Századok – 2014
KÖZLEMÉNYEK - Frojimovics Kinga: Egy embermentő példája? Id. Antall József és a lengyelországi zsidó menekültek Magyarországon a második világháború idején IV/931
932 FROJIMOVICS KINGA csolatban. Mint azt az alábbiakban látni fogjuk, a lengyelek mentésében és segélyezésében, gyakran a törvénysértést is vállalva, szinte az egész magyar társadalom résztvett, egyszerű falusi emberektől, vasutasokon, városi tisztviselőkön, közigazgatási vezetőkön át egészen a főpapság és a magyar arisztokrácia, valamint különböző minisztériumok és a kormány legfelsőbb köreiig. Tették ezt, miközben ugyanebben az időben ugyanez a magyar politikai elit nem csak hogy minden eszközzel küzdött a deportálás elől menekülő zsidók magyarországi „beszivárgása” ellen, hanem a menekült zsidók kitoloncolása címén, a törvénytelenséget is vállalva az ország zsidó állampolgárai közül ezreket saját kezdeményezésükből deportáltak. A második világháború kitörését, és a lengyel hadsereg gyors összeomlását követően a lengyel kormány, az államfő és a katonai főparancsnokság 1939. szeptember 17-én Romániába tette át a székhelyét. Románia azonban nem teljesítette az 1929-es lengyel-román együttműködési szerződésben vállaltakat és a román hatóságok internáltak mindenkit. Akik tudtak, tovább menekültek Franciaországba. Fanciaország befogadta a Wladyslaw Sikorski tábornok, volt miniszterelnök vezetésével újjáalakult lengyel kormányt és főparancsnokságot, és anyagilag is támogatta a Franciaországban és Szíriában újjászervezett lengyel hadsereget.1 1939 szeptemberében ugyanakkor nemcsak a politikai és katonai vezetés, hanem a lengyel hadsereg jelentős része is elmenekült az országból és szétszéledt a szomszédos országokba. Szeptember-október során 13800 lengyel katona került Litvániába, 1315 Lettországba, 30 ezer Romániába, 40382 Magyarországra és mintegy 200 ezer a Szovjetunióba.2 1939. szeptember 17-én Leon Orlowski magyarországi lengyel nagykövet felkereste Csáky István külügyminisztert és az iránt érdeklődött, hogy mik a magyar szándékok az érkező lengyel menekültekkel kapcsolatban. Csáky válasza egyértelmű volt: a kormány az ún. Genfi Egyezmény szerint fog eljárni, azaz a katonákat lefegyverezi és az ország belsejében táborokban helyezi el őket. A lengyel katonai menekültekkel való bánásmódjának meghatározásában a magyar kormány végül két nemzetközi egyezményre támaszkodott. Az egyik az 1907-es ún. Hágai Egyezmény volt, melyet Magyarország 1913-ban iktatott törvényei sorába: 1913:XLIII. törvénycikk. A másik egyezmény pedig az 1929-es ún. Genfi Egyezmény volt, mely Magyarországon 1936-ban emelkedett törvényerőre: 1936:XXX. törvénycikk. Az 1907. október 28-án Hágában kelt egyezmény többek között rendelkezett a „szárazföldi háború törvényeiről és szokásairól” és azon belül a hadifoglyokról.3 Az 1929. július 27-én Genfben elfogadott egyezmény pedig „a hadrakelt seregek sebesültjei és betegei helyzetének javítása és a hadifoglyokkal való bánásmód” kérdéseiről, többek között a hadifoglyok elfogásának módjáról és a hadifogoly táborokról intézkedett.4 1 Kapronczay Károly. A magyar-lengyel történelmi kapcsolatok évszázadai. Bp. 2000. 151-152. 2 Godó Ágnes: Magyar-lengyel kapcsolatok a második világháborúban. Bp. 1976. 88. 3 Szabályzat a szárazföldi háború törvényeiről és szokásairól: II. fejezet (A hadifoglyokról). Az 1913:XLIII. törvénycikk teljes szövegét 1.: NETJOGTÁR. A CompLex Kiadó Kft. CompLex jogi adatbázisából, http://www.1000ev.hu 2014. április 7. 4 Az 1936:XXX. törvénycikk teljes szövegét 1.: NETJOGTÁR. A CompLex Kiadó Kft. CompLex jogi adatbázisából,http://www.1000ev.hu 2014. április 7.
