amelynek kritikai kiadásán és magyar fordításán a Lendület Kutatócsoport keretében intenzíven dolgozik egy általa vezetett kisebb munkacsoport. A fentiekben elmondottak alapján talán túlzás nélkül megállapítható, hogy napjaink citációkkal mért szakmai világában milyen jó lenne, ha olyan erős tudományos kapcsolatok élnének mindenütt Európa-szerte, miként Révayék és Schmeizelék idejében a 17-18. századi Közép-Kelet-Európában. E kötet ugyanis — s ennyi kritikát még e kiváló vállalkozás esetében is megengedhet a recenzens — valójában nemcsak az orosz-magyar, hanem legalább ennyire a 18. század eleji német-orosz, pontosabban a jénai-szentpétervári tudós kapcsolatok egyik meghatározó, magyarországi gyökerekkel bíró szerzője miatt magyar szempontból is kiemelkedően fontos dokumentuma. Mivel azonban e kötetben kontinensünk keleti régiójából kazanyi, moszkvai, pécsi és budapesti tudósok — egy szegedi-egri kolléga friss doktori értekezésére, valamint orosz, angol, amerikai, olasz és természetesen magyar kutatók újabb eredményeire támaszkodva — tettek közzé egy sok szempontból kiemelkedő orosz nyelvű kéziratos forrást, a magyar-német-orosz kulturális-tudományos kapcsolatok fontos dokumentumát, úgy vélem, joggal jelenthetjük ki: a tudományos kapcsolatok intenzív ápolására Közép- és Kelet-Európábán továbbra is megvan minden remény. E kapcsolati hálót és szakmai közeget a jövőben is megőrizve aktív részesei maradhatunk a kontinens tudományos és szellemi vérkeringésének. Pálffy Géza MAGYAROK ÉS SZERBEK, 1918-2012. Együttélés, múltfeltárás, megbékélés HUNGARIANS AND SERBS, 1918-2012. Coexistence, Revealing the Past, Reconciliation. Szerk. Glatz Ferenc Budapest 2013, MTA BTK TTI, 509 o. 2013. június 26-án a vajdasági Csúrogon Ader János magyar és Tomislav Nikolić szerb államfő közös főhajtással emlékezett meg a „hideg napok” (a magyar hatóságok 1942. januári razziája) és a „még hidegebb napok” (a jugoszláv partizánok 1944. őszi megtorlásai) áldozatairól. Az ünnepi eseményt megelőzően a szerb parlament nyilatkozatban ítélte el a magyarellenes vérengzéseket, a magyar államfő pedig a magyar hatóságok bűnei miatt kért bocsánatot. A két elnök valóban történelmi jelentőségű főhajtása kivételes és felemelő, Európa-szerte ritkaságszámba menő állomása volt két nemzet közös önvizsgálatának, magyarok és szerbek (reméljük, ezzel a gesztussal nem félbemaradó!) megbékélési folyamatának. Egy ilyen kiemelkedő esemény persze nem valósulhatott volna meg a két ország érdekeinek szerencsés egybeesése és közös politikai akarata nélkül: magyar részről már régóta megvolt rá a szándék, a 2012. májusi választások pedig szerb részről is megnyitották a lehetőséget. Naivitás lenne tehát azt hinnünk, hogy a közös megemlékezés egy értelmiségi kezdeményezésnek, ill. az abból kinőtt Magyar-Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság munkájának volt köszönhető. Ám hogy volt benne szerepe, mi sem
