Századok – 2014
TÖRTÉNETI IRODALOM - Adel, Burg und Herrschaft an der "Grenze": Österreich und Böhmen (Ism: Balogh-László Emese) II/560
A második tanulmány szerzője Franz-Reiner Erkens német történész, kutatási területe a középkori választófejedelmek élete és a német egyházak, különösen a passaui püspökség politikai szerepe, története. Jelen cikkében a 11-14. századi passaui püspökségről, mint a Duna vonalától északra eső térség első territoriális hatalmáról írt, melynek a cseh és osztrák fejedelmek és nemesek voltak jelentős vetélytársai. Bár a püspökséget 739-ben alapították, csak a 11. században kezdett el teret hódítani a Dunától északra, először csak vallási, majd világi uralmi szempontból is. Erkens kutatásai szerint ennek oka, hogy a környéken all. században más egyházakat és kolostorokat is alapítottak a területen uralkodó hercegi család és a helyi nemesség tagjai is, s Passau így kívánta megőrizni előnyét és erőfölényét. Ekkor azonban már a helyi nemesség és a fejedelemség is jelentős konkurenciát jelentett a püspökség hatalmát és befolyását illetően. II. Henrik császár intézkedései csak erősítették Passau hatalmát, ugyanis ekkor a püspököt a püspöksége területén található kolostorok elöljárójává tette, s a püspökség a kolostorokhoz tartozó földterületeket is megkapta. Erkens ezután rávilágít az ezt leíró oklevéllel kapcsolatos problémákra — nem maradt fenn belőle eredeti példány —, majd bemutatta, milyen hatalmi erők próbálták megszerezni a püspökség egyes területeit a 11-14. század során. A századok alatt az Osztrák Hercegség volt az, amely a püspökség szövetségese lett, s egymásnak többször is segítséget nyújtottak. Egy 1765-ös államközi szerződésben Ausztria megkapta a Dunától keletre eső területeket, így Passau uralma a tárgyalt területen véget ért. A harmadik cikk írója, Sabine Felgenhauer-Schmiedt középkori településrégészettel foglalkozó osztrák régész. Terepi munkái során feltárta a középkori Sand települést, részt vett számos vár ásatásán is. A konferencián előadását „Uralmi központok és nemesi székhelyek a 10-13. században Waldviertel északi részén” címmel tartotta meg. A régészeti feltárások eredményei alapján arra próbált meg választ találni, mikor alapították a „Nordwald” nevű területen elhelyezkedő településeket, kik lakták ezeket, s lehet-e őket uralmi központként, illetve nemesi székhelyeként értelmezni? A tanulmányban Sand és Hard településeket, valamint Raabs és Odengroßau várát mutatta be. A 926 és 929 közé keltezhető Sand erődített településnek tekinthető. Valamikor ezt követően, még a 10. században épül Raabs vára. Ezen adatok alapján a régióban már korán létezhetett egy központi hatalom, melynek köszönhetően felépült Raabs erőssége. A kutató a korai példákkal szembeállította a késő középkorban épült Odengroßau várát és a két Hard települést. Bár Odengroßauban még nem fejeződtek be a feltárások, az eddig előkerült falak, valamint a leletanyag alapján az ásató kisnemesi tulajdonban álló épületegyüttesként értelmezte a várat. A Kleinhardban előkerült udvarház és leletanyaga szintén kisnemesi építtetőt, illetve tulajdonost feltételezett. A negyedik tanulmány szerzője Roman Zehetmayer osztrák történész, fő kutatási területe a középkori nemesség. Jelen kötetben megjelent cikke az írott forrásokra támaszkodva az alsó-ausztriai nemesség felépítésével foglalkozott a kezdetektől 1150-ig, külön tárgyalva a Waldviertel és a Weinviertel területét. Az időbeli határt azért határozta meg 1150-ben a szerző, mert 1156-ban már törvényben egységesítették a nemesek előjogait. Mindkét területen arra utalnak az írott forrásokban szereplő településnevek, hogy jelentős szláv lakossággal is számolni kell. A Waldviertelben a területet uraló grófok kezdték meg több hullámban saját embereik letelepítését, de az egyes településeken található bizonyos épületek keletkezését nem lehet egyértelműen a szláv elöljárókhoz vagy a bajor nemesekhez kötni. Ugyanez érvényes a Weinviertelre is. Mindkét területen történtek királyi birtok-adományozások. A nem királyi alapítású települések esetében két típusról beszélhetünk: az egyiknél maga a nemes is helyben lakott, míg a másik esetben csak ritkán kereste fel birtokát. Emellett Zehetmayer megjegyezte, hogy északon viszonylag nagy számban képviseltették magukat az előkelők más területek népességéhez képest. Az ötödik tanulmány írója Libor Jan cseh történész, kutatási területe a középkori cseh és egyetemes történelem, azon belül is az előkelők helyzete, életmódja. A szerző megfogalmazása alapján a cseh kutatásban ma uralkodó nézet szerint a 10. században a Premysl-család tagjai voltak az első nemesek, bár ekkor még csekély politikai befolyással rendelkeztek. A 10. században kísérletet tettek saját területük növelésére, s egy várrendszer kiépítésével annak egyidejű megvédésére is. A 12. században ez megváltozott, s ezekből a nemesekből kialakult a nagybirtokosok köre - akik egyben magas rangú tisztségviselők is voltak. Az írott források csekély száma miatt pontosan nem ismert, hogyan, de a 11. és 12. században a tisztségek, így a nemesi rang is feltehetően apáról fiúra öröklődött. A 12. században az osztrák határ mentén, de a határtól távolabb fekvő cseh területeken a cseh földbirtokosok egy fa-föld szerkezetű erődítésrendszert (az ún. „hradiskát”) alakítottak ki. A 13. században ezeket felváltották a kisebb kővárak, melyeket vagy az 562 TÖRTÉNETI IRODALOM
