Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Süli Attila: Beöthy Ödön erdélyi főkormánybiztos (1848. december 19 - 1849 január 31) III/547
BEÖTHY ÖDÖN ERDÉLYI FŐKORMÁNYBIZTOS 549 Kossuth előtt sem maradtak titokban, mivel az OHB elnöke a november 30-án kelt levelében az Országos Honvédelmi Bizottmányt rendes kormánnyá alakító tervezetében a közlekedési és hadiszállítási minisztérium vezetését a délvidéki kormánybiztosnak szánta. Kossuth két megbízatást tervezett a szabadságra készülő Beöthynek: vagy elvállalja a fenti minisztérium vezetését, vagy Tiszántúli nemzetőr főkapitány lesz. Azonban létezett egy harmadik is, amelyről Kossuth így fogalmazott: „De írd meg azt is, hogy ha az utóbbit nem fogadnád el - elfogadod-e mellé Vay helyébe az Erdélyi Comissiót, hogy helyre hozd, amit egy egész világ elrontott...” Majd így folytatja a sorait: ” Válaszodat várom. Ölellek meleg barátsággal. Híved Lajos.”2 Beöthy végül az erdélyi főkormánybiztosságot választotta. Döntését nagyban megkönnyítette, hogy az Országos Honvédelmi Bizottmány kormánnyá való átalakítása végül elmaradt. A döntésről Kossuth december 9-én értesítette Beöthy, akinek a posztját Haczell Márton újvidéki kormánybiztos vette át. Beöthy legfőbb feladata az erdélyi főkormánybiztosságban az alábbi volt: a Józef Bem vezérőrnagy vezetésével rövidesen meginduló hadműveletek támogatása. Emellett ő volt a Tiszántúli nemzetőrség vezetője, illetve az Erdéllyel határos nagy törvényhatóság, Bihar megye főispánja. Pedig a megbízás nem bizonyult könnyű feladatnak. Az országrész, amely az 1848. május 31-én, az erdélyi országgyűlés által elfogadott unió után egyesült Magyarországgal, 1848 őszére hadszíntérre vált. Október közepétől a Román Nemzeti Comité felhívására az országrész román nemzetiségű lakosai megindították a felkelésüket, amelyet a Nagyszeben körül összevont császári hadtest koncentrált támadása követett. Ennek következtében a székely csapatok november 5-én Marosvásárhelynél, november 15-én pedig az észak-erdélyi magyar erők Apahidánál vereséget szenvedtek a császári alakulatoktól. Az előbbi következménye — Háromszék kivételével — a Székelyföld, míg az utóbbié lényegében egész Erdély átmeneti elvesztése lett. Az országrész visszafoglalására indított akció november 24-én Désnél kudarcba fulladt. Erdély kormányzását gyakorlatilag Anton Puchner br., altábornagy, erdélyi főhadparancsok irányította, aki támaszkodott a Román Nemzeti Comité által létrehozott 15 prefektura román népfelkelőire. Emellett egy darabig működött az erdélyi főkormányszék is, a rendi Erdély legfőbb kormányszerve, amelyben Puchner nem bízott meg, így decemberben feloszlatta. A törvényhatóságokban a hatalmat a román közigazgatási egységek vezetői, a prefektek gyakorolták. Az 1848 októberében megindított támadásnak számtalan magyar település (Zalatna, Kisenyed, Felvinc, Örményszékes....stb.) lakossága esett áldoztául, amely által több ezren váltak földönfutóvá. A magyar közigazgatás Erdélyben lényegében nem létezett. December elsején a harcedzett 2 Beöthy egyetlen részletes életrajza: Hegyesi, 1885. 24-42.; Katonai pályafutását ismerteti: Bona, 2000. 241.; Asztalos, 1928. 104.; Jellemzése: Szilágyi, 1850. 317-318.; Somogyi, 2012. 263.; Hegyesi, 1885. 38.; Csengery, 1898. II. k. 40^2.; Pálffy, 2008. 51.; E Szathmáry, 1884. 74-75. és 79.; E Szathmáry Károlyra: Bona, 1999. III. 239.; Szemere leveleit közli: Urbán, 1999. II. 1203. Szemere levele Mészáros Lázárhoz. Budapest, 1848. szeptember 3. illetve Uo. 1221. Szemere levele Mészároshoz. Budapest, 1848. szeptember 5.; Beöthy teljhatalmáról: KLÖM XII. 885-886.; A délvidéki kormánybiztosságának értékelésére és a szerb magyar béketárgyalásokra: Bona, 2000. 241.; Spira, 1980. 82-86.; Kossuth november 30-án kelt levelét közli: V Waldepfel, 1952. II. 329-332.
