Századok – 2013
KÖZLEMÉNYEK - Blazovich László: Az öröklési jog a középkori jogkönyvekben és a városi gyakorlatban II/411
420 BLAZOVICH LÁSZLÓ kör, mint említettük, részletesen kitér rá, részletesen fejtegeti a Summa, amint Szende Katalin megállapítja a végrendelkezési jog európai fejlődéséről értekezve.4 2 A Summa, miután tisztázta a végrendelet kellékeit, és leírta, hogy ki tehet végrendeletet, és ki nem, megállapította, hogy a különböző tartományokban a végrendeletet illetően különböző szokások éltek,4 3 amelyből megtudjuk: a végrendelkezők csak részben térhetnek el a végrendeletek készítése során meggyökerezett formáktól, azaz a végrendelkezési hagyományok magjában a szokásjog rejtőzik. „Az egyik szokás ugyanis — írja — hogy az örökhagyó az ingóságairól világos ésszel, ámbár beteg testtel a gyerekei számára a saját akaratából rendelkezik, az ingatlan javait maga és a felesége, valamint az összes gyereke között egyenlően osztja fel, ez jó szokás. Van másik szokás, hogy az örökhagyó az összes javait úgy oszthatja fel, ahogy akarja, az egyiknek többet, a másiknak kevesebbet, egyiknek ezt, a másiknak azt, úgy mégis, hogy a törvényes gyerekeket nem zárhatja ki ok nélkül az örökségből, azaz nem foszthatja meg őket az örökségtől, illetőleg nem mellőzheti őket. Ha pedig felnőtt fiai vannak, szükségből és tiszteletből azoknak az egyetértése támogassa őt. Ismét más szokás, hogy azokból a dolgokból bármit, amelyek a nagyapától, vagy nagyanyától, vagy az apától, vagy anyától származnak, az akaratuk ellenére sem lehet a gyerekek között végrendeletileg felosztani. A szerzett és más úton nyert dolgokból pedig úgy osztanak, ahogy akarnak. És van egy másik — rossz — szokás, hogy az örökhagyó erőtlen testtel, ám ép ésszel, jó megfontolással és érett elhatározással nem tehet végrendeletet, ami szemben áll minden igazsággal, mert a készítendő végrendeletben nem az ép test kívántatik meg, hanem a tiszta ész és a józan megfontolás."4 4 A négy felsorolt végrendelkezési szokás közül az elsőként bemutatott voltaképpen megegyezik a törvényes öröklés formájával, amely során minden túlélő egyforma örökrészt kap. Az ingóságok felosztásában nyílik az örökhagyónak lehetősége saját akaratának érvényesítésére. A harmadikként bemutatott szabály rokon az elsővel, mivel az öröklött javakat a törvényes öröklés rendje szerint rendeli felosztani, a szerzett javakban pedig érvényre juthat az örökha-42 Szende Katalin: Otthon a városban. Társadalmi és Anyagi kultúra a középkori Sopronban, Pozsonyban és Eperjesen. Bp. 2004. 67-68. 43 Summa legum Raymundi i. m. liber II. cap. LXIV-L. 44 „Est enim una conswetudo, quod testator sanus mente licet eger corpore de rebus mobilibus liberis sui (eciam invitis) secundum suum velle disponit, res autem inmobiles equaliter dividit inter se et suam uxorem et cunctos liberos suos, et est bona conswetudo. Est et alia conswetudo, quod (testator) de cunctis rebus suis disponere potest prout vult, uni plus, alteri minus, uni hoc, alteri aliud, sie tarnen, quod legitimos liberos non debet sine causa exhereditare, id est hereditate privare vel preterire. Si autem habet puberes filios, illorum consensus debet de (necessitate et) honestate adesse. Alia iterum est conswetudo, quod quis de rebus, que proveniunt ab avo (vel ab ava) vei a patre velmatre liberis invitis ni(c)hil testmenaliter disponere potest. De rebus autem adventieiis et provecticiis, prout vult, disponit. Est et alia mala conswetudo, quod testator langwens corpore, licet sit sanus mente (et) bone racionis et mature deliberacionis, testamentum facere non possit, quod est contra omnem justiciam, quia in testamentis faciendis non requiritur valitudo corporis, sed mentis sanitas et valitudo racionis." - Summa legum Raymundi i. m. liber II. cap. L.
