Századok – 2015

2015 / 5. szám - Tóth Árpád: Nemesség, polgárság és honorácior értelmiség határán: városi tisztségviselők a késő rendi társadalom korszakában

1102 TÓTH ÁRPÁD zetés névsorát közlő, udvari kiadású kalendárium mintha erősebben ragaszko­dott volna a hagyományos nyelvhasználathoz: a városi tanácsnokok (.Magistratsräthe) nevéhez semmiféle nivelláló nyelvi elemet nem illesztettek, ami azzal az eredménnyel is járt, hogy a von rendkívül ritkán — 1835-ben például a közel 75 tanácsnok közül csak 6 esetben — fordult elő. Ami a városi tisztviselők nemesi jogállásra emelését illeti, itt is revízióra szorul a szakirodalomban jelenlévő kép. Csapodi Csaba az 1801 és 1848 közötti magyarországi nemesítések statisztikai elemzését elvégző tanulmányából kide­rül, hogy ez idő alatt csupán 22 személy kapott nemesi rangot városi tisztviselő­ként. Adatai azt bizonyítják, hogy miközben a 19. század első felében összesen 575 nemesítésről van nyom a Királyi Könyvekben, és ezek között az „értelmisé­gi” foglalkozásúak teszik ki a legnagyobb részt (233 fő, 41%, ami meghaladja a 218 katonatiszt, továbbá a gazdasági jellegű tevékenységük alapján nemesi rangra emeltek számát is), közöttük a városvezetők aránylag csekély kisebbsé­get tesznek ki.31 Csapodi egyébként kétségbe vonja, hogy az érintettek alapve­tően városvezetői tehetségüknek köszönhették volna nemesítésüket. „Inkább gazdag kereskedő, iparos emberek ezek — írja — , akik esetében a város vezető pozícióiba kerülésük és ezen keresztül nemesség szerzésük alapja nem annyira a tanulás, mint családi összeköttetés, vagyon, stb”.32 Visszatérve a nemesi jogállás kérdéséhez, ennek megállapítására elsősor­ban anyakönyvi kutatásokra van szükség. Ezen a téren csupán részeredmé­nyek közlésére vállalkozhatunk. Ezek között említendő, hogy Pálmány Béla kutatásai szerint az 1825 és 1848 közötti országgyűléseken a városokat képvi­selő 310 követ közül 44% (137 fő) volt nemesi jogállású,33 márpedig — mint lát­tuk — a követek rendre a városok tanácsnokai közül kerültek ki, és küldőik tö­rekedtek arra, hogy lehetőleg nemesi rangú személyt válasszanak, mert így jobb eséllyel lehetett csökkenteni a vármegyei követekhez viszonyított rangkü­lönbséget. Vagyis a követek körében feltehetően felül vannak reprezentálva a köznemesek a városi tanácsok összetételéhez képest. Saját, több város evangé­likus polgárságára kiterjedő kutatásaim is azt jelzik, hogy jelentős számban emelkedtek a városok vezetésébe vagy annak környékére - elsősorban helyi polgári családokban született férfiak. Még Pozsonyban is — amely korábbi fő­városi szerepköre és az azonos nevű vármegye az átlagot meghaladó köznemes­sége34 okán is valószínűbb, hogy a városok átlagánál népesebb nemesi lakosság­gal rendelkezett —, valamint Pesten is bekerültek a reformkorban is nem ne­mesi származású személyek a városi tanácsba, akik esetében az őket megvá­lasztok talán lateiner képzettségüket és igazgatási tapasztalatukat értékelhet­31 Csapodi Csaba: Nemesség és értelmiség Magyarországon 1848 előtt. In: Gazdaságtörténet - könyvtártörténet. Emlékkönyv Berlász Jenő 90. születésnapjára. Szerk. Búza János. Bp. 2001. 79-92. Különösen: 86. 32 Csapodi Cs.: Nemesség és értelmiség i. m. 88. 33 Pálmány Béla: Országgyűlési követek, a reformkori politikai elit. In: Rendiség és parlamen­tarizmus Magyarországon. A kezdetektől 1918-ig. Szerk. Dobszay Tamás és mások. Bp. 2013. 366. 34 1787-ben (a szabad királyi városok nélkül vett) Pozsony vármegyében 10,7 százalékot, Po­zsony városában pedig 4,4 százalékot tett ki a nemesek aránya. Thirring Gusztáv: Magyarország né­pessége II. József korában. Bp. 1938. 132-133.

Next

/
Oldalképek
Tartalom