Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Dénes Iván Zoltán: Mesterelbeszélések VI/1425
1458 DÉNES IVÁN ZOLTÁN ültethető tolerancia szélesebb körökben elterjedtek volna. A legkevésbé hihető pedig, hogy a puritán mozgalom nálunk éppen a vallási békét és türelmet, a jobbágyság vallási autonómiájának a földesúri hatalom alóli felszabadítását hozta volna be. /.../ még a legtisztább puritán gondolkodást is át- meg átszőtte a földesúri jognak vallási vonatkozású öntudata, az európai cuius regio-elv hazai válfaja, mely annyira be volt ágyazva a nemesi alkotmányba, hogy ekkor még senki se gondolhatott komolyan kiszakítására. /.../ Rákóczi Ferenc felkelésének korára kétségtelenül terjedt a vallási türelem részben a külföldi, immár pietisztikus hatások alatt; a protestánsoknál pedig a jobbágy felszabadítása kétségkívül a nagybirtokosok teljes rekatholizálása következtében vált mindinkább parancsoló szükséggé. Amint azonban a puritánok sem változtatták meg koruk gondolkodását, s társadalmi szempontból sem nyitottak új korszakot, ugyanúgy alkalmatlan a Rákóczi-kor vallásügyi fejlődése arra a szerepre, melyet Mályusz jelöl ki a számára.”71 A vallási türelem az államrezon és a racionalizmus támogatásával csak később, a 18. században valósult meg. A vallási türelem Magyarországon a 16-17. században tehát valóban megjelent, de csak a 18. században vált gyakorlattá. Szekfű Gyula cikkének olvasása során eleinte úgy tűnhet, hogy válaszában Mályuszt vitapartnernek tekintette. Néhányszor úgy érezhetjük, mintha egyenrangú felek vitáját olvasnánk. Nem vette semmibe, nem bélyegezte meg, rekapitulálta álláspontját, kétségkívül érvelt és egész gondolatmenetet fejtett ki. Ugyanakkor tekintélyérveket használt és leckéztetett. Hangsúlyozta, hogy ő már a Magyar történetben megírta, hogy a protestantizmus egyáltalán nem volt toleráns. Holott immár maga is korábbi tételénél differenciáltabb álláspontra helyezkedett, hiszen különböző protestantizmusok különböző álláspontjait kellett mérlegre tennie Révész Imre és Mályusz Elemér nyomán. Ennek ellenére újra és újra kioktatta Mályuszt, hogy mit hogyan kell érteni, hogyan kell a forrásokat használni, miként kell az irodalmat értelmezni. Holott láthatóan Mályusz új anyaga, érvei és felismerései elgondolkodtatták, részben más belátásra bírták. Mégis miközben adaptálta, átértelmezte és saját korábbi értelmezéséhez hasonította vitapartnerének érveit, tételeit és felismeréseit, Mályuszt a pars pro toto, a fától nem látja az erdőt, a túlzott általánosítás logikai vétségében marasztalta el, miközben saját álláspontjának igazolását vagy mindenre kiterjedő cáfolatát kérte rajta számon. Az igazságot, annak egyedüli, kizárólagos királyi útját, a nagy kirakósjáték végső megoldását, végleges besorolást, teljes, mindenre kiterjedő indoktrinációt igényelt. Ahelyett, hogy elismerte volna az igazság keresésének sokféle megközelítési lehetőségét, az értelmezések elvi egyenrangúságát, saját tételeinek magától értetődő cáfolhatóságát. Önmagát a kánon meghatározójának szerepébe, a vitapartner helyzetéből a bíróéba, vitapartnere fölé helyezte, amivel kettőjük viszonyát alá-fölérendeltséggé alakította. Az 1939/1940-es tanév második félévében Szekfű Gyula az egyetemen A Rákóczi-kor problémái címmel 3 órás főkollégiumot hirdetett, amelynek 35 lapos, kézzel írt, kisbetűs szövege ránk maradt.73 74 A további kutatás feladata lesz tisztázni, hogy az előadásszöveg tartalmaz-e közvetett vagy közvetlen polémiát Mályusz Elemérrel. 73 Uo. 308, 309, 314. 74 Szekfű Gyula: A Rákóczi-kor problémái. EKK G 630/14. 1-35.
