Századok – 2015
2015 / 5. szám - Dobszay Tamás: "A falu jegyzője" Az alsófokú igazgatás személyi feltételeinek kérdése a rendiség utolsó évtizedeiben
1058 DOBSZAY TAMAS igazgatást rendezték, Pázmándy Dénes komáromi követ így nyilatkozott róla: „a nótáriust értékesebbnek tartja a bírónál, mert annak tökéletesedése is nagyobb, emez pedig visszamegyen az ekeszarvához. A nótárius könnyen kipótolja a bírói kötelességeket, de nem viszont."4 A jegyzők alkalmazása azonban nem tudott gyökeresen segíteni az igazgatás állapotain. Ennek egyik oka, hogy a nótárius feletti ellenőrzés csakhamar ugyanolyan érdekütközési ponttá vált a község körüli tényezők között, mint a bíró esetében. A parasztság természetesen a maga érdekének segítését várta az általa fizetett jegyzőtől, akár az urasággal, akár a vármegye uraival szemben. A község jóindulatától függő, ahhoz lojális, a jogszabályokat ismerő jegyző valóban a község támasza lehetett a földesúri túlkapásokkal szemben, írhatta panaszos leveleiket, folyamodványaikat, azaz vezethette a község önvédelmét az úrbéri viszonyban. Ám épp emiatt a földesurak is igyekeztek a jegyző személyére is kiterjeszteni befolyásukat. Mint Felsőbüki Nagy Pál fogalmazta 1833-ban: „ha fogas ember a Nótárius és az úrnak kicsapongásait [túlkapásait] gátolja, ez teljes erővel igyekeznék elmozdításán.”5 De nemcsak a falu öntevékeny önvédelmének akadályozása volt ennek a célja, hanem az is, hogy az úrbéri szolgáltatások teljesítésének szervezésében, olykor kikényszerítésében az uradalom rá is támaszkodhasson. S minthogy a földesurak olykor szinte uradalmi szervként tekintettek a községre, a bíró választása mellett a jegyzőfogadás felett is igyekeztek ellenőrzést szerezni. A jegyzői állás ingatag helyzete miatt további ütközés forrása lett a földesúr és a község között. A jegyzői intézmény meghonosítása a közigazgatás hatékonyságán sem tudott érdemlegesen javítani, hiszen a falu jegyzőjére az állami feladatok ellátásában csak bizonyos mértékig lehetett számítani. A község és a nótárius szerződésének magánjellege miatt ugyanis a falvak elbocsáthatták, hivataluktól megfoszthatták a népszerűtlenebb állami rendelkezésekhez magukat szorosan tartó jegyzőket.6 Ennél is lényegesebb, hogy a falvak jelentős része ráadásul még 1832-ben sem tudott olyan anyagi erőt felmutatni, hogy legalább más helységekkel összefogva ú. n. körjegyzőt tartson.7 Miként a község egésze, úgy a jegyző is őrlődött a falusi lakosok, a földesúr és a vármegye elvárásai, törekvései között. S mindez az ő esetében állandó egzisztenciális fenyegetettséget is jelentett, ami nem segítette elő a jegyzők nyugodt, szakszerű munkáját. Sokat elárulnak az alsó fokú igazgatás állapotairól a jegyzői intézmény szabályozási kísérletei. Az 1767-es Úrbéri Rendelet úgy intézkedett, hogy a jegyzőt a község szabadon, azaz a földesúr befolyása nélkül fogadja fel és bocsátja el.8 Amikor II. József nekigyürkőzött a közigazgatás reformjának, és a kormányszervektől véleményt kért, a magyar kancellária Elaborátuma 4 Pázmándy beszéde: Felséges Első Ferencitől]... Pozsony szabad kir. városába 1832-ik esztendő karácson havának 16. napjára rendeltetett Magyar Ország gyűlésének Jegyző Könyve. I.-XIV Pozsony 1832-1836. (A továbbiakban: Ogy. Jkv. 1832-36.) IV 220. 5 Kossuth Lajos: Országgyűlési Tudósítások. I. Bp. 1948. (Kossuth Lajos Összes Munkái I.) (A továbbiakban: KLÖM.) I. 356. 6 Barta L.: A községjegyzői i. m. III. 36-37., Horváth Z.\ A községi i. m. 567. 7 A jegyzőfogadási képesség hiányára: Ogy. Jkv. 1832-36. IV 211. 8 Az Urbárium a jegyzőkről és esküdtekről: IX. pont I. §.
