Századok – 2013
KÖZLEMÉNYEK - Bagi Dániel: Egy barátság vége - Álmos 1106. évi alávetése és az Árpádok korai dinasztikus konfliktusai II/381
402 BAGI DÁNIEL tanúbizonysága szerint az uralkodói jelvényeket, így a koronát, a kardot és a jogart Vilmos örökölte.10 8 A szöveg nem problémamentes; a kutatás kimutatta, hogy kevés kivétellel Jámbor Lajos fent idézett végrendeletének és Einhard Nagy Károly életrajzának szinte szolgai átvételén alapul.109 A vélelmezett végrendelet 1097 körül, II. (Vörös) Vilmos és testvére, a Normandia és Maine hercegségét megörökölt Robert közti vita eredményeképp születhetett meg. A szöveg egyértelműen azt a célt szolgálta, hogy II. Vilmos apja végakaratát olyan színben tűntesse fel, mintha neki járt volna a királyi hatalom összes jelvénye, testvérének pedig csak a hercegség. így — mivel a normandiai elitek tiltakoztak a hatalmi területek megosztása miatt — II. Vilmos apjára hárította át a felelősséget azért, hogy a kontinentális és angliai normann birtokok nem maradtak egy kézben.110 A korona és a kard tehát a szokások szerint egy kézben öröklődött tovább. Mindennek fényében érdemes közelebbről megvizsgálni, hogy milyen esetekben tűnik fel a korszakban a kard egyedül, tehát nem a korona társaságában.111 Gallus Anonymus szerint Zbigniew megvakításához és végleges eltávolításához az adta az utolsó lökést, hogy amikor Boleslaw — szembemenve a szokásokkal — sokadszorra megbocsátott neki, és visszaengedte az országba, Zbigniew nem szerényen, mi/esként, hanem muzsikusok társaságában, trombitaszó kíséretében és maga előtt kardot vitetve (ense praecedente) tért vissza, jelezve, hogy uralkodni jött és nem szolgálni.112 Ennek a bevonulásnak ugyanis fordítva kellett volna történnie: a helyes az lett volna, ha Boleslaw vonul be a városba, a Jézus jeruzsálemi bevonulását imitáló adventus regis szabályainak megfelelően, és a kardját valaki más, a jelen esetben nyilván Zbigniew vitte volna. Bár a 12. századból számos hasonló példát ismerünk,113 ami esetleg arra engedne követ-108 „...et Willelmo quidem, suo filio, coronara, ensem, sceptrum...habendum permisit." - The Gesta Normannorum Ducum of William of Jumièges, Orderic Vitalis and Robert of Torigni. Ed. Elisabeth van Houts. Oxford 1992-1995. Vol. 2, 186.; A „De obitu Willelmi" szövegének kritikai kiadását 1. még: Katherine Lack: The De Obitu Willelmi: Propaganda for the Anglo-Norman Succession, 1087-88? English Historical Review CXXIII. (2008:505 sz.) 1417-1456, a szöveget 1.: 1445-1456. 109 Vö. John Gillingham: At the Deathbed of the Kings of England. In: Herrscher- und Fürstentestamente im westeuropäischen Mittelalter. Hg.von Brigitte Kasten (Norm und Struktur, Studien zum sozialen Wandel im Mittelalter und früher Neuzeit 29.). Köln-Weimar-Wien 2008. 509-530, itt 525. és 73. jz.; A kérdés teljes irodalmát összefoglalóan 1.: Lack, C.: De Obitu Willelmi i. m. 1445-1449. 110 Lack, C.: De Obitu Willelmi i. m. 1439. 111 A példák között nem említjük a Hersfeldi Lampertnél fennmaradt története, mely szerint Salamon király anyja Attila állítólagos kardját odaajándékozta Northeimi Ottónak. Ebben az esetben ajándékról, udvari reprezentációról van szó. Vö. Zsoldos Attila: Az Árpádok és asszonyaik. A királynéi intézmény az Árpádok korában. (Társadalom és Művelődéstörténeti Tanulmányok 35.) rip. 2005. 128. A történetnek nézetünk szerint IV Henrik és Ottó herceg viszonya szemszögéből van elsősorban jelentősége. A szövegre lásd: Thoroczkay Gábor, in: írott források az 1050-1116 közötti magyar történelemről i. m. 106-107, és 584. j. 112 ,...non se serviturum sed regnaturum designabat." - Galli Anonymi chronicae et gesta ducum sive principum Polonorum i. m. c. 25. 155. 113 Éppen a 12. század lengyel történelméből ismert egy ilyen eset: a Magdeburgi Évkönyvek jegyezték fel, hogy 1135-ben maga III. Boleslaw, akiből miles lett, vitte III. Lotár császár kardját Merseburgban, mikor hosszas háborúskodás után végül elismerte a birodalom főségét. Vö.: „Bolizlaus
