Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Miskolczy Ambrus: A Vasgárda születése IV/845
847 hogy szövetségeseit igazán saját hatalmi megfontolásaik vezetik. Európának nem tett jót, hogy így magára hagyták. Franciaország és Anglia az új Szovjetoroszország ellenében akart olyan frontországokat, amelyek egyben Németországot is sakkban tartják. Ugyanakkor Németországot óriási kártérítéssel terhelték. A Habsburg Monarchiát szétszedték, és legnagyobb tartományát, Magyarországát bűnbakként kezelték, és még az is kapóra jött, amit a magyar forradalmak tettek. 1918 októberének végén kitört és győzött a pacifista forradalom - a militarista Európában. Magyarország független köztársasággá alakult, békét hirdető polgári demokráciává. De nem sokáig, mert már születése pillanataiban mohó és könyörtelen nagy és kisimperializmusokkal találta magát szemben. A kommunista utópia lett a kétségbeesés ellenszere. A világforradalom igézetében a kommunista Tanácsköztársaság megpróbálta a lehetetlent, az ország integritását az egységesülő új világnak biztosítani. Romániának az volt a szerencséje, hogy nem sokkal korábban gyorsan legyőzték, így még rendelkezésére álltak olyan erők, amelyekkel a Tanácsköztársaságot gyorsan leverte és Budapestre is bevonult a román hadsereg, amíg ki nem parancsolták a nyugati hatalmak, akik nem igazán vették jó néven az akciót. Igaz, azok a magyar hatalmi csoportok invitálták be a románokat, akik aztán hatalomra kerülve, a területi revízió lehetőségeit keresték, és az is igaz, hogy a magyar vörös hadsereg vezérkari főnöke átadta a román félnek a gyors győzelemhez szükséges információkat. Az árulást azért mentse a román királynak tett magyar ajánlat, éspedig az, hogy fogadja el a magyar koronát, és így Ausztria-Magyarország helyett, új birodalom jött volna létre Magyarország-Románia. A román elitek persze nem vették komolyan az ajánlatot, hiszen az újonnan megszerzett területek fölött osztatlan hegemóniát akartak, de geopolitikai realitása sem volt az elképzelésnek nagyhatalmi támogatás nélkül. Még az aktuális nagyhatalmi támogatás is több vonatkozásban sértette Brátianu önérzetét és politikai elképzeléseit. Bele kellett törődnie abba, hogy a Bánság egyik részét Szerbia kapja meg, amely nem kötött különbékét. Ennél is jobban bántotta az, hogy a nyugati hatalmak rákényszeríttették Romániára a nemzetiségi kisebbségek bizonyos jogainak elismerését és a zsidóemancipációt. Igaz, a magyarországi románok és Románia egyesülését kimondó 1918. december 1-jére Gyulafehérvárra összehívott népgyűlés határozata kimondta „a teljes nemzeti szabadságot az együttélő népeknek”, és leszögezte, hogy azok létszámuk arányának megfelelő arányban képviseltetik magukat a közigazgatásban, a kormányzatban és az igazságszolgáltatásban. Ezt később sokan azok sem vették komolyan, akik azt hitték, majd azt teszik. Még kevésbé az ókirályságbeli liberálisok, akik egyesülés helyett egyesítést értettek, az elnyomott testvérek felszabadítását, és saját hegemóniájukat. A zsidók emancipációjára viszont azért is szükség volt, mert az újonnan megszerzett területeken a zsidók korábban teljes jogú osztrák-magyar állampolgárok voltak, az izraelita felekezet pedig bevett vallás. Romániában pedig korábban csak pár ezer zsidó kapta meg az állampolgárságot, a többség idegen védelem nélküli idegennek minősült, nem volt választójoga, földtulajdonszerzését korlátozták, és ha a politikai életben elhatalmasodtak a feszültségek, akkor A VASGÁRDA SZÜLETÉSE