Századok – 2013
KÖZLEMÉNYEK - Bagi Dániel: Egy barátság vége - Álmos 1106. évi alávetése és az Árpádok korai dinasztikus konfliktusai II/381
AZ ÁRPÁDOK KORAI DINASZTIKUS KONFLIKTUSAI 403 keztetni, hogy kardvitel szimbóluma a nyugat-európai társadalom és gondolkodás 12. századi átalakulásával állhat összefüggésben, már jóval korábbi időkből is lehet hasonló esetekről olvasni. Dudo de Saint-Quentin jegyezte fel IV (Tengerentúli) Lajos nyugati frank és sógora,- a történetben hibásan Henriknek nevezett - I. Ottó német-római király illetve császár találkozását.114 A történet szerint IV Lajos, aki ragadványnevét onnan nyerte el, hogy gyermekkorában angliai „emigrációban" volt kénytelen élni, katonai segítséget kért Ottótól. O azonban csak úgy volt hajlandó tárgyalni vele, ha régi barátja, a normann dinasztia megalapítója, Rollo fia, I. (Hosszúkardú) Vilmos normandiai herceg közvetít közöttük. A megállapodásnak megfelelően a normandiai herceg ezután követet küldött Ottóhoz, aki beleegyezését adta a találkozóhoz, és elküldte Vilmoshoz egy Cono névre hallgató bizalmasát, aki Vilmossal együtt vonult Vizébe, a nyugati-frank és szász uralkodó találkozójára. Cono nem csak bejelentette a normandiai herceg érkezését, hanem kardját is vitte, amivel Vilmos uralkodói nagyságát akarta kifejezésre juttatni.115 Dudo de Saint Quentin történetén kívül számos más, még a 12. század előtt történt hasonló esetet ismerünk. Merseburgi Thietmar tartotta fenn Anfridus (a későbbi Szent Anfridus utrechti püspök) történetét, aki még fiatal korában, miután hadi szolgálatra adták, I. Ottó kardvivőjeként szerepelt a király római bevonuláskor.116 Ebben az esetben Thietmar különös hangsúlyt fektetett arra, hogy kifejezésre juttassa azt a bizalmi viszonyt, aminek fenn kellett állnia ahhoz, hogy valaki egyáltalán ebbe a helyzetbe kerülhessen. A merseburgi püspök egy másik megjegyzése szerint a birodalom és Lengyelország háborúja során a II. Henrikkel kibékülni kívánó Vitéz Boleslaw maga látta el a császár mellett a kardhordozói teendőket, miután az uralkodó milesévé tette.117 A kardhordozás szimbolikus jelentősége tehát abban állt, hogy maguknak az uralkodóknak a hatalmát és uralkodni akarását fejezte ki - aki a kardjukat vitte, alárendelte magát az uralkodó hatalmának. A kardhordozás mellett azonban más, a várkonyi jelenet szempontjából ugyancsak nem jelentéktelen példákat ismerünk a kard önmagában való szerepeltetésére. Dudo de Saint Quentin fent már idézett története nem ért véget ugyanis Hosszúkardú Vilmos bevonulásával. A lotaringiaiakat és a szászokat irritálta Vilmos megérkezése, és ezért gúnyosan megkérdezték Conót, hogy miféle csodás tehetséggel és hatalommal rendelkezik a normann herceg, aki arannyal borítva, csupán 500 katonával érkezett meg?118 A sértést Vilmos még lenyelte, vero post sacramenta in die sancto manibus applicatis miles eius efficitur, et cesari ad ecclesiam processuro, gladium illius ante ipsum portavit." - Annales Magdeburgenses i. m. 185. Az esemény értékelésére 1. még: Dalewski, Z.\ Ritual and Politics i. m. 17. 114 Dudo de Saint-Quentin: De moribus et actis primorum Normanniae ducum. Ed. Jules Lair. Mémoires de la Société des Antiquiaries de Normandie III./3. Caen 1865. 194-197. 115 De moribus et actis primorum Normanniae ducum i. m. c. 52. 197. 116 „Romám sane predicto cesare ingrediente, non minimum confisus in iuvene fecit eum spataferium suum..." - Thietmari Merseburgensis episcopi Chronicon i. m. IV 32. 169. 117 „...et post sacramenta regi ad ecclesiam ornato incedenti armiger habetur." - Thietmari Merseburgensis episcopi Chronicon i. m. VI. 91. 382. 118 „...Lotharienses et Saxones coopérant invective et ironice alloqui Cononem, dicentes: Quam mirae sufficientiae et potestatis est dux... qui hue advenit auro computus et ornatus cum militibus quingentis?" - De moribus et actis primorum Normanniae ducum i. m. c. 52. 197.
