Századok – 2015
2015 / 5. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Pálffy Géza: Rukopisnyj traktat „o koronah” načala XVIII V.: Pamâtnik russko-vengerskih kulturnih svâzej
orosz kézirat mintájául szolgáló latin szöveg napjainkra egyre jobban megismert szerzőjének köszönhetően. Mindezek után nyilván már alig várja az olvasó, hogy a recenzens magáról a különleges kéziratról is szóljon. Miként Sashalmi Endre és Oleg Horuzsenko említett írása részletekbe menően ismerteti, az orosz nyelvű traktátus — mint a kötet címe is mondja — a 18. századi elején, pontosabban biztosan 1712, feltehetően azonban 1722 után született a cári Oroszországban. A mű maga pedig — s ez számunkra a legérdekesebb — nem más, mint egy brassói szász származású Hungarus, a német egyetemekre járt, majd felsőfokú tanulmányai után Németországban ragadt lutheránus értelmiségi, polihisztor és pedagógus, Martin Schmeizel (1679-1747) 1712-ben Jénában megvédett filozófiai magiszteri értekezésének oroszra ültetett, egyes helyeken rövidített, de struktúrájában és koronaképeiben azonos változata. Schmeizel műve, a Commentatio historica de coronis... mind írásban, mind képekkel részletesen bemutatja a különféle koronatípusokat, köztük természetesen az európai uralkodók legfőbb koronáit és felségjelvényeit, a német-római császári koronától kezdve a spanyol, francia és angol koronán át a kisebb királyságok hatalmi jelvényeiig és az egyházi főméltósági koronákig. Schmeizel értekezése a magyar Szent Koronáról külön fejezetben szól, és ebben az orosz munka is követi, csupán a korona képét helyezi kicsit más helyre. A szász származású polihisztor és munkássága újabban már nem ismeretlen a magyar kutatás számára, hiszen Schmeizelről egy napjainkban az egri főiskolán oktató kollégánk, Verők Attila 2008-ban a Szegedi Tudományegyetemen értékes doktori értekezést („Es blickt die halbe Welt auf deinen Lebens-Lauff, / Und nimmt, was Du schreibst, mit grosser Ehrfurcht auf.” Martin Schmeizel [1679-1747] élete és munkássága. Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola. Szeged 2008) készített. (Remélhetőleg ez a közeljövőben nyomtatásban is napvilágot láthat majd.) Kutatásaiból tudjuk, hogy a tanulmányai után német földön maradt Schmeizel 1722-ben már a jénai egyetemi könyvtár felügyelője és a történelem rendkívüli professzora, illetve a heraldika tudora, 1731-től pedig a hallei egyetem rendes professzora, sőt porosz királyi udvari tanácsos volt. A kor szintjén kiemelkedő címertani munkáit mind a mai napig számon tartja a kutatás. Ami az orosz kézirat keletkezésének szempontjából pedig a leglényegesebb: Schmeizel 1722-ben rendkívüli professzori székfoglalóját I. Péter cár 1721-ben felvett imperatori címe vizsgálatának szentelte ( Oratio inauguratis de titulo imperatoris... címmel). Talán e munkája kapcsán léphetett kapcsolatba a szentpétervári cári udvar orosz tudósaival, vagy vették fel vele az utóbbiak a kapcsolatot, s juthatott el így a koronákat bemutató, 1712. évi munkája is a cári fővárosba, amelyet azután ott vagy másutt orosz földön orosz nyelvre ültettek. A brassói szászból német professzorrá vált tudós heraldikus munkája tehát — miként Sashalmi Endre tanulmányában gondosan bemutatja — egy az európai nagyhatalmi politika, diplomáciai hatalmi reprezentáció és propaganda szempontjából is jelentős kérdéskör miatt kaphatott az imperátori címet a diplomácia területén és a harcmezőkön egyaránt fokozatosan előkészítő cári udvarban kiemelt figyelmet. Egyszer talán egy szerencsés véletlennek köszönhetően majd az is pontosan kiderülhet, ki birtokolhatta a Néva partján és ki fordíthatta le a brassói száz Hungarus Jénában 1712-ben megjelent kötetét. Esetleg a nagy orosz könyvtárak katalógusai vagy a 18. század eleji orosz tudóshagyatékok feltárása erre is választ ad majd. Végezetül az orosz koronatörténeti kézirat kapcsán egyáltalán nem tanulságok nélküli egy pillantást vetnünk a 17-18. századi Európa értelmiségi és tudós kapcsolati hálójára. E fontos forráskiadvány segítségével ugyanis egyfajta különleges „recepciótörténeti időutazásra” indulhat az olvasó. Az erdélyi végeken fekvő Brassóban született, majd Jénában, Wittenbergben, Greifswaldban és Halléban tanult, sőt utóbb Németországban tanító és doktoráló Schmeizel munkájának legfőbb forrásai ugyanis — legalábbis a magyar olvasót leginkább érdeklő Szent Korona kapcsán — a következők voltak. Egyrészt a Bártfán, Iglón, Bécsben és Strassburgban tanult Révay Péter koronaőr írásai, az 1613-ban Augsburgban kiadott Commentarius... és még inkább az 1659-ben Frankfurtban napvilágot látott Monarchia.... Másrészt a neves soproni polgármester, a Grazban és Padovában járt Lackner Kristóf nevezetes munkája ( Coronae Hungáriáé emblematica descriptio, Lauingen, 1615), miként mindezeket Font Márta már említett tanulmánya is részletesen bemutatja a magyar és orosz olvasók számára egyaránt. Azaz egy észak-magyarországi, szép számú szlovák alattvalóval is bíró, nyugati egyetemeken tanult és a németalföldi Justus Lipsiusszal is kapcsolatban álló magyar arisztokrata és koronaőr, valamint egy osztrák és itáliai egyetemeken járt, Padovában jogból doktorált nyugat-magyarországi polgármester kiemelkedő korona- és országtörténeti munkái egy Jénában doktorált brassói szász történész révén 1300 TÖRTÉNETI IRODALOM
