Századok – 2015

2015 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Hantos-Varga Márta: Az ideológiai ellenfél és a politikai ellenség elkülönítésének problémái. Sajtóvita a baloldallal való együttműködés lehetőségeiről 1943 tavaszán

SAJTÓVITA A BALOLDALLAL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEIRŐL 117

kai kompromisszumok segítségével igyekszik a közéletben megvalósítani és biztosítani.

S hogy mi is az aktuális eszmei tartalom, s mennyiben tér el az érvényben lévő politikától, azt kis gondolati egységenként (szocializálás, magántulajdon, a tőke megszűnése, nemzetköziség és nemzeti lét, történelmi materializmus) vizsgálja.

Zárszó

1937 augusztusában Fejtő Ferenc a nemzetiszocialista etatizmus veszélyeit felmérve a reformkatolikus értelmiséget szólította meg egy konkrét, mindkét fél által elfogadható minimális program kidolgozásának tervével. Az elképzelés akkor érdekes intellektuális kísérlet maradt. Az ideológiai szakadék mellett a kül-, a bel- és az egyházpolitikai történések (egyúttal az egységes katolikus fellépés eszményképe) sem kedveztek a pozitív recepciónak. Két évvel később, a háború előtti utolsó választásokon, a Szociáldemokrata Párt és az Egyesült Kereszténypárt drasztikus szavazatveszteséggel nézett szembe: az előbbi 3,42%ot, az utóbbi 1,54 %-ot kapott. A bázisszűkülés ellenére a munkásmozgalom, s különösen a katolikus egyház szervezethálója a társadalom tetemes részét fogta át. Híveik, támogatóik meghódítása nem lehetett jelentéktelen kérdés egyik politikai csoport, így a felfutó szélsőjobboldal számára sem.

Magyarország hadbalépése és politikai kényszerpályája immár időszerűvé tette a kooperáció életre hívását. A háborús években — ahogy Kelemen Kornél fentebb hivatkozott előadásának bevezetőjében megjegyezte — „miniszterek, pártvezérek, magasállású urak, egyházfejedelmek” nyilatkoztak a nemzet kohéziójának elengedhetetlen megerősítéséről. A Magyar Nemzet hasábjain 1943 februárjában és márciusában feltűnt kezdeményezés — a baloldallal való együttműködés javallata — kezdettől fogva felülemelkedett a saját réteg/osztály egyéni javának keresésén. A politikusok által hangoztatott, s a háború igényelte egységen, vagyis az állam működési feltételeinek biztosításán túl abban is szokatlan volt az indítvány, hogy valós céllal állt elő: a „független és szociális Magyarország” koncepciójával, melyet a szociáldemokraták bevonásával vélt kivitelezhetőnek.

A két és fél hónapig a sajtót visszatérően foglalkoztató diszkusszió idővel elcsitult. Vitathatatlan, hogy a „totális háború” derekán az összefogás ideája megmozgatta és polarizálta a (párt)sajtó által reprezentált értelmiségi közvéleményt. A felvetés számos nevet kapott: „súlyos szövetség”, „munkaközösség”, „szövetkezés”, „magyar egység”, „együttmunkálkodás”, „közös front”, „koalíció”, illetve „homályos politikai szövetkezés”, „baloldali front”, „front populaire”, „különös célú testvériesülés”. Az eredeti tervet és résztvevőit megvető szélsőjobboldal „nemzeti/jobboldali egységet” propagált, melyhez társat konzervatív és katolikus oldalon nem talált.

A drámai és következményeiben kiszámíthatatlan háborús helyzet a potenciális szövetkezők céljainak azonosságát hozta. A jelen vonatkozásában a társadalmi rend és a politikai stabilitás fontosságát, valamint a német megszál-