Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Csákó Judit: A magyar-lengyel krónika és a hazai elbeszélő hagyomány II/287
A MAGYAR-LENGYEL KRÓNIKA ÉS A HAZAI ELBESZÉLŐ HAGYOMÁNY 313 a vidéket Kálmán kormányozta, jelen volt itt a kölni szentek tisztelete is: a mártírok relikviáit a szepesi prépostság őrizte. b) A szlovák történész szerint Adolf szepesi prépost tökéletesen megfelelhetett azon kritériumoknak, amelyek a Magyar-lengyel Krónika szerzőjével szemben a forrás bizonyos sajátságai alapján támaszthatunk. Homza a 13. századi történetíróban olyan személyt lát, aki előtt — stílusának tanúbizonysága szerint — ismert lehetett a királyi udvar kancelláriai gyakorlata. Az Attila-történetben szereplő helyszínek és az említett magyarországi településnevek azt sejtetik, hogy a krónikaíró — ha nem is fordult meg feltétlenül ezeken a vidékeken — minden bizonnyal sokat utazott. A koronakérés históriájának bemutatásakor a 13. századi szerző olyan szavakat ad a lengyel követet vigasztalni kívánó pápa szájába, amelyek barbár népségként írják le a még alig kereszténnyé lett magyarságot.95 Ez utóbbi momentum azt valószínűsíti, hogy a regényes elemeket felvonultató elbeszélés aligha jöhetett létre magyar származású szerző tollán. A történeti szöveg lejegyzésére a 13. század első harmadának Szepességében Homza egyetlen személyt lát alkalmasnak: azt az Adolf prépostot, aki kölni származása révén maga is jól ismerhette az Orsolya-legendát, és talán még az ereklyék Magyarországra érkezésében is szerepet játszhatott. Homza indoklásával96 kapcsolatban a következő megjegyzéseket tartjuk szükségesnek megtenni: 1. Ahogyan arra a fentiekben is utaltunk, a lengyel és a szlovák medievisztikával szemben úgy véljük, hogy forrásunkban nem kell feltétlenül magyar területen keletkezett kútfőt látnunk. A krónika zárása egyértelműen arra látszik utalni, hogy a mű ha nem is András halicsi királyságának és Kálmán szlavóniai dukátusának idején íródott, de mindenképpen olyan időszakban jöhetett létre, amikor a két királyi herceg északi, illetve délvidéki uralmának emléke még élénken élt. Ennek ellenére továbbra is úgy gondoljuk, hogy a műben Szent László regnálásának idejére visszavetített momentum megléte nem helyezi mindenképpen Kálmán herceg környezetébe a forrásszöveg lejegyzését: a krónikába beépített tény a dinasztikus kapcsolatok és a lengyelek halicsi érdekeltsége révén nem csupán magyar földön lehetett ismert. Elégedjünk meg itt most egyetlen lengyel kútfő idézésével! Bár Szalóme Kálmánnal való házasságáról tud a krakkói káptalannak a feljegyzéseiben az 1331. évig terjedő évkönyve is,97 a lengyel hercegnő vitája — ha Szlavóniáról nem 95 „Ne kételkedjék a te hitvallásod Isten kegyelmében és ne gondolja, hogy teljesen eltávozott tőletek az Isten, s hogy a ti keresztény népeteket a feledésnek adta, ha szent angyala által látomásban azt parancsolta nekem, hogy fejedelmed unokaöccsét, Istvánt a magyarok népe számára, amely vad és kereszténysége zabolátlan, királlyá koronázzam és koronával tiszteljem meg!” - A lengyelmagyar vegyes krónika i. m. 233. 96 A fentebb ismertetett tézisek a következő helyen olvashatóak: Homza, M.: Uhorsko-pol’ská krónika i. m. 22-27. 97 Az 1269. esztendőnél olvashatjuk a következőket: „Domna Salomea regina, relicta quondam regis Hungarorum, degens multis annis sub regula sancte Clare, germana illustris principis domni Bolezlai ducis Cracovie et Sandomirie 4. Idus Novembris obiit.” - CFH I. 121-122. (264. sz.)
