Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Dénes Iván Zoltán: Mesterelbeszélések VI/1425
Szekfű Gyula a Theologiában, a Pázmány Péter Tudományegyetem hittudományi karának folyóiratában A vallási türelem és a hazai puritanizmus címen közreadott vitacikkében így összegezte a tanulmány mondanivalóját. „Mályusz Elemér tulajdonképpeni tárgyán, a Rákóczi-felkelés társadalmi viszonyainak rajzán túl a XVII. és XVIII. század egész szellemének vonalát próbálta meghatározni, s itt eltérve az én korábbi felfogásomtól, a katholikus vezetésű XVIII. századot hanyatló kultúrájúnak és idegen lelkiségűnek jellemezte, viszont az igazi barokkot a XVII. századra téve, benne erősen haladó elemeket vélt fellelhetni: társadalmilag az alsóbb osztályok jobb helyzetét, vallásilag türelmet és a fanatizmus kegyetlenségétől eltávolodást, nemzetileg gyökeres magyar és antihabsburg kultúrát.” Úgy látta, hogy Mályusz felmutatta a vallási türelem szűk körre terjedő eszmei átvételének tényét, de nem bizonyította — nem is bizonyíthatta — országos elterjedését, hiszen átvétel és elterjedés között hosszú, lassú, több tényezős befogadási, növekedési folyamat zajlott le. „Mályusz szellemtörténetileg ugyanoly jelenségeket lát Magyarországon a XVII. században, mint a nyugati népeknél. Amint Olasz-, Németországban, Hollandiában a XVII. század a barokk kor, úgy nálunk is, és amint a vallási türelem Hollandiában és Angliában e században lép fel, úgy a »humánumnak ez a gondolata közvetlenül és feltűnésével egyidejűleg jutott el Magyarországra« (54.1.), itt megszüntette a vallásügy kegyúri jog alapján való felfogását, /.../ a linzi békében ki is mondattak »a lelkiismereti szabadság nem kizárólag a református egyház határain belül ismertetett el; a politikai változások sajátságos alakulása folytán az egész magyarság kincsévé lett«; /.../ s bár a katholikusok megakadályozták a végrehajtást, a türelem eszméje mégis elég erős volt, hogy az egész korszakra jellemzőnek találja Mályusz, s amikor 1711 után antitolerans katholikus törvényhozás következett, a türelem e hiányával jellemzi és ítéli el az egész XVIII. századot is.”.71 72 Mályusz szűk forrásbázis alapján, elfogult protestáns szerzők (Zoványi Jenő és Zsilinszky Mihály) szelektív adatait túláltalánosítva állította, hogy amikor a hazai puritanizmussal megjelent a vallási türelem Magyarországon, menten közkinccsé vált. Az eszme felbukkanása egyáltalán nem azonos elterjedésével és megvalósulásával. Összetett folyamattal van dolgunk. Révész Imre református egyháztörténész — akinek a munkásságát Mályusz ismerte és használta — tétele nyomán Szekfű továbbra is úgy látta, hogy a reformátori protestantizmus a 16. és 17. században a vallási türelem elvi ellensége volt. Viszont most már elismerte, hogy a protestáns szekták, az anabaptisták és a kvékerek valóban a tolerancia úttörői voltak. A 17. század közepén a presbitériumoknak voltak ugyan Kelet-Magyarországon és Erdélyben hívei, ám megvalósításukhoz tanult, literátus emberekre lett volna szükség. Az átvétel „lassú növekedést” (Troeltsch), a régiség ellenálló erejét, a magyar fejlődés önelvűségét (Horváth János) mutatja, amely „mindig új és új idegen elemeket vesz fel, de azokat saját életfeltételei szerint dolgozza át. Verbőczi társadalomszemléletének uralma alatt csak természetesnek tarthatjuk, hogy a presbyteri elv is felhasználtatott a nemesi kizárólagosság támogatására, mégpedig a papsággal szemben /.../a név ugyanaz lehet, de gyökeresen más tartalmat nyer Magyarországon, mint Angliában. /.../ A helyzet ugyanaz most is, mint a XVI. században, a protestantizmus elterjedésénél, amikor földesúr és udvari papja a központ, honnan az új tanok az uradalomban szétterjednek. /.../ nem hihetjük, mintha a puritán eszmék és azok közt is a leglassúbb növésű és legkevésbé átMESTERELBESZÉLÉSEK 1457 71 Szekfű Gyula-. A vallási türelem és a hazai puritanizmus. Theologiá, 1935. 302. 72 Uo. 303-304.
