Századok – 2015
2015 / 5. szám - Deák Ágnes: A "Bach-Zichi huszár"-ok. Hivatalvállalás a Schmerling-provizórium idején
HIVATAL VÁLLALÁS A SCHMERLING-PROVIZÓRIUM IDEJÉN 1159 gesnek minősítette a törvényességtől való elfordulás ellen szót emelő törvényességi óvásokat, bár készen állt ideiglenesen a törvényhozási felhatalmazás nélkül törvénytelennek minősülő adó- és újoncrendeletek végrehajtására. Pálffy azonnal azt kérte Forgáchtól, de igen határozott hangon, hogy bocsásson ki egyértelmű utasítást a kormányzóknak a követendő és hirdetendő politikai elvekről, melyeket nem lehet félreérteni. Nyilvánvalóan úgy ítélte meg, hogy Forgách szóbeli felhatalmazásai az ő háta mögött történtek, s az ő fellépésének tekintélyét, valamint az egyöntetűséget veszélyeztetik. A helytartó ugyanis az októberi diploma és a februári pátens elfogadására kész következő országgyűlés előkészítését tekintette feladatának. A közfigyelmet keltett beszéd mellett Pálffy kifogásolta, hogy Szabó erélytelen, nem elég személyt távolított el a tiszti karból, láthatólag inkább az együttműködés s nem a konfrontáció útját kereste, s kevés rendelkezési állományú hivatalnokot alkalmazott. Emellett nemzetiségi szempontú kifogások is felmerültek (nyilván túl soknak minősült a magyar tisztviselő a románok és németek rovására). Mindezek alapján Pálffy rövid úton megszabadult volna Szabótól, 1861 decemberében, majd januárban is indítványozta felmentését. Forgách azonban csupán „tapintatlanság”-nak minősítette Szabó eljárását és megvédte.98 Sillye Gábor hajdú kerületi főkapitány is hamar kivívta a helytartó haragját, ugyanis egy köriratban igyekezett rábírni a november közepén lemondott tisztikart a hivatalban maradásra, egyúttal azzal kecsegtette őket, hogy az „alkotmányos lételünket fenyegető s a mi hivatalos állásunkat szinte lehetetlenné tevő függő kérdések” ügyében a kormánynál „alkotmányos önállóságunk helyreállításának eszközlése iránt” lépéseket fog tenni. Ehhez kapcsolva pedig „a helybeli törzsökös hajdúk”, a félhivatalos napilap, a Sürgöny helyi levelezője szerint, arra készültek, hogy memorandumban kérjék a tisztviselői helyek „igazságos választás” útján történő betöltését, ami pedig az uralkodó által november elején meghirdetett alapelvekkel élesen ellenkezett. Nem csoda, hogy Pálffy Sillye szemmel tartását vélte ezután szükségesnek, amivel Forgách is egyet értett.99 De más megyei vezetők sem feleltek meg maradéktalanul Pálffy elvárásainak, aki feltétlen engedelmességet követelt tőlük. Balogh Kornél Győr megyei főispán kapcsán például kifejtette: „Helytartói állásomnál és az ezzel járó felelősségnél fogva tehát nyilván tiltakoznom kell, hogy a megyei kormányzók közül bárki felhatalmazva érezhesse magát, miszerint valamely határozott rende-98 Pálffy jelentése Forgáchhoz, Buda, 1861. dec. 21., Forgách levélfogalmazványa Pálffyhoz, Bécs, 1861. dec. 25. MNL OL D 185 1861:1119.; „die Ereignisse der letztverflossenen Jahre vom verfassungsmäßigen Standpunkte beleuchtend, hiedurch im Interesse der Regierung besser zu wirken gedachte, als durch die Lobpreisung der von der Regierung ergriffenen Maßregeln”. Forgách előteijesztés fogalmazványa az uralkodó számára, Bécs, 1862. jan. 26., Szabó jelentései Pálffyhoz, Versec, 1861. dec. 25., 1862. jan. 10., Pálffy jelentése Forgáchhoz, Buda, 1862. jan. 15. Uo. D 186 1862:4.; Szabó beszédét közli: Temesvarer Zeitung 1861. dec. 17. Nr. 290. Vő. Berzeviczy A.: Az absolutismus kora Magyarországon i. m. III. 369. 99 „Hajdúkerület. (Silye Gábor főkapitány levele)”, „r. 1.” szignóval. Megyei tudósítások című rovat, Sürgöny, 1. évf. 281. sz. 1861. dec. 7.; Pálffy jelentése Forgáchhoz, Buda, 1861. dec. 25. MNL OL D 185 1861:1138.; vö. uo. D 191 850.III.1862., 934.III.1862., 1548.III.1862.