Századok – 2013

TÖRTÉNETI IRODALOM - Symbolae. A görög katolikus örökségkutatás útjai (Ism.: Csibi Norbert - Gőzsy Zoltán) I/239

242 TÖRTÉNETI IRODALOM Véghseő Tamás tanulmányában („... meliorem vivendi ordinem introducere" Egy görög katolikus püspök sajátos feladatai és lehetőségei Magyarországon a felekezetszerveződés korában: hat ismeretlen De Camillis-levél tanulságai) a konfesszionalizmus szempontjai alapján vizsgálja De Camillis püspök tevékenységét. A tanulmány elején részletesen taglalja metodikai szempontjait. A szerző invenciözusan dolgozza fel a forrásait, az ott szereplő adatokat képes egyrészt rendszerben, összefüggéseiben láttatni, másrészt jó érzékkel kiválasztani egyes részleteit, és azokat elemezni. Ezt bizonyítja számunkra már a tanulmány (programadó) címe is, a bonus ordo vivendi, illetve a melior vivendi ordo gondolatának kiemelése és központba állítása, e gondolat tökéletes kohézióját adja a kor törekvéseinek. A jobb „életrend" bevezetése ugyanis az unió egyfajta végső és közös céljaként jelentkezett. Ez „túlmutat a közvetlen válságkezelésen és egy hosszabb távú célkitűzést és cselekvésprogramot feltételez." (198.) Véghseő Tamás hat — a dolgozathoz mellékelt — levelet elemezve mutatja be azt a folyamatot, melynek során De Camillis püspök a saját pozícióját kereste és kiépítette. Ennek során folyamatában ábrázolja a főpásztor stratégiáját, tevékenységét, továbbá kapcsolatait és küzdelmeit. Különösen jól adatolt a Debrecen városával, illetve a szepesi kamarával kiépített kontaktusa. Láthatjuk, hogy a Tridentinum szellemében eljáró püspök az alsópapság számának és képzettségének növelésével, illetve a zsinatok, vizitációk tartásával igyekezett programját megvalósítani. A Véghseő Tamás által felvázolt argumentáció kitűnően érzékelteti, hogy „a keleti szertartású keresztények integrációja a katolikus egyházba — több mint vallási/felekezeti/teológiai kérdés", ugyanis a „az érintett társadalmi csoportok számára a katolikus egyházon keresztül válnak elérhetővé azok a lehetőségek, melyek (...) szociális, kulturális, gazdasági felemelkedéshez vezetnek. A felemelkedés záloga pedig a közjogi státusz elnyerése, vagyis a felekezeti hovatartozás kimondásának ... állami elismerése." (212.) A Véghseő Tamás által elindított folyamatokat Peter Soltés tanulmánya (A papság reformja a Munkácsi Egyházmegyében a 18. században) folytatja. A Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének kutatója és a rózsahegyi Katolikus Egyetem oktatója a Munkácsi Egyházmegye történetét 1771-ig, a püspökség kánoni felállításáig követi nyomon. Az 1771-es aktust a klérus sikeres reformjának hivatalos elismeréseként értékeli. A szerző — Véghseő Tamáshoz hasonlóan — a 18. századi folyamatokat társadalomtörténeti és konfesszionális kontextusban tárgyalja. A tanulmányban különös hangsúlyt kap a papság emancipációja, integrációja, továbbá az, milyen csatornákon kommunikálta, illetve ellenőrizte az egyház elvárásainak érvényesülését. Őoltés rámutat a görög katolikus egyház speciális helyzetére, míg Véghseő egy transzformációs időszakról tájékoztat, addig a Soltés által bemutatott korszak annyiban más, hogy a görög katolikus hívek egyfajta expanziós helyzetbe kerültek az ország keleti területén. A De Camillis által megkezdett utat folytatják a 18. század püspökei. A szerző szisztematikusan végigköveti a püspökök bonyolult és számos konfliktussal terhelt kapcsolatrendszerét, illetve az alsópapsággal kapcsolatban végbement integritációs folyamatokat, melynek során mind életmódjuk, mind képzettségük, mind státuszuk, szociális helyzetük tekintetében előrelépést tapasztalhatunk. Soltés munkájának külön érdeme, hogy kutatásait „nem csupán fentről indított folyamatként" értékelte, hanem alsó szinten (és az alsó szintről) is vizsgálta az egyház szervezetét, az azt képviselő személyek és a közösségek szimbiózisát. Soltés kutatásai a magyar történettudomány számára is jelentősek; a Zemplén, Sáros, Abaúj, illetve Szepes vármegyék 18. századi felekezeti, etnikai viszonyait érintő vizsgálatai 2009-ben monografikus feldolgozásban is megjelentek. (Peter Soltés: Tri jazyky, styri konfesie. Etnická a konfesionálna pluralita na Zemplíne, Spisi a v áarisi. Bratislava, 2009.) Az egyházmegye 19. századi történetének egy konkrét művelődéstörténeti szegmensét, az elemi szintű görög katolikus oktatásügy 1880-as évek beli helyzetének vizsgálatát végzi el Polyák Mariann, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusz hallgatója Bereg vármegye példáján. Forrásként elsősorban a Bereg vármegyei királyi tanfelügyelő 1881-1882. évi jelentését veszi alapul, melynek adatai szerint a megye legnagyobb iskolafenntartója a Munkácsi Egyházmegye volt. Megtudjuk, hogy az iskolák nagy részében formailag ugyan be tudták tartani az 1879 óta kötelező, a magyar nyelv oktatásával kapcsolatos szabályokat, gondot jelentett azonban, hogy a tanítók gyakran maguk sem bírták teljesen a magyar nyelvet, így csak az írás-olvasás mechanikus elsajátítását tudták garantálni. Ezért is szorgalmazta a kormányzat állami iskolák létesítését, illetve alternatív megoldásként magyar nyelvi vándortanítói állások létesítését. A megye hegyvidéki, ruszin lakta részein gyakori volt az iskola nélküli település, más területeken viszont a tanulók nagy száma miatt az iskola bővítése lett volna szükséges, amire azonban nem volt mód. A jelentés szerint a görög katolikus iskolák többsége — főleg a társadalom a szegénysége és az alulképzettsége miatt — infrastruktúrájában és személyzetében nem tudott megfelelni a törvényi elvárásoknak, és nem produkálta a többi