Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Gábor Péter: A Jugoszláviának fizetendő magyar jóvátétel (1945-1949) I/49
62 GABOR PETER is biztosítsanak egy példányt. Azt is el szerette volna érni, hogy az ún. előmegrendelések és a ténylegesen leszállítandó termék végleges igénylése közötti vizsgálati idejét az Iparügyi Minisztérium rövidítse le legfeljebb nyolc napra. Az iparügyi tárca válaszában közölte, az előzetes rendelési rendszert a későbbiekben nagy valószínűséggel eltörlik, így ez a probléma hamarosan megoldódhat. Az IKART a megrendelésekkel kapcsolatban fordítási nehézségekre hivatkozott (szerb nyelvről magyarra ez időigényes volt), végül a jugoszlávok megígérték, megrendeléseiket a továbbiakban német nyelven is megküldik.32 A szénszállítás körüli anomáliák csak lassan rendeződtek, a pénzügyminiszter pedig kitért az ismételt megkeresés elől, Pokorny ezért újra a kormányfőhöz fordult. Időközben beérkeztek a korábbi szállításokat összesítő adatok, ezeket a JK külön mellékletben nyújtotta át Tildynek. 1945. október 31-éig bezárólag 60.000 tonna szenet és 7200 tonna kokszot szállítottak le Jugoszláviának. Az iparügyi tárca ezt azzal egészítette ki, hogy november folyamán összesen még 720 vagon pécsi szenet adtak át a jugoszláv illetékeseknek, sőt a szállítás azóta is folyamatosan zajlik, „de csak a szénkormánybiztos által megengedhetőnek tartott kereten belül.”33 December 12-én az iparügyi tárca részéről közölték, a kisipari árucikkek csoportjának kivételével minden témakörben lezárták a tárgyalásokat, a szóban forgó tételekre adott magyar árkalkulációkra viszont még nem érkezett meg a válasz Belgrádból. A tárca elemzése szerint a jugoszlávok kívánságlistája, amelyre minden, elvileg szóba jöhető terméket felvettek, megközelítette a 300 millió (!) amerikai dollárt. De még a magyar fél eddigi felajánlásainak összértéke is elérte a fenti érték felét, azaz 150 millió dollárt (az előírt teljes kötelezettség 70 millió dollár volt). Nem valószínű, hogy ebből a bő keretből ne lehetne kitölteni az egyes évek kontingenseit - hangoztatták. Ipari vonalon továbbra is komoly nézeteltérések voltak ugyanakkor az árak kérdésében. Jugoszlávia azzal érvelt, hogy a magyarok 1938-ban exportfelárat alkalmaztak a kivitelre kerülő termékek esetében, ők viszont saját belföldi nagykereskedelmi áraikat látták volna szívesen a megállapodásban. Érthető módon, mivel utóbbiak mintegy 50 százalékkal voltak alacsonyabbak a magyar árkalkulációknál. Emellett hivatkoztak a magyar-szovjet jóvátételi egyezményében szereplő árakra is. A mezőgazdasági cikkek esetében általában elfogadták a magyar árajánlatokat, összességében úgy nyilatkoztak, hogy vezetőjüknek (Obrad Cicmil) „csak néhány tételre vonatkozóan lesz kisebb korrekciós javaslata, ezeknek megtárgyalása azonban szerinte pillanatnyilag nem is fontos.” A magyar árképzés módja a következő volt: belföldi termelői ár + a vetőmagokhoz hozzászámolt 30% nemesítési felár + a fegyverszüneti egyezményből vett 10%-os felár. Az átszámítás dollárértékre az alábbiak szerint történt: az 1938. évi középárfolyam (1 $ = 3,40 P), plusz a Jugoszlávia felé megállapított 46,75%-os középárfolyam-felár. A felajánlások összértékét a Földművelésügyi Minisztérium egyelőre még nem tudta 32 Feljegyzés a Jóvátételi Kormánybiztosság, az Iparügyi Minisztérium, az IKART és a Jugoszláv Delegáció gazdasági bizottsága közti megbeszélésekről. Szigorúan bizalmas, 2020/JK.-1945. sz. irat Budapest, 1945. november 22. MNL OL XXIX-L-l-m 27. doboz, 159-161. lap. 33 44. sz. feljegyzés a Jóvátételi Kormánybiztosság 1945. december 7-ei üléséről. Szigorúan bizalmas, jelöletlen irat Budapest, 1945. december 7. MNL OL XXIX-L-l-m 27. doboz, 162. lap.
