Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Csákó Judit: A magyar-lengyel krónika és a hazai elbeszélő hagyomány II/287
A MAGYAR-LENGYEL KRÓNIKA ÉS A HAZAI ELBESZÉLŐ HAGYOMÁNY 327 sem tartjuk valószínűnek, hogy jelen esetben párhuzamot kellene látnunk a Magyar-lengyel Krónika és bármilyen, napjainkra már elveszett ősforrás között. Kútfőnk az uralkodó erényeinek néhány soros bemutatásával végződik ugyan,152 ám ebből legfeljebb arra következtethetünk, hogy a krónikásnak tudomása volt arról, milyen tiszteletnek örvendett László Magyarországon. Bár a gestaszerkesztmény megfelelő caputja is jámbor uralkodót fest le,153 az 1192-ben szentté avatott király híre nem csupán a hazai elbeszélő hagyomány közvetítésével juthatott el krónikánk lejegyzőjéhez. Véleményünk szerint további figyelmet érdemel ugyanakkor a forrásnak az a már többször említett epizódja, amely László halicsi uralkodásáról számol be. Nem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy a történetíró esetleg ismerte a magyar király ruténföldi hadjáratának a krónikakompozícióban is elbeszélt történetét,154 s ezt építette be oly módon saját históriájába, hogy egyben a 13. századi hercegek galíciai regnálásának és szlavóniai dukátusának is emléket állítson. A fent leírtak alapján az alábbi következtetéseket vonhatjuk le: A Magyar-lengyel Krónika egyetlen, általunk megvizsgált passzusa — természetesen a Hartvik-legendából kölcsönzött szöveghelyektől eltekintve — sem látszik arra utalni, hogy közvetlen filológiai kapcsolatban állna bármely hazai kútfővel, így a gestaszerkesztménnyel vagy egy annak családjába tartozó forrással. Ugyanakkor a történet néhány momentuma — a lengyel históriával kapcsolatban beiktatott részletek, valamint a számos mesés és pontatlan elem ellenére is — kétségkívül tükrözni látszik a magyar tradíciót. A Szent István utáni trónharcok elbeszélése vagy a három magyar herceg lengyel földre érkezése mellett vizsgálataink során két olyan részletet találtunk a munkában, amelyek egyértelműen arra vallhatnak, hogy az elbeszélés lejegyzője a magyarországi krónikák alapján kaphatott valamiféle tájékoztatást. Bár a Szent István egyetlen fiára vonatkozó megjegyzés is felveti annak gyanúját, hogy a történetíróhoz eljutott az Imrével kapcsolatos hazai tradíció, leginkább a Gizella-históriával, illetve az Aha haláláról szóló híradással összefüggésben mondhatjuk el azt, hogy ezek a magyar hagyomány apró részleteinek ismeretéről árulkodhatnak. Hogyan képzelhetjük el mindezek alapján a Magyar-lengyel Krónika hazai forrásait? Grzesik a munkáról írt angol nyelvű ismertetőjében a kútfő harmadik egységét illetően igen óvatosan fogalmaz: míg az őstörténettel kapcsolatos részt a magyar gestából látszik eredeztetni, addig a Szent István utáni periódus vonatkozásában torz írott vagy szóbeli hagyományt feltételez.155 Véleményünk szerint azonban a 13. századi historikus Hartvik püspök István-legendája (vagy annak kivonata) mellett aligha használhatott fel bármilyen összefüggő írott forrást - legyen az romlott szöveg vagy a magyarországi krónikából készült tömör excerptum. Hóman már idézett megállapításával egyetértve úgy 152 „Erat enim rex piissimus, in consilio providus, in comissio sibi grege prvidus et fídelis, in interventu strenuus, in universa morum honestate preclarus : hunc milites ácsi patrem venerabantur, hunc karissimo diligebant affectu.” - ChHP (ed. Karácsonyi) 69., ill. ChHP (ed. Deér) 320. 153 L. pl. 131. caput (Chronicon Hungarici i. m. 403—406). 154 Chronicon Hungarici i. m. 414—415. (138. caput) 155 L. 35. jegyz.
