Századok – 2014
KÖZLEMÉNYEK - Tinku Balázs: A Lombard-velencei Királyság létrehozása, kiépülése 1814-1820 III/665
A LOMBARD-VELENCEI KIRÁLYSÁG ... 1814-1820 709 sőbb, a nacionalista eszmék terjedésével nagyon megbosszulta magát. Nem meglepő, hogy az olyan „külsősök”, mint de Conninck képtelenek voltak akaratukat keresztülvinni. Az Udvari Haditanács végül 1819-ben unta meg a flamand parancsnok panaszáradatát és küldte ki Amilcare Paulucci vezérőrnagyot, mint vizsgálóbiztost felülvizsgálni a viszonyokat. Paulucci193 Bécs szemszögéből nézve ideális választásnak bizonyult. A tapasztalt, de származása révén megbízható vezérőrnagy elképesztően elhanyagolt állapotokat tárt fel az Arzenálban és az Akadémián tett látogatása után. Javaslatára az Akadémia képzését 5-ről 3 évre csökkentették, amelyből a harmadik évet tengeri szolgálattal kellett elvégezni, a tantárgyak közé felvették a történelmet, a német nyelvet és egy tengerjogi kurzust és ösztöndíjas helyeket hirdettek meg. Természetesen ezek a változások csak nagyon lassan hozták meg hasznukat, de a Louis Folliot de Crenneville vezette 1822-es vizsgálóbizottság már egyértelmű előrelépést állapított meg.194 195 A flotta állapotát kiválóan megvilágítja az első „tengerentúli út” esete. 1817-ben két fregatt szállította Ferenc császár lányát, Mária Leopoldina főhercegnőt Brazíliába vőlegényéhez, Dom Pedro trónörököshöz. Krámli Mihály szavait idézve; „A haditengerészet korabeli viszonyait jól jellemzi, hogy az óceáni átkeléshez szükséges műszereket úgy kellett összekoldulni: Conninck a saját szextánsát adta kölcsön, s mivel a flotta egyetlen kronométerét nem vihették magukkal, Gibraltárban kellett vásárolni egyet az angoloktól.”196 Ezen túl „a fregattok valójában csak Portugáliáig vitték a főhercegnőt, aki ott átszállt egy kényelmesebb portugál sorhajóra, a két osztrák hajó ezután csak díszkíséretet adott Brazíliáig. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az elég rossz állapotú fregattokat az osztrák vezetés már haza sem akarta hozni, hanem el akarták adni a portugáloknak, akik viszont nem voltak hajlandók azokat megvenni. Miközben a huzavona zajlott, az osztrák tengerészeknek elfogyott a pénzük, és szabályosan éheztek. Végül Bécsből pénzt utaltak át az osztrák konzulátusra, amiből fel tudták szerelni a hajókat a hazaútra, és végül a két fregatt visszatért.”196 A nápolyi válság idején egy hajóraj (két fregatt és négy brigg) Paulucci parancsnoksága alatt útnak indult, hogy segítse a szárazföldi csapatokat, ám a nápolyi túlerő (egy sorhajó, egy fregatt) Lissában blokád alá vette Paulucci hajóit. Mivel a nápolyi parancsnoknak nem állt szándékában megütközni és mert a szárazföldi intervenciós csapatok győzelmének híre jött, a császári-királyi hadiflotta részvétele így véget is ért a hadjáratban.197 A piemonti felkelés elfojtásá-193 Amilcare Paulucci déllé Roncole (1773-1845) Modenában született. Fiatalkorában berber kalózok elrabolták, és rabszolgaként tanult meg hajózni. Szabadulása után 1787-től 1799-ig a nápoly-szicíliai haditengerészetnél szolgált, utána először az itáliai hadseregben, 1804-től pedig a haditengerészetben. 1808-ban brit hadifogságba esett, Málta szigetén volt hadifogoly. 1812-ben tiszti eskü ellenében szabadon engedték, így szárazföldén harcolt tovább. 1814-ben vezérőrnagyként lépett át a császári-királyi hadseregbe. 1818-tól 1821-ig az Udvari Haditanács tengerészeti osztályát vezette, utána 1823-ig a nápolyi hajóraj parancsnoka. 1824-től 1844-es lemondatásáig a haditengerészet főparancsnoka. 1829-től ellentengernagy, 1830-tól altengernagy, 1838-tól báró. 194 Sondhaus, L.\ Emperor. 65-66. 195 Krámli M.\ Haditengerészet. 15. 196 Uo. 197 Uo. 16.
