Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Dénes Iván Zoltán: Mesterelbeszélések VI/1425
MESTERELBESZÉLÉSEK 1459 Mályusz Elemér és Szekfű Gyula vitája a magyar barokkról Mályusz Elemér Szekfű Gyula válaszára négyrészes, a Budapesti Szemlében publikált bírálattal felelt.75 A Magyar renaissance, magyar barokk sokkal kevésbé fegyelmezett, felépített és egységes gondolati ívű írás, mint A Rákóczi-kor társadalma, inkább asszociációk, reflexiók és tételek lazán egymáshoz kapcsolódó sora. A szerkezet egyenetlenségei ellenére Mályusz írása vége felé kontextusba helyezte a Rákóczi-kor valláspolitikáját, és bírálta a 18. századi, Rákóczi és II. József közötti Habsburg uralom eszményítését és kimerevítését. Kiindulópontként utalt arra, hogy Szekfű Gyula bírálata fanatikus híveinek kritikátlan lojalitása következtében számos folyóiratban bűnnek számít, ami a történeti kutatás szabadságát és fejlődését fenyegeti. Majd jelezte, hogy a világnézet- és stíluskategóriák egyike sem passzintható kizárólagosan egy-egy korra, hiszen a különböző korszakokban mindig jelen voltak különböző világnézetek és stílusok. Azt állította, hogy a magyar művelődés a 16. században több reneszánsz vonást mutatott, mint a 15. században, de akkor sem kizárólagosan, hiszen egy-egy korszak képe mindig sokszínűbb annál, hogy egy kategória alá besorolható lenne. A magyar barokk szekfűi értelmezése viszont félrevezető. A magyar barokk ugyanis nem 18. századi, hanem 17. századi jelenség volt Magyarországon, Erdélyben, majd Rákóczi udvarában. Az, amit Szekfű úgy írt le, hogy magyar barokk, a Habsburg uralom következménye volt, amely — miután kiszorította a 17. századi valódi magyar barokkot — a bécsi barokkot erőszakolta rá Magyarországra, ami a 18. században a magyar rokokó kialakulásához vezetett. Ezért Szekfű Gyula a magyar rokokót mutatta be magyar bárokként. A Rákóczi-korban felszínre tört energiák visszavezethetők a 16-17. századra, a felvilágosodás egyes vonásai pedig már II. József uralkodása előtt feltűntek. A magyar barokk szekfűi értelmezése elfedi azokat az erőfeszítéseket és eredményeket, amelyek a 16-17. században és a Rákóczi-korban Magyarországon kialakultak, amíg a Habsburg uralom el nem tiporta őket, hiszen „egy világnézet uralma tetszőleges ideig fenntartható valamely társadalom életében hatalmi eszközök segítségével s még az a látszat is kelthető, mintha mindez az illető nemzeti társadalom akaratának megfelelően történnék.”76 A barokk világnézet — mint minden világnézet — lényege a vallásról alkotott felfogása. Ez a barokk világnézet esetében középkori jelleget mutat. A Rákóczi-kor új, nem középkori, hanem modern egyházpolitikát kezdeményezett és érvényesített. Annak az elismerését, hogy „a legszegényebb embernek is joga van, függetlenül földesura akaratától, saját lelkiismeretének szavát követni a hit dolgaiban és általában a kisebbségi jogoknak — vallásügyi vonatkozásokban — tiszteletben tartása.”77 Ami hét évtizeddel előzte meg II. József türelmi rendeletét. 75 Mályusz Elemér'. Magyar reneszánsz, magyar barokk. I-IV Budapesti Szemle, 1936. 703.153-179, 704. 293-318, 705. 86-104, 706, 154-174. 76 Budapesti Szemle, 1936. 98. 77 Uo. 100.
