Századok – 2014

TÖRTÉNETI IRODALOM - Fejérdy András: Matteo Luigi Napolitano: I giusti di Budapest. Il Ruolo dei diplomatici vaticani nella Shoah III/820

Egyed András a budapesti üldözöttek mentésébe egy véletlen találkozás nyomán kapcsoló­dott be: a nyilasok által deportált nők menetéből egy ismerős hölgy szólította meg, aki megkérte, hogy adja át üdvözletét közös ismerősüknek, Pfleger Albert marista testvérnek. A kérés nyomán Egyed nemcsak a maristákkal lépett kapcsolatba, akik a Hőgyes Endre utcai Champagnat iskolá­ban igen aktív embermentő tevékenységet folytattak, hanem a deportált családjával is. így azután idővel a mentési hálózat aktív és fontos láncszeme lett, amennyiben üzeneteket közvetített, men­leveleket kézbesített, és többek között kapcsolatot tartott azzal a rendőrtiszttel, aki biztosította, hogy a Champagnat intézet, a Vakok Intézete és a Szent Szív Zárda előtt egy fegyveres rendőr védje ezeket a zsidók mentésében fontos szerepet játszó házakat a folytonos nyilas betörések és elhurcolások ellen.f Hetényi Varga Károly. Akiket üldöztek az igazságért. Papi sorsok a horogke­reszt és nyilaskereszt árnyékában. Ecclesia, Bp., 1985. 150-157.) Joggal merül fel ugyanakkor a kérdés: milyen források alapján igazolható a kötetben be­mutatott „diplomáciai hálózat” léte és vertikális kiterjedése. Hogyan lehet bizonyítani, hogy nem csupán epizód-szerű, egyéni kezdeményezésen alapuló tevékenységgel állunk szembe, hanem olyan szervezett hálózattal, amely szervesen kapcsolódott az egyházi hierarchiához, végső soron pedig a pápa és az Államtitkárság irányelvei szerint járt el. (22.) Az embermentő tevékenység a legális és illegális tevékenység határmezsgyéjén mozgott. Ebben a szürkezónában márpedig szükségszerűen a szóbeliség élvezett előnyt az írásbeliséggel szemben. A hálózat mindenekelőtt személyes, bizalmi kapcsolatokra épült és konspirativ jelleggel működött, hogy védje egyik oldalon a mentésben résztvevőket, másik oldalon pedig a menekülő­ket. Mindenki csak annyi információval rendelkezett, amennyi feladatának elvégzéséhez elenged­hetetlen volt. Az említett Egyed András beszámolója jól példázza, hogy bár szoros kapcsolatban állt a marista testvérekkel, nem volt tudatában annak, hogy azok többek között katonaszökevé­nyeket is bujtatnak. Ahogy a piarista atya fogalmazott: „tanácsosabb volt nem kutatni, mit és mi­ért kérnek valamit az embertől barátai.”! Uo. 160.) Mons. Gennaro Verolinonak a kötetben felhasznált irathagyatéka ugyancsak alátámasztja, hogy a hivatalos jellegű, egykorú levéltári dokumentumok igen ritkák az embermentő tevékeny­séggel kapcsolatban. Ezek kizárólag a budapesti apostoli nunciatúra hivatalos működésére vonat­koznak. Ilyen mindenekelőtt a Vatikáni Államtitkársággal folytatott — az Actes et documents de Saint-Siége relatifs a la seconde guerre mondiale 12 kötetében jórészt már közzé tett (de a törté­nészek által viszonylag kevéssé használt) — Napolitano által bőségesen idézett levelezés. Ide tar­toznak továbbá a magyar hatóságokkal létrejött találkozókról készült emlékeztetők, mint például Angelo Rótta nuncius és Gennaro Verolino üdítőre Szálasival 1944. október 21-én folytatott tár­gyalása, amelynek egyik központi témája a zsidók deportálásának leállítását célzó vatikáni inter­venció. (122-126.) Ide sorolhatjuk végül a magyar kormányokhoz intézett hivatalos nyilatkozato­kat, tiltakozó jegyzékeket. A zsidók mentését célzó hálózat létéről és működéséről szóló dokumentumok ugyanakkor kivétel nélkül az események után készültek. A legkorábbi összefüggő, Azione diplomatica della Nunziatura di Budapest in favore degli ebrei címet viselő dokumentum 1945 októberében ké­szült, minden bizonnyal Angelo Rótta megbízásából. (182) Verolino későbbi, különböző alkalmak­ból összeállított visszaemlékezései közül az egyik legjelentősebb a Bokor Péter által 1978-ban vele készített francia nyelvű interjú, illetve az arról készült feljegyzés. A kötetben idézett dokumentu­mot a szerző a főszövegben tévesen Verolinonak az interjúhoz készített feljegyzésének tekinti, és úgy tudja, hogy a tervezett dokumentumfilm, amelyhez az interjút felvették, végül nem készült el (89). A lábjegyzetekben ennél pontosabb leírást ad a feljegyzésről, amennyiben annak készítője­­ként Bokor Pétert jelöli meg, de téved, amikor úgy véli, létezéséről csak a Verolino-archívumból szerezhetünk tudomást. Az interjú ugyanis — legalábbis részben — 1981 óta ismert Magyaror­szágon. Bokor Péter — Hanák Gáborral közösen — a Századunk tévésorozat keretében elkészí­tette az 1944-es évről szóló „Végjáték a Duna mentén” c. epizódokat, és annak negyedik, „Eichmann Budapesten” címet viselő részében használta fel a Verolino-interjút.( vö. Vígh Károly. Végjáték a Duna mentén. A Századunk új sorozatáról. Filmvilág 1981/5. 54-56.) A magyar televí­zióban 1981. március 18-án vetített filmben szereplő interjú átiratát a rendező később, 1982-ben írásban is közzé tetted Bokor Péter: Végjáték a Duna mentén. RTV-Minerva-Kossuth, Bp., 1982. 115-125.), sőt utóbb részben angol nyelven is publikálta. (Verolino, Gennaro: The darkest year. Conversation with archbishop Gennaro Verolino on the Siege of Budapest. Reporter Péter Bokor. Hungarian Quarterly 136. (1994) 82-89.) (Az interjú teljes szövegét az OSZK Történelmi Interjúk 822 TÖRTÉNETI IRODALOM

Next

/
Oldalképek
Tartalom