Századok – 2014
TÖRTÉNETI IRODALOM - Deák Ágnes: Die Protokolle des Osterreichischen Ministerrates 1848-1867. II. Abteilung: Das Ministerium Schwarzenberg. Bd. 5. 4. Juni 1851 - 5. April 1852. III/802
riban azonban jobbára már hallgatott. A pénzügyminiszter valóban benyújtotta lemondását, hogy azután visszavonja, de az év végén távozott a testületből (ez azonban már nem általa, hanem az uralkodó által hozott döntés volt), de addig is az alkotmányt felülvizsgáló bizottság tagjaként aktívan hozzájárult az uralkodói abszolutizmus intézményeinek megtervezéséhez. S ekkor sem távozott a vezető elit köréből, hiszen a birodalmi tanács tagjaként továbbra is oda tartozott. Teljesen nyilvánvaló a jegyzőkönyvekből az uralkodó Kübeck által sugalmazott célkitűzése, a minisztertanács mint testület súlyának a csökkentése, illetve testület jellegének megszüntetése s ezzel a császári hatalom riválisának tekintett kormányzati hatalom gyengítése. Kinyilvánítja, ezentúl a rendeletek nem a minisztertanács mint testület, hanem kizárólag csak az egyes miniszterek nevében fognak megjelenni; átértelmezi a miniszteri ellenjegyzés szerepét: ezentúl az nem az uralkodói rendelet érvényességének, pusztán csak publikálásának formai kelléke, stb. A miniszterek ugyan folytatnak utódvéd harcokat, mégis 1852 első hónapjaiban a megelőző időszak fontos kérdéseihez képest szinte csak másod- vagy harmadrangú kérdések kerültek terítékre tanácskozásaikon, s az uralkodó döntéseiben nem tudják álláspontjukat érvényre juttatni. A formálódó régi/új kormányzati kurzus programjának körvonalazása szempontjából kiemelkedően fontos dokumentumok az alkotmány felülvizsgálatára részben a minisztertanács, részben a birodalmi tanács tagjaiból október elején alakult alkalmi bizottság tanácskozásainak (1851. november 11., 13., 18., 20., 25., 27.) jegyzőkönyvei, illetve a minisztereknek a bizottsági javaslatról alkotott véleménye (a minisztertanács ülésein, december 17., 19., 20., 22., 23., 24., 26., 27., 29.), Bachnak és Kübecknek a minisztertanácsi vitához készített előzetes véleménye (a december 17-i minisztertanácsi jegyzőkönyv mellékleteiként). A kötet nagy érdeme a jegyzőkönyveken kívül e dokumentumok közlése, hiszen nyomtatásban eddig csak a bizottság javaslatai láttak napvilágot Josef Redlichnek köszönhetően. Az 1851. december 31-én kihirdetett szilveszteri pátens nagyon szűkszavúan fogalmaz, s nem fejti ki részletesen a „tiszta monarchikus elv” kormányzati maximáit, e dokumentumok azonban elénk tárják, hogyan gondolkodtak az uralkodó tanácsadói erről. Segítségükkel pontosabban és árnyaltabban rajzolható meg az új kormányzati ideál. Kübeck az alkotmány felülvizsgálati bizottság első teljes ülésén pontosan megjelöli az uralkodó által előzetesen meghatározott irányadó elveket: „az államfő dinasztikus hatalma, örökletessége, a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom egységes gyakorlása, kizárva az egyes tartományok autonómiáját, az osztrák korona alatt egyesített államok elválaszthatatlansága”. Alexander Bach belügyminiszter a minisztertanács 1852. február 18-i ülésén a hétköznapi ember számára is érthetően fogalmaz: „Mindenki, hercegtől kezdve a parasztig, köteles a császárnak engedelmeskedni, az őfelsége kinyilvánított akaratával szembeni agitáció teljes egészében megengedhetetlen.” A legfontosabb szereplő, az uralkodó maga persze csak ritkán „szólal meg” e dokumentumokban - annál inkább véleményt nyilvánít döntéseiben. A jegyzőkönyvek lapjairól mégis világosan érezhető az uralkodó erősödő kormányzati jelenléte. Egyrészt 1851 második felében a korábbihoz képest feltűnően többször maga elnökölt a miniszterek tanácsozásán, összesen hét alkalommal. De a személyes részvételen túl is nyilvánvaló növekvő súlya a döntéshozatali mechanizmusban és a kormányzás napi rutinjában. Alkalmanként maga kezdeményez napirendi pontot a minisztertanács számára (új hivatalnoki eskütétel); nem fogadja el, módosítja a minisztertanács javaslatait, például szigorít a kegyelmi indítványokon, esetleg csak stilisztikai változtatásokat eszközöl a határozaton (például a nemzetőrség feloszlatását elrendelő pátens szövegében); vagy egyszerűen nem határoz (például a császárt magasztaló néphimnusz szövegén teendő változtatások ügyében), s ezzel lekerül az ügy legalábbis egy időre a napirendről. Általában véve megállapítható, hogy a kormányzattal ellenszegülőkkel szemben az uralkodó a kérlelhetetlen erőpolitikát kívánta folytatni. Az uralkodói teljhatalom mellett a formálódó kormányzati program legfontosabb eleme a birodalmi egység érvényesítése volt az államélet minden lehetséges területén, amit viszont — a tartományi történeti különbségek figyelembe vételét propagáló Kübeckkel szemben — éppen a miniszterek hirdették a leglelkesebben. 1851. december 19-20-ai ülésükön pontosították, mit is értenek ’birodalmi egység’ alatt: a dinasztia uralkodói jogának egységén és a birodalmat alkotó tartományok és országok területi-politikai elválaszthatatlanságán túl „a törvényhozás, a jogrendszer és a közigazgatási alapelvek egységét”, „a végrehajtó hatalom, a hadsereg, az államháztartás egységét”, „a központi hatóságok, mégpedig a minisztériumok, a birodalmi tanács, a Legfelsőbb Törvényszék és a Legfelsőbb Számvevőszék egységét és elválaszthatatlanságát”. Az új kormányzati rend kialakításával kapcsolatban felerősödött a minisztertanácson belül az állami centralizáció és bürokratizálás híveinek a hangja. Ezekben a hónapokban került sor a forradalmi időszak újításai utolsó maradványainak felszámolására: a már amúgy sem működő TÖRTÉNETI IRODALOM 803
