Századok – 2013
TANULMÁNYOK - Gulyás László Szabolcs: Megjegyzések az északkelet-magyarországi mezővárosok középkori fejlődésének jellemzőihez II/317
ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGI MEZŐVÁROSOK KÖZÉPKORI FEJLŐDÉSE 333 A királyi birtokból mezővárossá válók egy jellegzetes csoportja azok közé a főként Északkelet-Magyarországon elhelyezkedő városok közé tartozott, amelyek még a magyar városprivilégium-adás első nagy korszakában kapták városkiváltságaikat.6 1 A térségünkben található királyi birtokon fekvő városias települések közül ekkor, azaz a 13. században kiváltságolták sorrendben Németit (1230), Beregszászt (1247), Szinát (1249), Újhelyet (Sátorelőt, 1261), Szőllőst (1262), Szatmárt (1264) és Sárost (1299).6 2 Érdekes kérdés, hogy vajon igaz-e ezekre az a megállapítás, miszerint korai kiváltságuknak köszönhetően a többi mezővárosnál kedvezőbb helyzetben voltak és ez a fejlettségükön is rajta hagyta a kézjegyét? Az mindenféleképpen elmondható, hogy az egyetlen Szinán kívül az összes többi kiemelkedő fontosságú helynek számít még a 15. században is. Az egymással szemközt, a Szamos két partján fekvő Szatmár és Németi együttesen a harmadik centralitási kategóriába, azaz a jelentős városfunkciójú mezővárosok illetve kisebb városok csoportjába került,6 3 de ugyanitt találjuk Beregszászt is. Nagyszőllős és Újhely a 4. kategóriába, azaz a közepes városfunkciójú mezővárosok közé sorolható.6 4 Szina kilóg a sorból, ugyanis csak 10 pontot szerzett, lényegében tehát meglehetősen nagyot süllyedt bő száz év alatt a térség többi városias és kiváltságolt helyéhez képest.6 5 Szinán kívül ráadásul az összes többi esetében a civitas terminológia viszonylag tartós használatát eredményezte a korai kiváltságlevél és a 14. századi királyi tulajdon. A terítékre vett mezővárosok közül mindegyik magánbirtokba került a középkor utolsó századára. Szatmár és Németi 1411-ben került ki a király kezéből és a Szapolyaiaké lett, majd innen a középkor végéig magánkézben is maradt,6 6 azonban a hosszú királyi civitas-lét lehetetlenné tette volna a földesúr számára a nagyobb mérvű lesüllyesztést és így ez nem is történt meg. Beregszász a munkácsi uradalom integráns részeként ugyanúgy bárói kézbe került, ahogyan Újhely is 1390-ben,6 7 Engel Pál: Királyi hatalom és arisztokrácia viszonya a Zsigmond-korban (1387-1437). (Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 83.) Bp. 1977. 134-135., 165., 146-147., 105., 106-107., 111-112., 125. Vö. még Uő: Magyarország világi archontológiája 1301-1457. I—II. (História Könyvtár. Kronológiák, adattárak 5.) Bp. 1996. I. kötetének adataival! 61 A témáról már többször, többen kifejtették véleményüket. Alapvető fontosságú, és máig gyakorlatilag az egyetlen nagyobb ívű összefoglaló: Fügedi Erik: Középkori magyar városprivilégiumok. Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961) 17-107. Újabban, az eddigi szakirodalom összefoglalásával: Szende Katalin: A magyar városok kiváltságolásának kezdetei. In: Debrecen város 650 éves i. m. 23-48. 62 CDH III/2. 211-214., CDH IV/1. 455-457., Reg. Arp I. 906. (DL 337), Elenchus fontium históriáé urbanae. III. köt. 2. Főszerk. Kubinyi András. Szerk. Jánosi Monika - E. Kovács Péter -Köblös József - Tringli István. (Acta collegii históriáé urbanae societatis historicorum internationalis) Bp. 1997. III/2. 52-54., ÁÚO VIII. 23., CDH IV/3. 206-208., Reg. Arp II. 4213. (DF 228 435.) 63 Kubinyi András a két települést gyakorlatilag egynek vette, holott az egyesülés a középkor folyamán még bizonyosan nem történt meg. Kubinyi A.: Városfejlődés és vásárhálózat i. m. 85. A „Szatmárnémeti" elnevezés ekkor még csak Németire volt használatos. Maksai F.: A középkori Szatmár megye i. m. 67. „Szatmárnémeti" néven első alkalommal 1341-ben emlegették Németit. Németh P: A középkori Szatmár megye i. m. 199. Mindenesetre, a két város között nyilvánvalóan szoros lehetett a kapcsolat. 64 Kubinyi A. : Városhálózat a Kárpát-medencében i. m. 30. 65 Kubinyi A.: Központi helyek i. m. 517. 66 Csánki D.: Magyarország történeti földrajza i. m. I. 469. Az adomány: ZSO III. 758. 67 Engel P.: Királyi hatalom és arisztokrácia i. m. 134-135. és CDH X/l. 370.
