Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Ormos Mária: Lehet-e magyar történelmet írni egyetemes történelem nélkül? I/167
170 A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE megszövegezték és aláírták, nem jöhetett volna létre, ha Ausztria nemzetközi pozíciója a porosz királyságtól elszenvedett vereség következtében nem romlik le. Mivel e pozíció megrendült, nem csak a magyar politikai elit számára jött el az idő az engedmények kicsikarására, de az udvar is érdekelt lett benne, hogy békés állapotokat teremtsen a birodalom határain belül. Lehet éppen bírálni a magyar tárgyalási technikát, de több évig tartó megtorlás, önkényes uralom, az ország területének tartományokra történt feldarabolása után nem volt alternatívája a megegyezésnek. Egy alkuszöveget azonban még sosem írtak az örökkévalóság számára. Mindenesetre a dualizmus első évtizedei a felvirágzás és haladás jegyében teltek el. Ebben a magyar politikusoknak, vállalkozóknak, szakembereknek óriási szerepük volt, de erre az időszakra nézve is tudni kell, hogy a nagy eredményeket Magyarország nem mutathatta volna fel a külföldi tőke masszív részvétele nélkül. Mindazonáltal a következő évtizedekben, közelebbről a 19. század végén és a 20. elején már készült a koporsó. A kiegyezés kezdett ketreccé válni, amennyiben nem tette lehetővé az önálló hadsereg létesítését, a saját érdekeknek megfelelő külpolitikának nem csak a kifejtését, de megfogalmazását sem, miközben nem volt magyar valuta és nem volt saját, nemzetinek tekinthető bank sem. Ami a gazdaságot illette, az említett hiányokat kompenzálta a nagy vámterület, amelyen csaknem minden magyar áru eladható volt, a többi kérdés azonban megoldatlan maradt. Ezért mondhatta majd Bethlen István igencsak keserűen, hogy a magyarság elvesztette nemzetközi horizontját. Úgy tűnik, hogy valóban elvesztette, hiszen nem akadt egyetlen politikus sem az országban, aki a háború kitörésekor vagy akár csak annak vége felé tisztába jött volna az óriási veszéllyel, amely az országot és magyar lakosságát fenyegette. Volt politikai áramlat az országban, amely követelte az eredeti kiegyezési feltételek átdolgozását, a hadsereg magyar lábának megalkotását, a Nemzeti Bank megszervezését, de elveit feladta, mert nem merte elvállalni ennek fejében, vagy kíséretében az általános választójog bevezetését. Nagyjából ebben az időben, 1906-ban a birodalom másik felében elfogadták az általános választójogot és a rá következő évben már ennek megfelelően bonyolódtak le a választások, de ehhez hozzá tehetem, hogy Ausztriát ez sem mentette meg attól, hogy elveszítse minden nem német ajkú lakossággal bíró területét. A félelem alapját hazánkban a parasztok és a nemzetiségek képezték. Ha a parasztok bezúdulnak a törvényhozásba, első dolguk lesz, hogy földet követeljenek, a nemzetiségi képviselők pedig akár le is szavazhatják a magyarokat, hogy szövevényes óhajaikat kielégíthessék. 1920-ban, az első és sokáig egyetlen olyan választásokon, amelyet az általános és titkos választójogi rendszernek megfelelően tartottak meg, nemzetiségek nem jelentek meg, mert már nem is voltak, ezzel szemben a nagy tömegben megválasztott paraszt képviselők valóban a földköveteléssel álltak elő. Nos, a századforduló után patthelyzet alakult ki, és kivezető utat senki sem talált. A falu és a nemzetiségek problémája ölelkezett egymással, ami többek között azt jelentette, hogy az egyiket a másik nélkül lehetetlen megoldani. A magyar állam által gyógyírként talált iskolapolitika nem is annyira méltatlan
