Századok – 2014
TÖRTÉNETI IRODALOM - Städteatlanten. Vier Jahrzehnte Atlasarbeit in Europa (Ism.: Lakatos Bálint) II/553
556 TÖRTÉNETI IRODALOM a képi, a kartográfiai, az írásos és a régészeti források összességének figyelembe vételével készített komplex rekonstrukciókat tartalmazzon, amellett, hogy különböző eredeti térképeket is bemutat. Általában a feldolgozók szabad kezet kapnak abban, hogy a kötelező térképlapok mellett milyen terjedelmű kommentárt készítenek, illetve milyen mennyiségű és fajtájú képi, térképi, alaprajzi vagy fotódokumentációval egészítik ki a kiadást. 2. Periodizáció és időhatárok. Kezdetben az atlaszkészítésben inkább a középkori, illetve iparosodás előtti településállapot rekonstrukciója, dokumentálása volt a hangsúlyos, nagyjából 1850-ig bezárólag. Közben azonban maga a 20. század is elmúlt. A később csatlakozó országok atlaszkészítői számára — párhuzamosan a fentebb említett dokumentációs bővüléssel — már magától adódott a vizsgálatnak a jelenkorig való kitágítása: ezt figyelhetjük meg például a lengyel és horvát vállalkozás esetében (Eysymontt 238-9., Slukan Altic 94.), de az ezredforduló után újonnan induló Deutscher Historischer Städteatlas sorozata is hangsúlyosan a jelenkorig vizsgálja az adott város történetét (Stracke-Tippach 63.). Ebben az is közrejátszott, hogy a 2000-es években megjelent az atlaszok társadalomtudományi kritikája, ami azt rótta fel, hogy a térképi rekonstrukciók „utcák emberek nélkül”, és hogy a várost mint szociális teret az atlaszok nem mutatják he kellőképpen (Clarke 49.). A skandináv darabokban azonban kezdettől, az 1970-es évektől fogva szerepeltek társadalom-földrajzi tematikus térképlapok, és az újabb atlaszok általában már igyekeznek reflektálni erre az igényre, amely azonban a 19-20. századra jellemző statisztikai forráscsoportok bevonásával lehet plasztikusabb (Hietala 78., Clarke 49-50.). A 21. század elején már a 20. század sokszor drasztikus változásait is fontos figyelembe venni és dokumentálni kell, így válik egy-egy város térbeli története a jelen számára is folyamatossá és értelmezhetővé (Stracke- Tippach 63., Slukan Altic 94.). 3. Mire jó és mire lesz jó a vórostörténeti atlasz? Az eredeti célt, hogy egy európai összehasonlító vizsgálat számára jellegzetes településtípusokat azonos szerkezetű térképsorozatokban összehasonlíthatóvá tegyék, a megjelent atlaszkiadások számát tekintve már bizonyosan sikerült túlteljesíteni. Közben azonban megváltoztak a keretek és az igények, megváltozott a tudománypolitikai helyzet, így maga a vállalkozás is céljait tekintve bizonyos mértékig ellentmondásossá vált. Az egyik fontos változás magának a kérdéskörnek a korábbiakhoz képest sokkal sokoldalúbb szemlélete. Ahogyan a város is sok különböző tudományág vizsgálódásának tárgya, úgy a városokat bemutató atlaszsorozatnak is egyre sokrétűbb módon kell tárgyát bemutatnia. A szerzők mégis joggal vetik fel, hogy jelenleg még a várostörténeti atlaszok többé-kevésbé szaktudományos segédletek maradtak, és nem kerültek be sem az útikönyv-, sem várostudományi és művészeti irodalomba, sem az iskolai használatba, illetve a rokontudományok szakirodalmi áramába, így idézettségük sem kellő mértékű (Ehbrecht XXXVIII-XL., Opll 25., Clarke 48.). Ennek részben technikai okai vannak: egyrészt magának az atlaszkészítési munkának kell interdiszciplinárisabbnak lennie, azaz a tudományterületek szakértőinek bevonása és a közöttük lévő kapcsolatok megerősítése szükséges a használhatóság fokozásához is. Másrészt az atlaszok túlzottan nagyalakúak. Ezen például zsebkiadások megjelentetésével próbálnak segíteni Írországban a legismertebb városok atlaszainak (Dublin, Belfast, stb,) tudományos kiadásaival párhuzamosan, vagy eleve kisebb formátumban, képeskönyv jelleggel adják ki őket, mint a horvát Povijesni atlas gradova darabjait (Ehbrecht XXXVIII., Slukan Altic 97.). Igény mutatkozik az utcanevek többnyelvű jegyzékére, az utcanévváltozások számbavételére is. A kísérőtanulmányok idegen nyelvű közlése is fontos (ez pl. a magyar vagy a skandináv darabok esetében angol, a román és lengyel atlaszkiadások esetében teljesen bilingvis módon német), de problémák forrása lehet az eltérő nemzeti és állami történeti fogalomhasználat. Fontos tapasztalat, hogy az eredmények sokban múlnak az intézményesültségen. Mint említettem, az atlaszok számát és az összehasonlító várostörténeti kutatások intézményesültségét tekintve is első helyen álló Németország több alsorozatot indított, ahol egy-egy tartomány összes városát igyekeztek feldolgozni, ráadásul a kutatói potenciálból még egy újabb koncepciójú sorozat indítására is futotta. Máshol az atlaszok megjelentetése a korlátozottabb anyagi és személyi feltételek és a kisebb intézményi háttér miatt, de akár a források szétszórtságát tekintve (pl. a közép-európai térségben a források egy részéhez eleve külföldi kutatásokat kell végezni, vö. Slukan Altic 98.) jóval vontatottabban halad. Az egyedi jelenségek bemutatása és az eltérő hangsúlyok ellenére azonban továbbra is lényeges szempont lenne az összehasonlíthatóság, ami mintegy az összekötő elem a sokféle várostörténeti atlasz és a sokféle bemutatott település között (Ehbrecht 259.). Az atlaszok legyenek továbbra is építőkövek egy nagyobb építményhez, jelentsenek példatárat a városi jelenségek vizsgálatához. Az eredeti európai összehasonlítási terv önmagában ma nem tűnik reálisnak; az lenne a
