Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Takács Róbert: Nyitottság és zártság dilemmái - kulturális érintkezések a külfölddel és a nyugattal VI/1491
NYITOTTSÁG ÉS ZÁRTSÁG DILEMMÁI - KULTURÁLIS ÉRINTKEZÉSEK ... 1499 Ugyanakkor a desztalinizáció folyamata a külvilághoz való viszonyban is éreztette a hatását. Nem csupán arról van szó, hogy az a hidegháború enyhülésével, a békés egymás mellett élés lehetőségének hirdetésével párhuzamosan bontakozott ki, hanem azzal szorosan összefonódott. A desztalinizációs keret éppen a kultúra területén kínálja a legtermékenyebb megközelítést. Nem is elsősorban a tekintetben, hogy kik és milyen művek hagyhatták el az ország területét - noha annak is nagy jelentősége volt, hogy a nagy nemzetközi fdmes, színházi és képzőművészeti fórumokon a cannes-i filmfesztiváltól a velencei biennáléig a szovjet blokk országai vállalták a megmérettetést, sőt sikereket értek el. A sikerek záloga legtöbbször éppen az volt, hogy a desztalinizált tartalom megnyitotta a párbeszéd lehetőségét a keleti és a nyugati művészet között. A Szovjetunió és a szocialista országok, miután 1952-ben és 1953-ban távol maradtak a cannes-i filmfesztiváltól,33 1954-től kezdve rendszeresen részt vettek azon. Az 1956-ban bemutatott Körhinta már desztalinizált tartalmával, a tsz-közegbe helyezett emberi drámával nyerte el a filmvilág elismerését, igaz díjat mindez még nem eredményezett. Ahogy a szovjet és lengyel film is a megváltozott szemléletnek köszönhette díjait: 1956-ban Jutkevics az othellóért a legjobb rendezés díját, 1957-ben Wajda Csatornája a zsűri különdíját és a Negyvenegyedik a fesztivál egyik különdíját, 1958-ban a Mihail Kalatazov által rendezett Szállnak a darvak a fesztivál nagydíját kapta meg. A megszaporodó kulturális érintkezések olyan apró részletekben is megmutatkoztak, mint hogy az Oktatási Minisztérium arról határozott, hogy a megszaporodó események miatt nem fenntartható az a gyakorlat, miszerint a nemzetközi filmfesztiválra kiutazó magyar színésznők minden esetben 10-15000 forintos jutalomban részesültek a Filmfőigazgatóságtól, hogy méltó öltözékben reprezentálják a magyar államot.34 A képzőművészetek legnagyobb seregszemléjére, a velencei biennáléra a Szovjetunió és több szocialista ország 1956-ban, Magyarország 1958-ban tért vissza.35 Igaz, e rendezvénynek az 1950-es évek végén megteremtették a riválisát, a szocialista biennálét 1958-59-ben, amelyen nem érvényesülhetett az absztrakt és szürrealista irányzatok dominanciája, igaz a lengyel kiállítási anyag ezen a rendezvényen is „becsempészte” a nyugati hatásokat.36 A desztalinizáció folyamata átrendezte a „szűrőket”, azt, milyen alkotók és mely műveik léphették át az államszocialista országok határait. A desztalinizáció kulcsszavává a kultúra területén Ehrenburg legendás kisregénye alapján 33 Cannes-ban 1945 után Magyarország addig mindössze kétszer vett részt versenyfilmmel, mindkettőt Keleti Márton rendezte (1947: A tanítónő; 1951: Különös házasság). 1951-ben a Szovjetunió is jelen volt Jurij Rajzman Az aranycsillag lovagja című filmjével. A hidegháború első éveiben 1948-ban és 1950-ben nem rendeztek nemzetközi filmfesztivált Cannes-ban, 1949-ben szinte csak francia, olasz, angol, amerikai és nyugatnémet filmek szerepeltek a műsoron. 34 Az Oktatásügyi Minisztérium pro domója (1958. május 7.) MNL OL XIX-I-22 28. d. 35 (d. m.): Elkészültek a velencei Biennale magyar pavilonjának újjáépítési tervei. Magyar Nemzet 1958. január 8. 36 Jill Bugajski: Tadeusz Kantor’s Publics - New York - Warsaw. In: Romijn, Peter - Scott-Smith, Giles - Segal, Joes: Divided Dreamland? The Cultural Cold War in East and West. Amsterdam, Amsterdam University Press, 2012. 58.
