Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Pál Judit: Színek háborúja. A zászló mint nemzeti jelkép Erdélyben 1848-ban és az erdélyi politikai elitek III/689
690 PÁL JUDIT A vizsgálódásra különösen érdekes terepet kínál egy olyan kitüntetett történelmi esemény, mint az 1848-49-es forradalom, amikor széles tömegeket sikerült nagyon rövid idő alatt mobilizálni, ráadásul új politikai szimbólumok segítségével. Annál izgalmasabb a folyamat, ha ez egy olyan multietnikus és multikonfesszionális terepen megy végbe, mint Erdély, ahol a nemzeti ideológiák és szimbólumok szintjén is ádáz harc dúlt 1848-49-ben. Hiszen a nemzeti jelképek működése éppen akkor a legérdekesebb, ha valamilyen „nemzeti konfliktus kataklizmájában reális mozzanatok képében vesznek részt”.4 Tanulmányomban az erdélyi 1848-as forradalom példáján elemzem a zászló mint nemzeti szimbólum megjelenését, elterjedését és használatát a különböző erdélyi etnikumok körében, valamint vizsgálom az ehhez kötődő szimbolikus konfliktusokat. A modern nemzetek egyszerre politikai és kulturális képződmények. A nemzeti kultúrát lehet kód- és tudásközösségnek tekinteni, jelenthet hagyományokat, asszociációkat, viselkedési módokat, amit az adott közösség minden tagja ismer.5 „A nemzeti jelentések változatos egyetemének legmélyebb hatást gyakorolni képes rétegét képezik a nemzeti szimbólumok, melyek a közösségi múlt homályából származó archetipikus mintákat ébresztenek föl a nemzeti közösség tagjaiban.”6 A nemzeti állam szimbólumainak az a funkciója, azért hozták létre, hogy az adott nemzetet szimbolizálják egyrészt saját tagjai, másrészt más nemzetek előtt. A vizuális nemzeti szimbólumok közül a legismertebbek a címer és a zászló, „melyek ikonikus és analógiás kódok segítségével ősi közösségi kötődésekre utalnak vissza. Ezek a szimbólumok láthatóságuknál fogva jó támpontot adnak a helyszínek, helyzetek nemzeti azonosítására.”7 A zászlónak erős közösségépítő funkciója van. Általában mint állami jelkép jelenik meg, identifikációs eszköz, a szuverenitás jelképe. Egyaránt szerepe van az autoritárius rendszerekben, ahol ezáltal a tömegeket szorosabban akarják a párthoz és rezsimhez fűzni, de a demokráciákban is, ahol a patriotizmus, az egység jelképe, lásd például a Svédországban vagy az Amerikai Egyesült Államokban kialakult „zászlópatriotizmust”.8 A zászló a „kitalált hagyományok” sorába tartozik mint a társadalmi kohézió újonnan létrehozott szimbóluma. A régi és új hagyományok közti különbséget Hobsbawm így határozta meg, hogy az új meghatározatlanabb, kevésbé erős és specifikus, mint a régi társadalmi gyakorlat.9 A zászló éppen meghatáro-4 Csepeli György. Nemzet által homályosan. Bp. 1992. 81. 5 Löfgren: Gondolatok i. m. 173. 6 Csepeli: Nemzet által i. m. 56. 7 Uo. 79. 8 Az autoritárius rendszerekre lásd: Sabine Behrenbeck: Der Kult um die toten Helden. Nationalsozialistische Mythen, Riten und Symbole 1923 bis 1945. Vierow bei Greifswald 1996. 60. Svédországra Löfgren: Gondolatok i. m. 168-171. Ezen belül is különbség van azonban az Amerikai Egyesült Államok és Svédország között. Míg az USÁ-ban a zászló egyértelműen integráló jelkép, addig Svédországban használata elsősorban a svéd etnikumra korlátozódik, a zászlópatriotizmus is a növekvő bevándorlás visszahatásaként alakult ki. 9 „The former were specific and strongly binding social practices, the latter tended to be quite unspecific and vague as to the nature of the values, rights and obligations of the group membership they inculcate: ‘patriotism’, ‘loyalty’, ‘duty’, playing the game’, ‘the school spirit’ and the like.” Eric
