Századok – 2014
KÖZLEMÉNYEK - Molnár Péter: Olvasta-e Kézai Simon Mester Aquinói Szent Tamást? II/427
438 MOLNÁR PÉTER lasztikus műveltségé”-nek szintjét mindeddig csak egyetemi képzést nem igénylő ismeretelemekkel tudta illusztrálni a kutatás. Horváth János a „skolasztikus filozófia módszerességét” fedezi fel abban, ahogyan Kézai a krónika prológusában cáfolja a hunok ördögi származásának tézisét.43 A kettős hivatkozás az evangéliumi szövegre, illetve az észérvekre valóban a „skolasztikus” érvelésmód sajátja, ám a korszak az egyetemeknél alacsonyabb szintű iskoláiban is jócskán módja volt elsajátítania azt a szerzőnek. Ugyanez a helyzet a krónika Kézai asztrológiai érdeklődéséről tanúskodó egyik szöveghelye esetén (a másik ilyen ismeretek bizonyítékaként emlegetett szöveghelyről pedig kiderült, hogy mindössze egy antiphonaléból vett idézet).44 Amennyiben — mint az valószínű — Kézai 1272 és 1282/5 között valamely észak-itáliai egyetemen tökéletesítette jogi ismereteit,45 nem tanácsos megfeledkeznünk arról a tényről, hogy — Párizstól és az annak mintáját követő egyetemektől eltérően — Bologna és „leányai” esetében a 14. század közepéig a „két jogot” (és esetleg az orvostudományt) oktató „felsőbb” karok mellől hiányzott a teológiai; az artes-kar pedig ilyen körülmények között nem vált a filozófiai oktatás a „hét szabad tudomány” merev keretét szétfeszítő terepévé, hanem megmaradt a jogi karok „szolgálóleányának” (megfelelő szintű grammatikai és retorikai ismeretekkel felvértezett hallgatókról gondoskodva az utóbbiak számára). Bolognában az érdeklődő diákok részt vehettek ugyan a helyi Domonkos-rendi Studium kurzusain, ám még a legnevesebb itáliai jogászok is csak a 14. század közepétől kezdték — olykor — használni a politikai gondolkodás arisztotelészi eredetű terminusait, azt megelőzően azonban a diszciplínahatárokat mereven alkalmazva nyilvánították ki érdektelenségüket az efféle eszmefuttatások iránt.46 Az utóbbi annál inkább érthető, mivel a Politikát — az Etikától eltérően — a 14. század közepe előtt egyetlen egyetemen sem tették a kötelező anyag részévé.47 Hasonló volt a helyzet a Domonkos-rend Studium 43 SRH I., 141. (, 21) - 142. (, 8). Vö. Horváth Árpád-kori i. m. 372-373. 44 Kun László „horoszkópja” Kézainál: SRH I., 185. (, 25-27). Kun László „szépségét csodálja a Nap és a Hold”: uo., 141. (3). Áz előbbi szöveghelyre elsőként felhívta a figyelmet: Madzsar Imre: A hűn krónika szerzője. Történeti Szemle 11. (1922) 83. (Ebből azonban túlzás arra következtetni, hogy „Kézai Simon legalább is [sic] a szabad művészetek magisteri fokozatát szerezte meg...”: uo.) Az antiphonale-idézet azonosítása: Veszprémy László: Árpád-kori történeti elbeszélő forrásaink (11-13. század) nyugat-európai kapcsolatai. MTA doktori értekezés. Budapest 2007. 215. o., 20. j. 45 Szűcs J.: Társadalomelmélet i. m., Századok 107. (1973) 831-832. 46 A bolognai Studium generale és a helyi Domonkos-rendi Studium kapcsolatáról: M. Michele Mulchahey: The Dominican Studium System and the Universities of Europe in the Thirteenth Century. A Relationship Redefined. In: Manuels, programmes de cours et techniques d’enseignement dans les universités médiévales. Actes du Colloque international de Louvain-la-Neuve (9-11 septembre 1993). (Publications de l’Institut d’études médiévales. Textes, Etudes, Congrés 16.) Szerk. Jacqueline Hamesse. Louvain-la-Neuve 1994. 295-296. Az „arisztotelészi nyelvezet” használatának kezdeteiről az itáliai jogtudományban: Helmut G. Walther: „Verbis Aristotelis non utar, quia ea iuristae non saperent.” Legistische und aristotelistische Herrschaftstheorie bei Bartolus und Baldus. In: Das Publikum politischer Theorie im 14. Jahrundert. (Schriften des Historischen Kollegs. Kolloquien 21.) Szerk. Jürgen Miethke (- Arnold Bühler). München 1992. 111-126. (A címben idézett mondatot éppenséggel 1276-ban írta le egy padovai jogász!) 47 Bernd Michael: Johannes Buridan. Studien zu seinem Leben, seinem Werken und zur Rezeption seiner Theorien im Europa des späten Mittelalters. Berlin 1985. 867-869.; Christoph Flüeler: Die Rezeption der „Politica” des Aristoteles an der Pariser Artistenfakultät im 13. und 14. Jahrhundert. In: Das Publikum politischer Theorie i. m. 129-130.; Uö: Rezeption und Interpretation der aristotelischen Politica im späten Mittelalter. (Bochumer Studien zur Philosophie 19.) Amsterdam-Philadelphia 1992. L, 33-34.
