Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Erős Vilmos: Utak a „Népiségtörténet"-hez: Mályusz Elemér és Szabó István I/33
50 ERŐS VILMOS ennek helyzetére — a későbbi marxista értelmezéssel homlokegyenest ellenkezőleg — egyfajta emelkedő tendencia, de legalábbis az emelkedésnek, a vagyonosodásnak, a polgárrá válásnak a lehetősége jellemző. Nem véletlenül tartja azt a még említendő, a középkorvégi pusztásodás kérdését elemző tanulmányaiban6 9 a jelenség fő okának, hogy az emelkedő, magasabb életformát biztosító városok, ti. mezővárosok egyfajta szívó hatást gyakoroltak, ráadásul a földesúri fennhatósággal szemben is nagyobb (ha nem is teljes) függetlenséget nyújtottak. De ugyanez a helyzet a hajdú kérdéssel, illetve 1514-el is: hiszen a hajdúság kialakulását (tehát magyar eredetét) az emelkedő, polgárosodó tőzsérréteg szükségleteivel hozza összefüggésbe, amivel kongruál a már Mályusznál felbukkanó tézis: 1514 legfőbb társadalmi hordozója a korábban emelkedő helyzetű mezővárosi polgárság, egyfajta gazdagparaszti réteg, amelynek a helyzetében a 15. század végén állt be jelentős visszaesés és romlás.7 0 Amint említettem, Szabó István történetírói kutatásainak egy másik fő irányát a népiség- illetve településtörténeti kutatások jelentik. Ezek legfontosabb eredményei az 1937-ben megjelent „Ugocsa megye",7 1 az 1942-es nagy népiségtörténeti szintézis, a már szintén tárgyalt „A magyarság életrajza", valamint szintén a negyvenes évek első feléből több, a magyar asszimiláció, a magyarországi nemzetiségek településtörténetét, a Mohács utáni, valamint a 18. századi nemzetiségi viszonyokat tárgyaló tanulmánya (Vö. a Magyar Művelődéstörténet), illetve ezek történetpolitikai megalapozásaként a „Nemzetszemlélet és magyarságtudat" című nagyszabású cikksorozata 1943-1944-ből.7 2 Hozzá kell tenni, hogy Szabó hatvanas években készült nagy falutörténeti monográfiái szintén a népiségtörténeti kérdéskörhöz kapcsolhatók, amelyekben megfogalmazza (vagy inkább részletesen kidolgozza) pl. a honfoglalás kori magyarság félnomád életformájáról való tézisét, de foglalkozik a magyar faluhálózat elterjedésével/kiépülésével, a falusi népesség számával, a falvak pusztulásával, a telekrendszer kialakulásával, a földesúri fennhatósággal való viszonyával, sőt a falvak mindennapi életével, így ünnepeivel, életmódjával (házak, berendezés, étkezés stb.) is. Amint ez már úgyszintén szóba került, leginkább ismert — az előző tárgykörökkel persze ismételten összefüggő — kutatási iránya a magyar parasztág történetének feldolgozása volt. Mindezekek során megírja (pl. a már tárgyalt két tanulmány után) ennek szintézisét („A magyar parasztság története", 1940)73 , majd egy későbbi, alaposabb összefoglalás előtanulmányaként készítette el „A jobbágy birtoklása az örökös jobbágyság időszakában"7 4 című monográfiáját, a „Tanulmányok a magyar parasztság történetéből"(1948) című kötetet, valamint szerkesztette az 69 Vö. pl. Szabó István: Hanyatló jobbágyság a középkor végén. Századok, 72.évf., 1938. 10-59. 70 Vö. Mályusz Elemér: Az 1514. évi jobbágyháború okai. Társadalomtudomány, 1926/VI. 373-380; Mályusz Elemér: Az 1489. évi 41. törvénycikk. Társadalomtörténeti tanulmány. Századok, 63-64. évf. 1929-1930.809-839. 71 Vö. Szabó István: Ugocsa megye. Budapest 1937. (Ujabb, de hiányos, illetve kiegészített kiadás: S. Benedek András (szerk.), 1994. Budapest: Hatodik Síp Alapítvány, illetve Beregszász: Új Mandátum) 72 Vö. Szabó István: Népiségtörténeti tanulmányok, i.m; Illetve A harmadik út felé. i. m. '3 Vö. Szabó István: A magyar parasztság története. Magyar Szemle Társaság, Budapest. 1940. 74 Vö. Szabó István: A jobbágy birtoklása az örökös jobbágyság korában. MTA , Budapest. 1947.
