Századok – 2015
2015 / 5. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Nagy Levente: Susana Andrea – Avram Andea – Adinel Dincă – Livia Magina: Scris şi societate în Transilvania secolelor XIII-XVII (Medievalia II)
Susana Andea-Avram Andea-Adinel Dincá-Livia Magina SCRIS §1 SOCIETATE ÍN TRANSILVANIA SECOLELOR XIII-XVII (MEDIEVALIA II) Argonaut - Symphologic Publishing Cluj-Napoca - Gatineau 2013. 378 o. A kolozsvári George Bari|iu Történettudományi Intézetben, a Susana Andea által vezetett kutatócsoport a közelmúltban írás és társadalom a XIII-XVII. századi Erdélyben címmel jelentett meg egy könyvet. Az előszó szerint a kötetben publikált tanulmányokban a szerzők a közép- és kora újkori Erdélyben használatos írás-gyakorlat és társadalmi változások közti összefüggéseket vizsgálják. Susana Andea első két tanulmánya (Az írás gyakorlata és termékei-, írás és társadalom: a magister-től a litteratus-ig) a XIII-X1V századi erdélyi oklevélkiadás (hiteleshelyi, vajdai kancelláriai, vármegyei, városi) történeti összefoglalása. A magyar történészek számára sok újdonság ezekben az írásokban nincs, de véleményem szerint a tanulmányok nem is azok, hanem a magyarul nem tudó román szakemberek számára íródtak. Örvendetes, hogy Susana Andea mind a régi, mind a legújabb magyar szakirodalmat alaposan áttanulmányozta és felhasználta tanulmányai megírásához. Magyar szempontból Susana Andea tanulmányának legnagyobb értéke az, hogy bemutatja az eddig feltárt XIII-XIV századi Erdélyben tevékenykedő íródeákok (litteratusok, magisterek) tevékenységét. Ez a dicséretes igyekezet a kötet mindegyik tanulmányában tetten érhető, olyannyira, hogy a kiadványt akár a XIII-XVII. századi Erdélyben működő írástudókról tervezett monográfia előkészületeinek is tarthatjuk. A kötet következő tanulmánya (Adinel Dincá, A XIII-XIV. századi erdélyi püspökök írásai és oklevelei) valójában nem más, mint kultúrtörténeti és paleográfiai bevezetés a középkori erdélyi latin nyelvű oklevélkiadásba. Ez is inkább a román, semmint a magyar szakemberek számára készült. És ez érthető is. Egyrészt feltűnően kevés a román szerzőkre való hivatkozás, aminek az a magyarázata, hogy a középkori latin diplomatikával a román történészek nem igazán foglalkoztak (üdítő kivétel Francisc Pali és Radu Manolescu, aki Jakó Zsigmonddal közösen adott ki egy monográfiát románul a középkori latin írásbeliségről). Épp ezért Adinel Dincá a nyugat-európai (Olivier Guytjeannin, Jacques Pycke, Benoit Michel Tock, Reinhard Härtel, Kristoph Haidacher stb.) és magyar (Jakó Zsigmond, Vekov Károly, Szentpétery Imre, Györffy György, Solymosi László stb.) szerzők műveit ismerteti és foglalja össze kimerítő alapossággal. Különösen hasznos lehet viszont a magyar kutatók számára is a tanulmány végén közölt lista. Ebben a szerző 221 db., az erdélyi püspökök által 1283-1554 között kiadott oklevél adatait sorolja fel: mikor és melyik püspök adta ki, hol található jelenleg az eredeti példánya, valamint mikor és hol jelent meg nyomtatásban. A kötet második fejezetében szereplő tanulmányokból és forráskiadásokból a fejedelemség-kori Erdély magán írásbeliségéből kapunk ízelítőt. Avram Andea tanulmányában (Diákok és írásaik a vajdahunyadi uradalom területén a XVI-XVII. században ) a vajdahunyadi várhoz tartozó uradalom regestrumait és urbáriumait elemzi. A vár bevételeiről az első feljegyzés (Registrum super proventum castri Hunyad) 1511-1513-ból maradt fenn. 1533-ig több-kevesebb rendszerességgel fennmaradtak a különböző bevételekről és kiadásokról szóló feljegyzések, de ezek után az urbárium anyagában 1629-ig hosszú szünet következik. Uradalmi összeírások az 1674, 1680-1681, valamint 1695 évekből vannak még. A több, mint 700 oldalas urbárium szinte teljességgel feldolgozatlan a magyar szakirodalomban. Sajnos a tanulmányból az nem derül ki, hogy hol található az eredeti dokumentum. (Az Országos Levéltár Urbáriumok és összeírások anyagában mindenesetre nincs.) Avram Andea a Kolozsvári Akadémiai Könyvtárban lévő mikrofilmmásolatot használta (jelzete F 32). A tanulmány végén Andea az urbárium anyagából néhány értékes magyar nyelvű dokumentumot közöl. Különösen érdekes a Bethlen István és Bethlen Péter Vajdahunyad várában 1629. március 31-én kelt kiváltságlevele, melyben Szikszai Mihály deákot mentik fel a jobbágyi kötelezettségek alól. Érdekes és fontos adatokat tudhatunk meg Thököly Imrének 1677. július 20-án szintén Hunyadon kelt adományleveléből, melyben Alsókubinyi András deáknak adományozza a „vajdahunyadi határon Kizigy mező nevű egy darab szántó földet.” (139) A magyar Thököly-szakirodalomban jómagam nem találtam adatot Kubinyiról, jóllehet az adománylevél szerint nem volt jelentéktelen személyiség: „vőttem méltó tekintetben régi, jámbor, böcsületes szolgámnak, nemes és vitézlő Alsókubinyi Hásronyomi András deák uramnak elsőben űdvezült édes atyám uramhoz, őnagyságához, és azután hozzám is megmutatott hűséges szolgálatját, ki is az szegény úr idejében Istennek tiszteletire rendeltetett templombeli muzsikusok között szolgálván, onnét őnagyságátul az wittenbergiai híres akadémiában promoveáltatott, TÖRTÉNETI IRODALOM 1297
