Századok – 2014
KÖZLEMÉNYEK - Hamerli Petra: A magyar-olasz kapcsolatok alakulása 1918-1919-ben I/133
A MAGYAR-OLASZ KAPCSOLATOK ALAKULASA 1918-1919-BEN 139 A másik fél, Olaszország ugyan nagyhatalomnak számított, de külpolitikailag gyenge volt. Az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése kedvezően érintette, és az ennek nyomán támadt zűrzavart igyekezett saját javára fordítani úgy, hogy Duna-menti befolyásra tehessen szert. Azonban más nagyhatalom, Franciaország is úgy gondolta, hogy a hatalmi űrt, melyet a Monarchia szétesése támasztott ebben a térségben, be tudná tölteni.46 Olaszország másik lehetséges befolyási övezetén, az Adrián, az 1918. december 1-jén hivatalosan is megalakult Jugoszlávia jelentett akadályozó tényezőt. Szerbia — melyhez később a Monarchia délszlávjai is csatlakoztak — már 1914 őszén bejelentette, mely területeket követeli: Boszniára, Hercegovinára, a Vajdaságra, Horvátországra, Szlovéniára, Dalmáciára és az Isztriára tartott igényt.47 Követeléseit a későbbiekben is fenntartotta. Olaszország esetében a két utóbbi jelentett problémát, ugyanis az 1915-ös londoni szerződés — amelynek ígéretei következtében Olaszország antant oldalon belépett a háborúba — Trentinót, Triesztet, Goriziát, Polát, Zárát, a dalmát partvidék olaszlakta városait, ezen felül a Brenner-hágót, Kelet-Isztriát, Közép-Dalmáciát, valamint bizonyos albán területek feletti protektorátust ígérte Olaszországnak.48 Ennek következtében Olaszország külpolitikai célja az lett, hogy Jugoszláviát kiiktassa, és ő maga jusson befolyáshoz az Adria-térségben.49 Ennek érdekében dolgozták ki az ún. Badoglio-tervet, mely Jugoszlávia bekerítését, belső ellentéteinek fokozását és belülről történő bomlasztását szorgalmazta.50 Ezt Róma úgy szándékozott kivitelezni, hogy mindenkit támogatott Jugoszlávia ellenében, így szoros szövetség kialakítására törekedett mind Romániával, mind Magyarországgal.51 így történhetett meg az, hogy a két, nagyon eltérő helyzetű ország érdekei találkoztak. Olaszország előtt felértékelődött Magyarország, mely szintén riválisa volt Jugoszláviának, a magyaroknak pedig szükségük volt egy nagyhatalom támogatására, hogy javuljanak az esélyeik a békekonferencián.52 Az érdekek találkozása után nem maradt más hátra, mint felvenni a kapcsolatot. A puhatolózások már 1918 decemberének elején megkezdődtek, amikor a Közép-Európa-szakértőként ismert Gino Scarpa, Sidney Sonnino megbízásával, Budapestre utazott, ahol Jászi Oszkárral, a Károlyi-kormány nemzetiségi ügyekért felelős tárca nélküli miniszterével vette fel a kapcsolatot, igaz, egyelőre eredménytelenül.53 Az olaszok — legalábbis Bédy-Schwimmer Rózsa svájci követ levele szerint — Fiume városának megszerzése érdekében szerettek volna szövetkez46 Ormos M.: i. m. 5. 47 Hornyák A.: i. m. 11. 48 Henry James Burgwyn: Italian Foreign Policy in the Interwar Period: 1918-1940. London, 1997. 1-2. 49 L. Nagy Zsuzsa: i. m. 83. 50 Hornyák Á.: i. m. 27. 51 C. J. Lowe-F. Marzari: Italian foreign policy, 1870-1940. London, 1975. 165. 52 L. Nagy Zs.: Itália és Magyarország i. m. 84. 53 Francesco Guida: Ungheria e Italia dalia fine del conflitto mondiale al Trattato del Trianon. In: Venezia, Italia, Ungheria tra Decadentismo e Avanguardia. Szerk.: Kovács Zsuzsanna, Sárközy Péter. Bp. 1990. 82.
