Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Deák Ágnes: A politika ne nyúlj hozzám virág volt. Sajtószabályozás a Schmerling-provizórium időszakában III/625
SAJTÓSZABÁLYOZÁS A SCHMERLING-PROVIZÓRIUM IDŐSZAKÁBAN 637 rekszik”, vagy a törvények, rendelkezések, bírói ítéletek iránti engedetlenséget hirdet, megtagadja az adót, stb. Ezért 1-5 év között terjedő súlyos börtön járt. Súlyos bűnnek minősült az istenkáromlás, az állam által elismert felekezetek vallásgyakorlatának megzavarása, a vallás elleni nyilvános megvetés, illetve a „hitetlenség” terjesztése, súlyos esetben ezért is 1-5 év közötti súlyos börtönre ítélhették a vádlottat. Említhetjük még a bűntettek felsorolásából a „nemzetiségek, vallásfelekezetek, testületek elleni ellenségeskedésre való szítás”-t, amiért 3-6 hónapnyi szigorú fogságot szabhatott ki a bíróság az államügyész indítványára. Az 1861. november 5-i pátenssel a sajtóügyek felügyelete a Helytartótanács testületi hatásköréből átkerült Pálffy helytartó elnöki irodájához, s a döntéseket egy személyben Pálffy hozta a kancellár felügyeletével. Ezzel a sajtószabályozás megszűnt napi sürgősségű feladat lenni. A provizórium első másfél évében csak egy-egy részkérdés pontosítására, illetve nyomatékosítására futotta Pálffy energiáiból.32 Világos volt azonban, hogy ha a provizórium valamikori megszűnését előkészíteni szándékozik a magyarországi kormányzat, ki kell dolgozni a sajtóügyek ideiglenes szabályozását, hogy megszüntethető legyen a hadbíróságok szerepe e téren, de a kormányzatnak jogi biztosítékok is legyenek a kezében arra, hogy továbbra is hatékony ellenőrzést tudjon gyakorolni mindenekelőtt a politikai sajtó működése felett, ellenőrizve tartalmat és hangvételt egyaránt. A szabályozást siettette ráadásul az a tény, hogy a függőben lévő jogi helyzetben a rendőrhatóságoknak továbbra sem volt könnyű dönteni abban, mit engedhetnek, mit lehet és mit kell tiltaniuk. Mind Pálffy, mind Forgách úgy ítélte meg, hogy a rendőrhatóságok zömmel nem magyarországi születésű hivatalnokai nem látják el megfelelően a sajtófelügyelet terén rájuk háruló teendőket. Egyfelől túlzott óvatosságból olyan nyomtatványokat is lefoglalnak, amelyek jelentéktelenek, vagy tartalmuk nem olyan veszélyes, miközben a lefoglalások s az annak nyomán esetlegesen meginduló hadbírósági eljárások felháborodást keltve tovább rontják annak esélyét, hogy sikerüljön a kormányzat elképzeléseihez hajlítani a magyarországi közvéleményt. Másfelől viszont rész-32 1862 júliusában helytartótanácsi rendelet szabályozta, hogy a sajtóvizsgálat után már feleslegessé vált nyomtatványokat negyedévenként a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárába kellett beküldeni. Helytartótanácsi rendelet, 1862. júl. 31. (46 582. sz.). In: A Magyarországban jelenleg érvényben álló Sajtó-szabályok 98-100.; Pálffy nem volt elégedett a kötelespéldány-szolgáltatással, 1862 novemberében kilenc lapot (Pesti Napló, Falusi Gazda, Házi Kincstár, Magyar Gazda, Nefelejcs, Vadász és Versenylap, Kritikai Lapok, Ország Tükre, Művészeti Csarnok) nevezett meg, melyek csak hiányosan vagy egyáltalán nem küldtek példányt a helytartótanácshoz, s felszólította a megyei és kerületi kormányzókat, hogy figyelmeztessék a kiadókat, nyomdákat erre a kötelezettségre. Rendelete megjelent a Sürgöny hasábjain is. Pálffy levélfogalmazványa a pesti rendőrigazgatóságnak, Buda, 1862. nov. 24. MOL D 191 21 707.IVB.1862. Pálffy rendeletéről lásd: Különfélék c. rovat, Pesti Napló, 13. évf. 275-3841. sz. 1862. nov. 29.; Pálffy indítványára 1862 novemberében Forgách elrendelte, hogy azok a lapok, melyeknek a megjelenése hat hónapig szünetel, elveszítik a kiadási engedélyt. Helytartótanácsi rendelet, 1862. nov. 6. (19 215. sz.) In: A Magyarországban jelenleg érvényben álló Sajtó-szabályok 100-102. Forgách rendeletéről beszámol: Különfélék c. rovat, Pesti Napló, 13. évf. 288-3854. sz. 1862. dec. 16.;1863 februárjában Pálffy rendelkezett arról, hogy a köteles példányokat a kiadóknak kell beküldeni, mégpedig közvetlenül az illetékes intézménykhez, nem a helyi közigazgatási hivatalok közvetítésével. Helytartótanácsi rendelete, 1863. febr. 18. (2196. sz.) Uo. 102-103.