Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Erős Vilmos: Utak a „Népiségtörténet"-hez: Mályusz Elemér és Szabó István I/33
UTAK A „NÉPISÉGTÖRTÉNET"-HEZ: MÁLYUSZ ELEMÉR ÉS SZABÓ ISTVÁN 57 és társadalmat egyaránt magába öleli. Nem szükséges kifejteni, milyen messze terjedő és mélyre hatoló tudományterület ez, kivált Magyarországot illetően, mely hosszú időn át megtartotta kifejezetten agrár jellegét. Tárgyalása ezért Szabó István gazdag munkásságára vonatkozólag messzire feszítené mostani megemlékezésünk keretét; így hát be kell érnem azzal, hogy Szabó István szorosan vett mezőgazdaságtörténeti tanulmányaira korlátozzam fejtegetéseimet, bármennyire elválaszthatatlanok azok társadalmi összetevőiktől, különösen a tetőpontot jelentő parasztságtörténeti munkáitól.10 2 Mezőgazdaságtörténeti irodalmunk fejlődésére visszapillantva két nagy tudós alakja magasodik föl előttünk: Tagányi Károlyé10 3 és Szabó Istváné. Talán erőltetettnek tetszik egymás mellé állításuk; megokolásul, már csak a párhuzamok mellett a különbségek kidomborítása végett is, legyen szabad röviden Tagányira is kitérnem, akivel a maga idején is, azóta is méltatlanul bánt történeti közvéleményünk. Fontos, nemzedékbeli különbség mindjárt, hogy emberöltőnyi időköz választotta el őket egymástól. Szabó István négy évtizeddel később született, s így valószínűleg nem is volt módja találkozni a már 1924-ben elhunyt Tagányival. S bár az utóbbinak utolsó éveiben már a néprajz állt kutatásai középpontjában, találkozásuk elmaradása még sincs jelentőség nélkül. A fiatalabb történészek közül ugyanis többen ráébredtek, hogy tanulságos és hasznos Tagányit gyakorta fölkeresni, mert útmutatása, véleménye, kivált a középkort illetően, igen gyümölcsöző számukra; ha Szabó István is részesül ebben, talán korábban elindul történettudósi pályája, annál inkább, mert Tagányi is erős jogtudományi alapokkal rendelkezett. Mint ahogy párhuzamosságot mutatott tudományos pályafutásukban az ugyancsak szilárd megalapozást nyújtó levéltári munka is, közelebbről az Országos Levéltár irataiban való elmélyedés. De mutatkozik bizonyos hasonlóság abban is, hogy mindkettejüknek olyan akadályokkal kellett szembenézniük, melyeket külső tényezők tettek az útjukba, ugyancsak megháborítva a csöndesnek, nyugodtnak ígérkező tudományos kutató és feldolgozó munka föltételeit. Tagányi a külföldi szakirodalomban akkortájt egyedülálló tájékozottsága révén nyilvánvalóan tisztában volt vele, hogy nemzetközi síkon vitatott tárgykör hazai kutatásába fog, midőn a földközösség történetének nyomait kívánja földeríteni, ennek következményeiről mégsem lehetett sejtelme. Akkor még külföldszerte az angol Maine 104 által a történeti fejlődésre is alkalmazott evolucionista felfogás hódított elsősorban tért, mely szerint az ősi közös földtulajdontól fokozatos, megszakítatlan bontakozás során alakult ki a föld magánbirtoka. Tagányinak a maga kitűnő fölkészültségével 1894-re sikerült meggyőzően kimutatnia, hogy a XIX. század végétől visszafelé haladva egészen a római korig megtalálhatók a földközösség nyomai105 . Nem sokkal utóbb azonban egyes 102 Ua. 103 Tagányira vö. még Vardy, Steven Bela: The Hungarian Economic History School: Its Birth and Development. In: Vardy, Steven Bela: Clio's Art in Hungary and Hungarian America. Columbia University Press, New York.1985. 55-74. (Különösen 58-61.) ugyanott részletes irodalom is. 104 Vö. mindezekhez Maine, Henry Sumner: Az ősi jog. Gondolat Kiadó, Budapest. 1997. 105 Vö. mindezekhez Wellmann Imre: Földközösségtől faluközösségig - kutatások és felfogások Tagányi Károlytól Imreh Istvánig. Ethnographia. lOO.évf. 1989 1-4. 278-302.