Századok – 2014

TANULMÁNYOK - Miskolczy Ambrus: A Vasgárda születése IV/845

863 tásá”-ban rejlik.94 Hitler —jellemző módon — csak „a zsidó” -t tudta meghatá­rozni — úgymond — „pontosan”. Az árját nem. Az önmeghatározás alapvetően a tagadásban rejlett. Az állítás a vér tisztaságának megőrzése. Mivel ez elérhe­tetlen eszmény, következésképpen a történelem csak romlás lehetett, és a meg­tisztulás: a bűnösök felelősségre vonása és megsemmisítése. A világháború lö­vészárkaiban nem egyszerűen az antiszemitizmus kapott újra erőre, hanem an­nak vér-rasszista változata, a vérdogmára építő fantazma. A vérdogma lényege: a vérfertőzés, ami koitusz útján terjed. Erről szól Artur Dinternek A vérrontó bűn című — 1917-es — ma újra lélekrontó könyve. Ma így hirdetik: „A vérrontó bűn a világ áteredő bűne. Elkövetője nemcsak saját vére ellen követ el bűnt, ha­nem végtelen testi és lelki szenvedést zúdít a tulajdon gyermekeire és azok ma­radékaira is. A vér ellen elkövetett bűn, a fajrontó bűn, rettenetesen meg­bosszulja magát. Ezt dolgozta fel megrázó, drámai erővel ez a híres regény.”95 Hermann, a főhős már mindent tud, amire Hitler még nem jött rá. A vérkevere­dés nem más mint fertőzés: a faj halála. A méreg: a zsidó és a néger vér. így az­tán nem csoda, a főhős felesége, mert a német faj aláaknázásán fáradozó zsidó őse is volt: afro-judeo majmot szült. A második szülésbe bele is halt. Hermann ezek után fajhigiéniai kutató intézetet alapít. Újranősülne. De jövendőbelijét korábban megrontotta egy zsidó, mire öngyilkos lesz, gyermekét is megölve. Főhősünk megöli a csábítót. A bíróság felmenti. Nem csoda, hogy 1917-ben még a majdani náci Lehman Kiadó sem akarta vállalni. Nem is jelent meg csak ezer példányban, 1918-ban már elérte a négyezres példányszámot, 1921-ben a 170 000-et, 1927-ben a 235 000-t, 1934-re a 260 000-t.96 így számokkal is mérhető a fertőzés térhódítása. Egyébként magyarul is megjelent: 1922-ben és 1942-ben, végül 2002-ben.97 A 2002-es kiadást 2012 áprilisában 2000 forint körül ingado­zott az ára, az év elején, amikor a forintra nagyon rájárt a rúd, akkor még 9 Euroért árulták. Ez már elhajlás — mondhatná egy rendes ortodox fasiszta — megrontott a pénz, mint ennek veszélyére — láttuk — Mo{a figyelmeztetett. Hitler aztán Dintert a „197 tézis” című fajvallási katekizmusa miatt — bár neki is dedikált egy példányt — kizáratta a pártból, mert a nyilvánosság előtt a protestantizmust nem illett a judaizmussal rokonítani, amit ugyancsak — mint idéztem — Mo{a tett.98 Cuza viszont némileg konzseniális volt a Führerrel, aki legalább annyira kiérdemelte az akadémikusságot, mint román tisztelője. O sem tekintette a zsidót fajnak, hanem ellenfajnak, korcsnak. A románságot ár­jának minősítette, és ezen árjaság jelvényének pedig a svasztikát tartotta, amellyel már éltek a trák árják, „akiktől a dákokon keresztül származunk”, a kereszt pedig „hitünk jele” - fejtegette 1925-ben az egykori szocialista-ateis­ta.99 Román fasiszták ma is büszkék arra, hogy ők hamarább találták meg az ősi 94 Joachim Fest. Hitler. Eine Biographie. Berlin, 1998. 181. 95 http://www.szkitianemzeti.hu/catalog/product_info.php/cPath/25_30/products_id/364 (2012-02-12) 96 Günter Hartung-, Artur Dinter. A Successful Fascist Author in Pre-Fascist Germany. In: The Attractions of Fascism. Szerk. John Milfull. New York - Oxford - Munich, 1990. 116. 97 Artur Dinter-. A vérrontó bűn. Ford. Nagy Zsigmond. Debrecen, 1922, 1942. 98 Artur Dinter: 197 Thesen. Leipzig, 1926. 36.: Der Protestantismus ist nur ein verkrüppeltes jüdisch-römisch Christentum. 99 Totalitarismul, I. 540. A VASGÁRDA SZÜLETÉSE

Next

/
Oldalképek
Tartalom