Századok – 2014

TANULMÁNYOK - Gábor Péter: A Jugoszláviának fizetendő magyar jóvátétel (1945-1949) I/49

54 GABOR PETER nánt átadná. Csakúgy, mint Csehszlovákia esetében, hajók átadása is szóba ke­rült. A jugoszlávok úgy vélték, Magyarország a Passau környékén horgonyzó hajópark egy részét Jugoszlávia rendelkezésére bocsáthatná. A magyar válasz diplomatikusan úgy szólt, hogy ezt a kérdést nyitva hagyják, de érzékeltették, hogy sem a nemzetközi helyzet, sem az ország helyzete nem teszi lehetővé egyetlen vízi jármű átadását sem. (Ahogy a csehszlovákok sem értek el ered­ményt ebben a kérdésben.) A magyar delegáció a fentieken túlmenően azért igyekezett gesztusokat is tenni, ezért felajánlotta, hogy a szénszállítások csökkenését ellensúlyozandó ví­zierőművet építene a Dráván, melynek értékét felerészben beszámíthatnák a jóvátételbe. Cicmil nem zárkózott el az ötlettől, de kijelentette, az erőmű kérdé­sét a jóvátételen kívül kívánják megvitatni, mivel a szállítandó szénre minden­képpen szükségük van. Magyar részről felmerült továbbá, hogy a szovjet jóvá­­tételi megrendelések miatt valószínűleg szükség lesz új hajógyár építésére, ez pedig 2-3 év múlva, a szovjet kötelezettségek teljesítését követően Jugoszláviá­nak is építhetne új hajókat. A mezőgazdasági gépipar általános nyersanyaghiá­nya miatt viszont Magyarország kért segítséget déli szomszédjától, Cicmil eb­ben az esetben sem tartotta kizártnak az együttműködést. Itt egyébként felme­rült egy licencjogi vita is egy Weiss Manfréd által kifejlesztett berendezés körül, mely a világon egyedülállónak számított, ezért Magyarország nem kívánta an­nak gyártási jogát ellenszolgáltatás nélkül, a jóvátétel keretében átadni. Néhány fontosabb agrártermék esetében magyar részről a következő fel­ajánlások hangzottak el: Termék Felajánlott mennyiség (tonna) 1946 1947 Búza 750 1000 Zab 400 500 Rozs 100 150 Árpa 75 100 Köles 75 100 Hajdina 25 25 Ipari magvak­_ T akarmánynövény ek Mennyiségi megjelölés nem történt Konyhakerti magvak _ . Állatok Sertés, juh 2 évig, ló és szarvasmarha 4 évig nem szállítható Hasonló összegzés készült az ipari termékek felajánlásáról (tonnában): Év Szén (kizárólag pécsi) Koksz 1946 (március 1-jétől) 140.000 4.000 1947 160.000 5.000 1948 190.000 6.000

Next

/
Oldalképek
Tartalom