Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Neumann Tibor: A gróf és a herceg magánháborúja. (Szapolyai István és Corvin János harca a liptói hercegségért) II/387
414 NEUMANN TIBOR betöltő Corvin János ismét visszatáncolt a nádorral való megegyezés elől, és nem adta át a két várat. Kettejük kiújult ellentéteire utal az, hogy 1495 októberében, a szegedi országgyűlésen tartózkodva a nádor kénytelen volt egy levéllel magát mentegetni Boroszló város előtt, hogy nem az ő emberei gyújtották fel a herceg sziléziai városát, Opavát.162 Ugyancsak ügyük lezáratlanságának lehet az eredménye az is, hogy Szapolyai csak az országgyűlés után egy évvel, 1496 nyarának elején vezettette be magát Bajmócba és Szklabinyába, már liptói hadjárata után.163 A nádor Liptó megyei hadjárata A szegedi országgyűlést követően az uralkodó a pestis elől menekülve Csanádon át Bácsra utazott, és egészen az újévig ott időzött.164 A nádor azonban nem tartott vele, hanem északkelet felé véve útját, hosszú időre tokaji várába vonult vissza,165 mialatt a diéta idején Zágrábban tartózkodó Corvin Horvátország felé indult és hónapokra Bihácsra fészkelte be magát,166 ahol az állandó török nyomás alatt élő, a kormányzattal elégedetlen horvát főurakkal keresett kapcsolatot.167 Liptótól és egymástól való távolodásuk azonban nem jelentette azt, hogy a hercegség változatlanul rendezetlen ügye ne foglalkoztatta volna őket. Az 1496. eleji viharos események első momentumai nem ismertek, a későbbi oklevelek említéseiből csak morzsákat csipegethetünk fel.168 Annyi bizonyos, hogy Corvin parancsából — bizonyára már 1495 végén — régi és kipróbált familiárisai, Lomnicai Horvát András és Mihály zsoldosokat kezdtek toborozni a herceg zászlaja alá, méghozzá a szomszédos lengyel területeken.169 A forrásokból nem dönthető el, hogy ezzel a lépéssel Corvin két megmaradt vára védelmét szerette volna biztosítani, vagy éppen az elveszítetteket visszafoglalni. Mivel a Horvát testvérek hamarosan főszereplőkké lépnek elő, érdemes néhány szót ejteni pályafutásukról. Származásuk távolról sem volt előkelő: a Zágráb megyei Lomnica falu a medvei-lukaveci uradalomhoz tartozott, birtokosai a várnak, illetve kastélynak rendszeres szolgálattal tartozó prédiálisok, várnemesek voltak. Állapotukban éppen Corvinnak köszönhetően következett be 162 1495 oki 23. Szeged: Szapolyai okit. I. 223. — A szegedi országgyűlésre 1. Neumann T: Királyi hatalom és országgyűlés i. m. 49. 163 1496. jún. 4.: DL 20 314. 164 1495. okt. 26. Szeged: DL 63405., okt. 28-nov. 2. Csanád: DL 68 135., DF 278 526., nov. 3. Zenta: DL 58 191., nov. 7. Telek: DL 20 365., nov. 11-1496. jan. 4. Bács: DL 63 402., DF 247 078. 165 Első tokaji keltezése 1495. nov. 17-ről való: DF 212 366. 166 1495. okt. 16. Gréchegy: DF 274 998., nov. 20. Topuszkó: DF 255 492., dec. 3. Bihács: DF 231 950. 167 Schönherr Gy.: Corvin i. m. 224-227. (A horvátországi eseményekkel tanulmányomban nem foglalkozom.) 168 Feltűnő, hogy az ez évben még alkotó Bonfini egy mondattal sem utal a liptói eseményekre. Igaz, az 1496. év leírása meglehetősen csapongónak hat. 169 Ezt maguk jelentik ki egy későbbi oklevelükben, 1. 1496. márc. 20.: nos ex mandate et commissione domini nostri gratiosi, domini Iohannis ducis Corvini [adj sua stipendia ex Polonia stipendarios exduxeramus — DL 103 044.