Századok – 2014

TANULMÁNYOK - Fenyő István: Csillagok együttállása. Tocqueville, J. S. Mill és a magyar centralisták III/567

sal, anélkül, hogy a velejáró változásokat törvények, eszmék, magatartások és szokások terén végrehajtotta volna, holott azok szükségesek voltak ahhoz, hogy üdvössé tegyék a forradalmat. így ámbár már ismerjük azt a rosszat, amit hozott, de nem ismerjük a jót.

Mill vélekedése: Tocqueville hatalmas ábrázolását adja a „társadalomállamnak”. Arra is gondol, hogy az alattvalók egy részének hatalma leküzdhetetlen akadály a fejedelem zsarnoksága előtt, és az uralkodó, aki érzi hatalma csaknem isteni jellegét, amelyet a sokaság szemében élvez, ebből levonja azt a respektust, amely őt ösztönzi hatalma igazságos használatában.

A nemes sohasem gyanította azt, hogy bárki csökkenteni fogja kiváltságait, amelyeket legitimnek hitt. Egyenlőtlenség és nyomorúság volt a feudális társadalomban, de a lelkeket nem degradálták. Nem a hatalom gyakorlása vagy az engedelmesség habitusa alázza meg az embereket — véli Tocqueville és angol kritikusa —, hanem az illegitim hatalom vagy az engedelmesség egy bitorolt és igazságtalan uralomnak.

A helyzet azonban jelenleg változott: a tulajdonok összetörtek, a társadalomállam demokratikus lett, és a demokráciát lassan és békésen bevezette intézményeibe. A két „européer” fiatal olvasói számára egy olyan társadalmat vázol fel, amelyben mindenki tiszteli a törvényeket, szükségesnek tartja az államot, és az alattvalók lojalitása nem szenvedély, hanem nyugodt és racionális meggyőződés. Minden egyén jogainak birtokában, biztonságban van, a férfias bizalom és a kölcsönös szívesség magatartása köti össze az osztályokat. A polgárok önkéntes társulása betölti a nemesek egyéni hatalmának a helyét, és a közösséget így pártfogolná az anarchia és az elnyomás ellen. Több lenne a hiba és kevesebb a bűn. További liberális vágykép: a nemzet, egészben véve, kevésbé lesz ragyogó, kevésbé dicsőséges és talán kevésbé hatalmas is, de az állampolgárok többsége a jólét nagyobb fokát fogja élvezni, és a nép nyugodt marad. Nem azért, mert apatikus lesz a jólét iránt, hanem mert tudja, hogy azt elérheti.

Mit állítunk azoknak az intézményeknek, eszméknek és szokásoknak a helyébe, amelyeket őseink ránk hagytak? - kérdezik. A kormányzat egyedül lett örököse a családok, korporációk és egyének kiváltságainak, s az erőt, gyakran kevesek konzervatív erejét követte, mindenki gyöngesége. A tulajdon felosztása csökkentette gazdag és szegény elkülönülését, de a nagyobb látja a kölcsönös gyűlőlséget, a vehemensebb az irigységet és a rettegést is egymás hatalmától. A kényszer az egyetlen forrás. A társadalom nem azért csendes, mert tudatában van erejének és jólétének, hanem mert gyengének és betegnek érzi magát, s fél, hogy egyedi törekvése az életébe kerülhet. Mindenki érzi a rosszat, de senkinek sincs elég bátorsága vagy energiája, hogy keresse az orvoslást.

Egy jó kormányra van szükség, mely biztosíthatja a demokráciában a boldogság nagyobb summáját. Tocqueville amerikai demokrácia-könyve olyan, mintha Montesquieu írta volna — összegez Mill —, ha zsenijéhez hozzáadjuk jó érzékét. (Az angol politológus Royer-Collard ítéletét ismétli, tőle függetlenül.)

Az angol szerző azonban ezzel a cikkével nem fejezte be Tocqueville bemutatását. A magisztrális mű második kötetéről még gazdagabb tanulmányt alkotott M. de Tocqueville on Democracy in America címmel. Ebben az az alapTOCQUEVILLE, J. S. MILL ÉS A MAGYAR CENTRALISTÁK 597