Századok – 2013
TANULMÁNYOK - B. Kis Attila: Egy ismeretlen "angol" diplomata a nagyszombati tárgyalásokon IV/855
858 B. KIS ATTILA A hozzáérkezett utolsó levél közli, hogy a Tibiscuson és Manisuson túl mindenki fegyvert fogott, és Istenben bízva nem akarják letenni a fegyvert, amíg vissza nem nyerik szabadságukat, és az általuk előteijesztett pontokat, mindenekelőtt az alábbi két pontot el nem fogadják, és végrehajtásukat el nem rendelik. Az első, hogy minden hivatalból távolítsák el az arra méltatlan külföldieket, és helyi lakosokkal helyettesítsék őket, hogy a katonai és politikai igazgatás ügyeit a méltók és becsületesek vehessék kezükbe. A második, hogy a lelkiismereti — akárcsak az egyházi — szabadság teljesen helyre legyen állítva, a korábbi birtokok, és ami csak a protestáns egyházakat megillette, kerüljön vissza a protestánsokhoz. Ami ha nem történik meg, inkább akarnak Bocskait követve karddal a kézben, semmint nyomorúságban meghalni. Franck ezt az ügyet teljes odaadással felvállalja, és egy hónappal későbbi, 1704. október 28-án Amszterdamban kelt jelentésében már olyan levelekre is hivatkozik, amelyeket közvetlenül részére juttattak el Erdélyből. [204v] Magyarországról és Erdélyből új leveleim vannak, melyek tájékoztatnak arról, hogy a magyarok és az erdélyiek halálosan megesküdtek, hogy a császárral megkötendő béke-megállapodásban az alábbi két ponttól nem állnak el. Az első, hogy a köz- és vallásszabadságot az egykor Bocskai idejében meghatározott mód szerint helyreállítják. A második, hogy minden hazai köz- és katonai hivatalból eltávolítják a külföldieket, és Magyarországon és Erdélyben született hazai polgárokkal helyettesítik őket, akik minden várost, elkerített területet és várat felügyelnek, a magyarországi és erdélyi javakat igazgatják és gondozzák. [205r] Ha ez a két pont nem teljesül, fegyvereikkel és vérükkel védik meg a szabadságot, és utolsó csepp vérükig kitartanak követeléseik mellett. 1704. december 23-i levele világossá teszi, hogy Franck személyes elkötelezettséget érez szülőföldje iránt, és itt veti fel először azt az apokaliptikus koncepciót, hogy a magyar ügy esetleges bukása a teljes protestantizmus ügyének elveszését vetítheti előre. [212v] Hazámból ismét nagyon szomorú levelet kaptam. Ha az Ég nem lesz kegyes a magyarok és az erdélyiek jó ügye iránt, az ami Magyarországgal és Erdéllyel történik, ugyanaz vár a protestantizmus egészének szabadságára és vallására. Reménységüket, amelyet még táplálnak Isten iránt, az angol Királynő Őfelsége [213r] és a Staten Generaal urainak kegyes jóindulatába és gondoskodásába vetik, mivel csak tőlük várhatnak szabadulást. Kolozsvár városát, egykori lakhelyemet majdnem a földdel tették egyenlővé, ahol már hallgat minden törvény, a templomok és gimnáziumok alig nevezhetők protestánsnak. Ha a jezsuiták féktelenségének nem sikerül gátat vetni, és ha a Királynő Őfelsége és a Staten Generaal figyelmeztetései és kérései hiábavalók lesznek, a jó ügy a világ egy részén olyan hajótörést szenved, amelyet évszázadok sem tudnak helyrehozni. Isten segítse az elnyomottakat, és adja, hogy a megtépázott hajó valamikor a jó reménység kikötőjébe horgonyt vethessen. Harley és Marlborough ebben az időben már a — bécsi ügyeket illetően Francknál jóval szélesebb látókörű — angol követtől, George Stepney-től (1663- 1707) alapos tájékoztatást kapott a magyarországi eseményekről. Stepney 1704. szeptember 11-én személyesen felkereste Marlborough-t kornweissenburgi táborában, hogy a római király, I. József táborbeli látogatása előtt tájékoztassa őt a magyar kérdésről. A főparancsnoknak előadott téziseiről Harley-nak is részletesen beszámolt 1704. október 6-án. Stepney az angol érdekek szempontjából nagyon fontosnak tartotta a bécsi udvar és az elégedetlenek konfliktusának békés úton