Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Dénes Iván Zoltán: Mesterelbeszélések VI/1425
MESTERELBESZÉLÉSEK 1461 mélyeskedéssel vádolja Szekfűt, holott ő teszi ezt vele szemben, hiszen könyveit Habsburg-párti, legitimista, katolikus, jezsuita vitairatoknak tünteti fel, amelyek elé ügyesen tudományos kulisszát épített. Ez viszont tudományalatti legenda beemelése a tudományos vitába, amivel szemben nem kell és nem is szabad neki védekeznie. Miközben Mályusz azt hiszi, hogy tudományos tevékenységét Szekfű személyes ellenszenvvel nézi, nézetei terjedésének megakadályozására pedig összeesküvő hálózatot szervez és így terrorizálja a tudományos közvéleményt. így Szekfűt diabolizálja, önmagát pedig felmenti a fair play szabályai alól. Szekfű Gyula válaszát az alábbi — A száműzött Rákóczi-botrány és a Bethlen Gábor körüli polémia során kiadott védekező írásait idéző — gondolatmenettel zárta: „Végső fokon idézhetném Babits Mihály válaszát az őt támadó fiataloknak és mondhatnám, hogy miután mi, mai ötvenévesek elvégeztük az előttünk járóktól elhanyagolt munkát és a magunkét is, miután nyeregbe segítettük az utánunk jövőket, ezeknek idegei nem bírják tovább, hogy még mindig itt vagyunk, sem azt, hogy egyebet nem tehetnek, mint a mi alapjainkon tovább építeni. De ezt éppen Mályusszal szemben nem akarom mondani. Nekem az volt a reménységem, hogy ő nemcsak a felsőoktatásban, hanem a nemzeti tudomány terén is idővel átveszi a szerepet, melyet nekem viselnem kell, bár elég nehéz az és nincs benne közvetlen öröm. A történetírás szaktudomány is, nemzeti disciplina is, s akinek megadatott, hogy a hangját a szakkörökön túl szélesebb rétegek is meghallják, annak kötelességei is vannak. Többek között nálunk, történetünkkel és nemzeti jellegünkkel kapcsolatban, minden népszerűtlenség kimondása. Én eleget gyakoroltam benne magamat; Mályusz eddig inkább az ellenkezőben. Mostani támadása s főként annak hangja is alkalmas arra, hogy némely körökben népszerűséget szerezzen neki. Pedig nem ez a történetíró útja, amire pedig Mályusznak látköre van és szaktudománya. Az sem az útja, hogy a német szellemtörténet egy-egy megállapításából hipotéziseket készítsen, minő a charizmatikus királyság fogalma, melyek egyik napról a másikra élnek, vagy hogy elégtelen alapokon gyors szintézist írjon, mint német nyelven az ő polgárság-története. A dolgokkal közelebbről és nem személyi alkalomból, nem polemikus éllel kell foglalkozni, s a »grosser Wurf« csak akkor sikerül, hatot csak akkor vethetünk, ha a témát önmagáért szeretjük. Ilyen tárgyi szeretettel írta Mályusz a Sándor Lipót főhercegről szóló szép munkáját. Magyar gótika, Magyar lovagkor, Magyar renaissance, Magyar barokk, Magyar rokokó vagy Erdélyi barokk (amit Mályusz szintén kilátásba helyez) kitűnő könyvcímek és még szép könyvek is lehetnek, ha Mályusz megírja őket, s kívánom neki, hogy munkájában ne zavarja és ne térítse ki abból az irántam való bizalmatlanság, mellyel egyszer mégis le kellett számolnom és kísérletet kellett tennem eloszlatására. Munkáit mindenkor szívesen olvasom; eddigiekhez hasonló támadásaira, ha még jönnének ilyenek, nem fogok többet válaszolni. Szekfű Gyula az 1941-1942-es tanév első és második félévében, heti 4 órában Barokk és felvilágosodás címen főkollégiumot tartott az egyetemen. Nem tudjuk, hogy 32 lapnyi szövege kapcsolódik-e kettőjük vitájához.81 81 82 Mályusz Elemér gimnazistaként, egyetemistaként és Eötvös kollégistaként felnézett Szekfűre. Bécsi ösztöndíjasként és pályakezdőként nagyon hálás volt neki útmutatásáért és segítségéért. A Der Staat Ungarn és a Három nemzedék csak növelték respektusát iránta. Kutatásai viszont arról győzték meg, hogy a Három nemzedék első generációja hatalmas tehertétellel indult útjára, amit meg is írt A reformkor nemzedékében és ezt a gondolati szálat szőtte to81 Uo. 383-384. 82 Szekfű Gyula: Barokk és felvilágosodás. EKK G 630/5. 1-32.
