Századok – 2014
TÖRTÉNETI IRODALOM - Städteatlanten. Vier Jahrzehnte Atlasarbeit in Europa (Ism.: Lakatos Bálint) II/553
mák, főleg a Heinz Stoob által az 1960-as évek elején kimunkált koncepció kritikájának összefüggésében. Miről szól hát a kötet és miért érdemes kezünkbe vennünk? Jellegéből és témájából adódóan a könyv Janus-arcú: egyszerre tekint visszafelé az eddigi eredményekre és elemzi azokat, egyúttal pedig előre nézve a tapasztalatok tükrében próbálja meg a koncepciót továbbgondolni, ajánlásokat, ötleteket, módosító javaslatokat megfogalmazni. A tanulmányok kérdésfeltevései ennek megfelelően egyrészt az atlaszkészítés módszertanára vonatkoznak, másrészt pedig a folyamatban lévő összeurópai vállalkozás céljait, hasznát és lehetőségeit feszegetik. A tanulmányok egyenkénti ismertetése helyett némileg önkényesen három csomópont mentén szeretném jellemezni a munkát. (Zárójelben a szerző vezetéknevére és az oldalszámra hivatkozom.) 1. Mi a térképi rekonstrukció alapja? Míg az írásos források vizsgálatára nagy forráskritikai eszköztár alakult ki a 19. századra, a képi és térképi forrástípusra sokáig nem, ebben éppen a várostörténeti atlasz munkálatai is előrelépést jelentettek. A várostörténeti atlasz eredeti koncepciója szerint, amelyet Heinz Stoob fogalmazott meg, a munka feltétele egy olyan alapforrás, jelesül a még az iparosodottságot közvetlenül megelőző kataszteri térkép (ún. Urkataster), amely a város tér- és telekszerkezetének térbeli lenyomata. A 20. század közepén még optimistán tekintettek ezekre a kataszteri felmérésekre, feltételezve, hogy ezek a térképek pontosan tükrözik a város eredeti térszerkezetét és így egy az egyben használhatóak a korábbi településtörténeti állapotok rekonstrukciójára (kritikai ismertetése: Szende 155.). Stoob szerint tehát az egyes városokról készített atlaszok az adott település 18-19. századi kataszteri térképének „kritikai kiadását” tartalmazzák, megfelelő színkulcs szerint újraközölve, és ennek az alapforrásnak a segítségével kell a város fejlődését bemutató térképlapot (Wachstumphasenkarte, Urban growth map) elkészíteni. A szabvány szerint minden egyes várostörténeti atlasznak kötelezően tartalmaznia kell egyrészt egy 1:2500 méretarányú kataszteri térképet alaptérképként, másrészt egy l:25000-es vagy l:50000-es környéki térképet, továbbá egy l:5000-es modern várostérképet, valamint továbbá egy l:5000-es modern várostérképet, és ezeken felül az említett topográfiai fejlődést bemutató lapot, 1:5000 vagy 1:2500 méretarányban (vö. Ehbrecht XIII- XV, Hietala 81., Czaja 141.) Ezzel szemben az angol és francia várostörténeti kutatás kezdettől fogva azt a felfogást képviselte, hogy a kataszteri térkép önmagában nem elegendő a város térbeli múltjának megismerésére, azt írásos és régészeti források adatai alapján ki kell egészíteni, és az alaptérkép emiatt gyakorlatilag rekonstrukció. (Clarke 35., Czaja 142.) Az atlaszkészítési munkák során egyrészt bebizonyosodott, hogy Stoob rendszere igazából a német kisvárosok esetére lett kidolgozva, és a nagyobb városok preindusztriális állapotának rekonstrukciójához önmagában kevés (Opll 25., Simms 219.). Másrészt, hogy a kataszteri térkép nem mindenütt áll rendelkezésre (még német területeken sem, vagy pl. Lengyelország északi vidékének eredeti porosz kataszteri várostérképei sokszor elpusztultak vagy igen töredékesek, vö. Stracke-Tippach 57., Czaja 144-5., 150., Gráf- Pühringer 209-10.), így sokszor más források bevonására van szükség a telekhatárok rekonstrukciójához. Harmadrészt, hogy a kataszteri térkép szinte sohasem az „érintetlen” viszonyokat tükrözi vissza, akár a középkori és barokk városépítészetet és átépítéseket, esetleges utcabővítéseket, akár a különböző erődítményeket és azok építését vagy elbontását, illetve a folyóvizek csatornázását, elterelését, víz borította területek lecsapolását tekintjük (Clarke 33-5.; Szende szerint a legstabilabb az utca és telekszerkezet, de a használat folytonosságán múlik, vö. 184., 188-9., vö. Simms 231.). A kataszteri térkép egy olyan „palimpszeszt”, amely sok esetben bizonyos tereptárgyaknak inkább csak a nyomait, maradványait tükrözi. Nagyjából az 1980-as évekre kiderült az is, hogy a pusztán kartográfiai források segítségével rekonstruált középkori vagy éppen késő antik viszonyokat a régészeti kutatások megcáfolják, illetve esetenként olyan adatokat szolgáltatnak, amelyek fennmaradt írásos forrás hiányában máshonnan nem derülnek ki (Clarke 46., Gräf-Pühringer 210., 214., Simms 217.). Mások joggal mutatnak rá arra, hogy a fejlődési fázisokat bemutató térkép erősen szubjektív műfaj, ráadásul, mivel a szöveges magyarázathoz képest sokkal biztosabbnak, egyértelműbbnek láttatja a feldolgozó interpretációját, félreértésekre adhat okot, mert így a felhasználó csak az atlasz készítője által konstruált látvány és megadott adatmennyiség alapján tud következtetéseket levonni (Clarke 36-37., Stracke-Tippach 59., Simms 221-3., Eysymontt 238.). Ráadásul a város fejlődését bemutató rekonstrukciós térképek a stagnálás, illetve a visszafejlődés és a hanyatlás folyamatait sokkal kevésbé tudják láttatni (Ehbrecht XXXIV-VIL). Ennek szükségszerű következménye az lett, hogy az eredeti koncepcióban előírt szöveges kommentár terjedelmét a különböző atlaszok általában rendre meghaladták. Mára a koncepció kereteinek lazítása következett be és teljes egyetértés alakult ki abban, hogy az atlasz TÖRTÉNETI IRODALOM 555
