Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Dénes Iván Zoltán: Mesterelbeszélések VI/1425
MESTERELBESZÉLÉSEK 1447 A nagymagyarok az ország egyesítésének az érdekében következetesen szembeszálltak a törökkel, de ehhez a Habsburg uralkodó támogatására volt szükségük. Politizálásuk arra irányult, hogy uralkodójukat rávegyék arra, hogy birodalmának hadi és pénzügyi erejét mozgósítsa a török kiverésére. A kismagyarok viszont a Habsburgok ellenében hajlandóak voltak szövetkezni a törökkel és támogatták annak az ország felosztását eredményező és fenntartó, az egységes Magyarország helyreállítását mindenáron megakadályozó politikáját. A mohácsi vésztől a szatmári békéig terjedő időszakban a Habsburg uralkodó tanácsadói azonban idegen abszolutizmust próbáltak meghonosítani Magyarországon. A kismagyar politikusok ezt rendi szabadságküzdelmeikkel megakadályozták. Ennek eredményeként a nagymagyar politizálás hívei újra és újra kompromisszumot köthettek az udvarral. Ez oda vezetett, hogy a Habsburg vezetésű egyesült keresztény seregek kiverték a törököt, felszabadították az országot, az uralkodó pedig a kismagyar ellenállás következtében lemondott Magyarország abszolutista kormányzásáról és elfogadta annak belső önkormányzatát, a rendi dualizmust.40 A történelmi koncepció mércéjét, a történelmi Magyarország eszményét Szent István és Széchenyi alkották. A követendő nagymagyar magatartást és utat Nádasdy Tamás, Illésházy István, Esterházy Miklós, Zrínyi Miklós, Károlyi Sándor, Széchenyi István és a centralisták képviselték, a kismagyar mentalitást pedig Werbőczi István, Szapolyai János, Fráter György, Báthory István, Bocskai István, Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos. A magyarság regenerálódása és az ország újjáépítése a 18. században, Habsburg uralom alatt és a nagymagyar politikusok tevékenységének eredményeként következett be. Ezt az egyensúlyt bontotta meg a kismagyar politizálás újabb változata, a magyar liberalizmus a 19. században, amely oda vezetett, hogy az érzelmi és sérelmi politika kuruc hívei lehetetlenné tették a békés alkotómunka folytatását. Ok ugyanis értelmetlen, sehová sem vezető küzdelmekben őrölték fel a magyar politika erőit. Ezzel pedig a magyarságot kiszolgáltatták a zsidó kapitalizmus és a nemzetiségi fenyegetés veszedelmének, amely a két forradalomhoz és Trianonhoz vezetett.41 A Három nemzedék ben elmarasztalt magyar reformkor és az egész 19. század a Magyar történetben a 18. századi békés alkotómunka, a regeneráció, a rendi dualizmus barokk időszakához képest minősült hanyatló kornak. A Magyar történet újkori koncepciója a 16-17. században a (felelős, hivatott politizálást jelentő) nagymagyar és a (törökkel cimboráló lázadás, az önérdek és az abszolutizmussal szembeni hasznos eszköz mezőnyében elhelyezkedő) kismagyar politika ellentétpárjára épült. A 19. században a nagymagyar felfogás Széchenyit, a centralistákat és a kiegyezés híveit, míg a kismagyar koncepció Kossuthot és követőit jelölte. A korabeli mércét pedig mindinkább a centralisták képviselték. Ebbe a rendszerbe, az államélet, a terület, a politizáló osztály és a nemzet egységének és szétválásának ellentétébe illeszkedtek be a nagy európai eszme40 Magyar történet IV V 41 Magyar történet VI, VII.
