Századok – 2014
FIGYELŐ - Karsai László: A végső döntésképtelenség I/183
FIGYELŐ 197 rint 16-án Kárpátalján megkezdődik. Ennek „részleteinek” kimunkálása, a végrehajtás megszervezése a helyi hatóságok, fő- és alispánok, polgármesterek, főszolgabírák, csendőrkerületi parancsnokok, tiszti orvosok stb. feladata volt. Eichmann amúgy sem ismerte a magyarországi helyi viszonyokat, és volt egyéb gondja-baja, mintsem éppen a gettózás technikai részleteiről fecsegjen. Ráadásul itt és most, a vidéki zsidók gettókba, gyűjtőtáborokba zsúfolása kapcsán az eddig nagyszerű szervezőként, tapasztalt közigazgatási szakemberként (egyébként joggal) ábrázolt Endréről a szerzők hirtelen kiderítik, hogy naiv, a közigazgatáshoz, nagyobb embertömegek mozgatásához cseppet sem értő alakról van szó. Akit hiába figyelmeztettek már az április 7-i értekezleten,45 hogy milyen hatalmas közigazgatási, egészségügyi, járványügyi, élelmezési stb. problémákat fog okozni, ha néhány hét leforgása alatt ezreket, tízezreket zsúfolnak szűk táborokba, téglagyárak területén hevenyészve megszervezett gyűjtőtáborokba, csak most jön rá arra, hogy a gettókban, gyűjtőtáborokban borzalmas a zsúfoltság, a zsidók éheznek, nincs elegendő gyógyszer, ivóvíz, latrina stb. (176.) Endre társa, legújabb kedves jó barátja, Eichmann is nyilván most látott életében először gettót, gyűjtőtábort, még soha nem olvasott jelentéseket lágerekről, gettókról. Endrének magának ezek szerint szemleútra kellett mennie, hogy saját szemével győződjön meg arról, hogy pl. ha sertésólakba zsúfolnak zsidókat, az nem jelent számukra komfortos elhelyezést. (176-177.) Az egyébként a PRO-kihallgatásai alkalmával, majd a népbíróság előtt is gyáván, gátlástalanul hazudozó Endre országos szemleútjáról visszatérve (április 24-től május 1-ig járta a vidéki gettókat, gyűjtőtáborokat), Budapesten azt állította, hogy „tényleg tarthatatlan a helyzet”. Ez igaz volt, de ezt a helyzetet éppen ő és Baky, Eichmann-nal és stábjával szorosan együttműködve, mozgósítva a magyar közigazgatási apparátust, a csendőrséget és a rendőrséget, szántszándékkal idézte elő. Endre azt állította, hogy körülbelül még egyszer annyi a zsidó lakosság létszáma, mint amennyire számítottak. Ez persze hazugság volt, az 1941-es népszámlálás adatait ők is jól ismerhették, és tudhatták előre, hogy az egyes falvakból, városokból, járásokból körülbelül hány fő zsidóra „számíthattak”. 1944. április 15-16-ától Magyarországon százezreket zsúfoltak össze gettókban, gyűjtőtáborokban. Az emberek, mint már említettük, legfeljebb 14 napi élelmiszert vihettek magukkal. A fennmaradt dokumentumokban, rendeletekben nyoma sincs annak, hogy bárki fölvetette volna: Magyarországon kellene dolgoztatni a zsidókat, nem deportálni őket. Logikátlannak, sőt életszerűtlennek tűnik úgy „szeparálni” több százezer embert, hogy megfosztják őket minden hasznos munkavégzési lehetőségtől, viszont élelmezésük minden terhe a magyar hatóságok feladata lenne. Endre határidőnaplója mellett „az április 22-én döntött el mindent Endre”-(hipo)tézis melletti legerősebb érv néhány ekkoriban keletkezett német diplomáciaijelentés. Ezek figyelmes (újra)olvasása viszont nem támasztja alá a szerzőpáros heurisztikusnak vélt állítását. Sztójay valóban, a Honvédelmi Minisz-45 Az Endre-Baky-Jaross per, 89. Baky László kihallgatása, 1945. december 18. Baky említette meg a népbíróság előtt, hogy az április 7-i értekezleten: „A helyi hatóságok vezetői részéről különféle nehézségeket vetettek fel.”
