Századok – 2013

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Ormos Mária: Lehet-e magyar történelmet írni egyetemes történelem nélkül? I/167

169 A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE elkövették-e ezeket. Ám ha a bekövetkező eseményeket valóban meg szeret­nénk érteni, úgy nem hagyhatjuk figyelmen kívül a két legfontosabb tényezőt, és ezek egyike sem hazai. Az egyik a török hadsereg nagysága, szerkezete, ve­zénylése, szemben a magyar sereg optimális méreteivel, a másik az a „be nem avatkozási" politika, amelyet a nyugati hatalmak évszázadokon keresztül gyako­roltak. Ami az első kérdést illeti, Kosáry Domokos egy elemzésében arra a követ­keztetésre jutott, hogy vélhetően a legjobb magyar felkészültség és a teljes haderő megjelenése sem lett volna elegendő arra, hogy a törökökre vereséget mérjenek a magyarok, de az ő el nem évülő hibájuk, hogy ezt meg sem kísérelték. Ami a másik kérdést, az európai hatalmak tétlenségét illeti, ennek a ma­gyarázata sokkal bonyolultabb. Jóllehet szavakban minden uralkodó, király, fe­jedelem egyetértett azzal, hogy bizony meg kellene állítani a törököket, és meg kellene védeni a keresztény Európát, ám az egymás ellen vívott háborúk, és a béke idején egymás sakkban tartása ezt a felismerést minduntalan felülírta. A nagy vetélkedés odáig ment, hogy a francia reneszánsz jó ízlésű atyja, I. Ferenc király szövetségre lépett a portával a Habsburgok ambícióinak megfékezése ér­dekében. Amikor a magyarokat a törökök már közelről fenyegették, ő éppen V Károly császárral vívta kudarccal végződő háborúit. Nagyjából így ment ez a következő évtizedek és évszázadok során is. Másként szólva, ha nem vesszük fi­gyelembe a nyugati világ helyzetét és eseményeit, megint csak háttér nélkül fo­gunk kellőn meg nem alapozott téziseket fogalmazni arról, hogy vajon melyik magyar főúrnak, vagy erdélyi fejedelemnek volt igaza, amikor ezt vagy amazt tette. Ez természetesen távolról sem jelenti, hogy a főurak felelősségét ne kellene vizsgálni. Hasonló kérdéseket a továbbiakban is lépten-nyomon meg lehet fogalmaz­ni, de most ugrok egyet a történetben, hogy a 20. századi eseményeket kissé alaposabban szemügyre tudjuk venni. Az első kérdés mindjárt az, hogy vajon mikor is kezdődött a 20. század? A hosszú 19. század hívei úgy vélik, hogy az első világháborúval vette kezdetét. Ezzel az elmélettel magyar szempontból az a baj, hogy mire ez a háború kirobbant, a magyar sors lényegében már elvégez­tetett. A nagy bajok újabb forrásvidékét ugyanis alighanem 1848/49-ben lehet keresni. Az akkori bukásnak megint csak volt egy nemzetközi meghatározója, amennyiben a szabadságharcot egyetlen hatalom sem támogatta, egyikük vi­szont partnerül szegődött Bécshez. A magyarok ebben az esetben is nagy túl­erővel kerültek szembe, és ezt a tényt Görgey egyetlen hangos elmarasztalója sem teheti kétségessé. Másfelől viszont az is kétségtelen, hogy a magyar politi­kai vezetés komolyan nem próbálta meg, hogy szövetségeseket szerezzen magá­nak saját környezetében. Amennyire ismerem a korabeli szerb és román politi­kai trendet, ez aligha vezetett volna eredményre, de megint csak marad a tény, hogy ezt érdemben meg sem kísérelték. Sem Batthyány Lajos, sem Kossuth La­jos - senki. Majd csak az emigrációban kezdett elsősorban Teleki és Klapka, vé­gül maga Kossuth is egy föderatív államalakulatról gondolkodni, de ennek a gyakorlati politikára nem volt kihatása. Az úgynevezett kiegyezés, vagy a nyugati szóhasználat szerint a kompro­misszum se igen jött volna létre, vagy legalábbis akkor, amikor kialkudták,

Next

/
Oldalképek
Tartalom