Századok – 2015
2015 / 5. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Neumann Tibor: Účty dvora prince Zikmunda Jagellonského, vévody hlohovského a opavského, nejvyššího hejtmana slezska a lužic, z let (1493) 1500-1507. / Rationes curiae Sigismundi Iagellonici, ducis Glogoviensis et Opaviensis, Silesiae et Lusatiarum summi capitanei, de annis (1493) 1500-1507
TÖRTÉNETI IRODALOM ÚCTY DVORA PRINCE ZIKMUNDA JAGELLÓNSKÉHO, VÉVODY HLOHOVSKÉHO A OPAVSKÉHO, NEJVYSSÍHO HEJTMANA SLEZSKA A LUŽIC, Z LET (1493) 1500-1507 Rationes curiae Sigismundi Iagellonici, ducis Glogoviensis et Opaviensis, Silesiae et Lusatiarum summi capitanei, de annis (1493) 1500-1507. Kritická edice pramene. K vydání pripravil Petr Kozák / Editio critica. Edidit Petrus Kozák. Slezské zemské muzeum, Scriptorium, Praha, 2014. LXTV + 742 o. A magyar történeti kutatás régóta ismeri és használja II. Ulászló király több éven át Budán élő öccse, Jagelló Zsigmond herceg számadásait: éppen száz éve, 1914-ben jelentette meg a forráscsoport magyar vonatkozású részeit Divéky Adorján a Magyar Történelmi Tár hasábjain (Zsigmond lengyel herczeg budai számadásai (1500-1502., 1505.). Közzéteszi Divéky Adorján. Magyar Történelmi Tár XXVI. Budapest, 1914.). Hosszú kihagyást követően az elmúlt évtizedben a forrás ismét intenzív kutatás tárgya lett: Magyarországon Rábai Krisztina és Horogszegi Zoltán több vonatkozó tanulmány megírásán túl külön füzetben szemelvényeket is közzétett belőle magyar fordításban. A Divéky-kiadás centenáriumára — a bemutatandó kötet megjelenésével szinte egy időben — Rábai gondozásában megjelent a II. számadáskönyv (1504-1507) Divéky közlését teljessé tevő kiadása is, amely azonban eltekintett a Divéky által már publikált egybefüggő részek újraközlésétől (Jagelló Zsigmond herceg udvarának számadáskönyve (1504-1507). The Court Account Book of Sigismund Jagiellon (1504-1507). Edidit, introduxit et indices fecit: Krisztina Rábai. Szeged 2014. 460 o.). Ez egyfelől magyar historiográfiai szempontból teljesen érthető lépés volt, másfelől viszont a forrás egészének kézikönyvként való használatát valamivel nehezebbé teszi. Petr Kozák monumentális, nyolcszáz oldalt meghaladó forráskiadványa ezzel ellentétben a teljes forráscsoport közlésére vállalkozott. A szerző az Opavai Tartományi Levéltár (Zemsky archív v Opavé) középkori és kora újkori sziléziai történelemmel foglalkozó történész-levéltáros kutatója, aki az elmúlt években számos, Zsigmond herceg politikai szerepével, illetve udvarának számadásaival kapcsolatos tanulmányt is közzétett. Ahogy a magyar kutatók érdeklődését mindenekelőtt a forráscsoport magyar vonatkozásai keltették fel, úgy Kozák munkáját a sziléziaiak ösztönözték: Zsigmond herceg ugyanis 1499- 1508 között glogaui (glogówi), 1501-1511 között troppaui (opavai) herceg volt, 1504-től pedig lengyel királlyá való megválasztásáig (1506) II. Ulászló nevében Sziléziát és Lausitzot kormányozta. Petr Kozák tanulmányainak döntő hányada a számadáskönyvek glogaui és troppaui információira helyezte a hangsúlyt (Publikációit lásd http://kozakpetr.wz.cz/Publikacni_cinnost.html, művei közül számos olvasható: https://zao-szm.academia.edu/PetrKoz%C3%A1k). A könyv címében szereplő évkör némi magyarázatra szorul: a kötet ugyanis nemcsak az 1500- 1504 közötti számadásokat tartalmazó I. (3-346.) és az 1504-1507 közöttiekből álló II. (347-649.) „főkönyvet” adja közre, hanem kiegészítésképpen közli azt a kivonatos összesítést is, amely a herceg néhány udvaroncának tett 1493-1499 közötti kifizetéseket sorolja fel személyenként csoportosítva (LI-LXIV). Utóbbi forrás szövege azért került a bevezető részbe (illetve a címben kezdődátuma zárójelbe), mivel ezeket a kivonatokat a főkönyvekből gyűjtötték ki, és a szerző érthető módon csak az elveszett, tehát 1500 előtti főkönyvekből átmásolt részeket tartotta közlésre érdemesnek. Tekintettel a lőcsei, budai és pozsonyi tartózkodásokkal kapcsolatos bejegyzésekre, ez a forrás sem nélkülözi a magyar vonatkozásokat. Az informatív cseh nyelvű bevezetőben rövid összefoglalásokat olvashatunk Zsigmond herceg életéről, a Jagelló uralkodók fennmaradt számadáskönyveiről, illetve bővebben a Zsigmondi számadások eddigi kutatástörténetéről (VII-XXVIII) - a szerző mindvégig imponáló forrás- és szakirodalmi jártasságról tesz tanúbizonyságot, hiszen kiválóan ismeri nemcsak a vonatkozó cseh,
