Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Csákó Judit: A magyar-lengyel krónika és a hazai elbeszélő hagyomány II/287
310 CSÁKÓ JUDIT rendelésnek a hangsúlyozása a terület feletti lengyel igények burkolt elvetését éppúgy jelentheti, mint egy valóban megtörtént eseménynek a múltba való visszavetítését —, ám aligha tekinthetünk a magyar nézőpontot előtérbe helyezőnek egy olyan alkotást, amely szerint a Felvidék jelentős része lengyel fennhatóság alá tartozik,85 és Szent István állítólagos fiainak magyarországi hatalma akkor nyer legitimációt, amikor a lengyel Boleszló kezéből a koronát elfogadják.86 Mindezek alapján részünkről azt sem tartjuk teljességgel elképzelhetetlennek, hogy a munka a korábbi historiográfiai irodalom feltételezésének megfelelően lengyel vidéken íródott, esetleg valamely magyar hercegnő, Kinga vagy Jolán környezetében. Talán bizonyos részleteiben igaznak bizonyulhat Hóman Bálint hipotézise: ő a 12-13. század fordulójáról származónak ítélt történetírói alkotás mögött lengyel szerzőt sejtett. Vélekedése szerint a krónikás egy, a magyarországi gestából készült kivonat alapján állíthatta össze — hibásan — a magyar uralkodók genealógiáját, és képzeletének megfelelően egészítette ki a számára homályos családi kapcsolatokat. A Hartvik-legendából tudhatta, hogy Szent István atyja a negyedik volt a fejedelmek sorában, így a magyarok feltételezett nagy uralkodója, Attila és Géza közé két, a későbbi magyar históriában is felbukkanó uralkodónevet illesztett be elbeszélésébe (Kálmán, Béla). A Magyar-lengyel Krónika — a csecsemőkorban elhalt gyermekek mellett — Szent István négy fiáról tud, ám ez a meglehetős torzítás is magyarázatot lelhet, ha a mesés kútfő írott forrásaként valamely kivonatot — esetleg királylistát — feltételezünk: „Pétert mindenesetre azért nevezi Henriknek, mert Henrik császárral jött vissza Magyarországba s a krónika Henrik harcairól szól. A két személy nála összefolyt. Péterrel így nem tudott mit csinálni, tehát megtette a lengyel forrásból is ismert Béla és Levente testvérének. E tévedés lehetőségét a Budai krónika egy helye eléggé valószínűvé teszi. A krónikás a hercegek visszahívásáról szólva mondja: Andreám, Bélám atque Leventam contra Petrum regem in regnum reducere. Hevenyészett kivonatolásnál könnyen elképzelhető egy szó felcserélése s akkor Bélám, Leventam, Petrum contra regem-et kapunk. Ebből, vagy hasonló másolási hibából keletkezhetett e tévedés.”87 Egyelőre tekintsünk el attól, 85 „Ó [Meskó] egybegyűjtvén teljes hadseregét, eljött a királyhoz Esztergom elé, s ott, Lengyelország és Magyarország határán, felállította sátrait. A lengyelek határai ugyanis a Duna partján, Esztergom városánál végződtek, s onnét Eger városához mentek, onnét ahhoz a folyóhoz, amelyet Tiszának neveznek és abba beleszakadván, elkanyarodtak azon folyó mentén, amelyet Ceplának mondanak, egészen Sóvárig, s ott lett végük a magyarok, ruténok és lengyelek között.” - A lengyel-magyar vegyes krónika i. m. 234. A krónikában leírt magyar-lengyel határ kérdésével mindössze egyetlen megjegyzés erejéig foglalkozott Györffy György (Györffy György: István király és műve. Bp. 2000^. 282-283.). Érinti a kérdést Bagi Dániel is: a Gallus Anonymus művének magyar vonatkozásait vizsgáló kutató arra hívja fel a figyelmet, hogy a 11. századi lengyel állam kiterjedésére vonatkozóan a Magyar-lengyel Krónikához hasonló információt őrzött meg számunkra a 12. század elején keletkezett forrás is (Bagi Dániel: Gallus Anonymus és Magyarország. A Geszta magyar adatai, forrásai, mintái, valamint a szerző történelemszemlélete a latin Kelet-Közép-Európa 12. század eleji latin nyelvű történetírásának tükrében. Bp. 2005. [Irodalomtörténeti füzetek 157.] 183-189.). 86 „Az ütközet után pedig Boleszló fejedelem összegyűjtvén Magyarország püspökeit és nagyurait, beszállott a királyi Fehérvár városába és megkoronázta a királyi koronával István király fiát, Leventét, Pétert és Bélát pedig hercegekké tette.” - A lengyel-magyar vegyes krónika i. m. 241. 87 Hóman B.: A Szent László-kori i. m. 40.
